Magyarország eddigi leghosszabb roller-felvonulását szervezik szeptember 2-án. A résztvevők a Hősök terétől a Kincsem parkig gurulnak, hogy a rollert, mint környezetkímélő közlekedési eszközt népszerűsítsék. A felvonulás célja emellett, hogy összegyűjtse a főváros rollereseit, ezért családokat, gyerekeket, felnőtteket és szépkorúakat egyaránt várnak.

Minden rollerest várnak szeptember 2-án 10 órára a Hősök terére, Budapest első RollerBike felvonulására. A résztvevők több mint 5 kilométeres, közel fél órás utat tesznek meg egészen a Kincsem Parkig autók nélkül, rendőri kísérettel.

„A felvonulással szeretnénk hagyományt teremteni, és felhívni a figyelmet arra, hogy milyen praktikus és környezetkímélő szerkezet a roller. Könnyen szállítható, kiválóan kombinálható a tömegközlekedéssel, és a különböző méretek miatt minden korosztály számára elérhető. Ráadásul rendszeres testmozgást biztosít, miközben háromszor gyorsabb, mint a gyaloglás” – mondta el Újvári Péter, a felvonulás főszervezője, az Up! zenekar énekese.

A felvonuláson szívesen látják a szervezők azokat is, akik biciklivel kísérnék a Kincsem Parkig a rolleres csapatot. A kétkerekűvel érkezők a felvonulás végén 500 forintért válthatnak jegyet a Food Truck Show-ra, ahol több roller típust is ki lehet majd próbálni.

Bővebb infó: https://www.facebook.com/events/130075304274502/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Duna-Part programajánló