PASO: karibi hangulat, saját fűszerrel

Ha létezik idehaza különleges zene élmény, ami úgy honosítja meg a külföldi, jelen esetben a jamaicai kultúra muzsikáját, mintha valódi, tőről metszett helyi képviselője lenne, akkor a Pannonia Allstars Ska Orchestra mindenképpen ilyen. Az éppen új lemezén dolgozó, ugyanakkor emellett is intenzíven koncertező zenekar énekese, KRSa válaszolt kérdéseimre.

– Az esztergomi Lecsófőző Fesztiválon visszatérő vendégek vagytok hosszú-hosszú évek óta. Milyen emlékeitek vannak a fesztiválról, illetve hogy szoktátok érezni magatokat Esztergomban?

– A hely festői és baromi jó gasztronómiai élmények érnek minket, nagyon finom ételeket tudunk kóstolni. Maximálisan szuper! Korábban volt olyan is, amikor egy egészen más jellegű dologról szerezhettünk tanúbizonyságot: Voltak az áradások és néztük, hogy meddig öntötte el a Duna a létesítményt, és hogy micsoda emberfeletti erő volt ezt megmenteni. Ez nekünk különösen lenyűgöző volt, főleg, amikor ezeknek az embereknek a tiszteletére rendezett fesztiválon mi is felléphettünk. Komplex élmények értek itt minket, mindenféle érzékre és érzelemre ható. Nagyon szeretjük és nem véletlenül vállaljuk el mindig a felkérést.

– A tavalyi évben jött ki az ötödik nagylemezetek, a Ghost Train, amit szerintem túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a legjobb is. Bő egy év távlatából milyennek érzed a lemezt? 

Én is nagyon erősnek érzem, mert a koncertprogramban tényleg nagyon sok dal folyamatosan benne van. Sőt, nem csak szerepel, de erős részét is képezi az egésznek.  Ami mondjuk érdekes, hogy nagyon eklektikus alapvetően, tehát nagyon sok stílusból merít, nagyon sok vendég is van rajta. A változó stílusa élőben is megjelenik, ahogy a különböző tételeket előadjuk. Igazából kuriózum jellege is van így a dalok egy részének, a másik része pedig kifejezetten törzsanyaggá vált, ami minden koncert alapja mára. A vendégeket viszont ritkábban tudjuk egy helyre összehívni, úgyhogy nagyon-nagy öröm, amikor sikerül és akkor azok a dalok is elhangzanak élőben.

– A zenekar és a stílus nyelve alapvetően angol, de a kezdetektől fogva vannak magyar nyelvű dalaitok is.

– Igen, már a legelső demón ott volt a Gagarin, a nagylemezen pedig a Lakótelep, meg a Ska-Bah-Dab című dal is félig magyar volt. Az első teljesen magyar nyelvű dalunk a Gagarin volt, aztán pedig minden albumra került pár ilyen szerzemény. A lemezeken kívül a koncerteken is jelen van ez, a Gagarin az szinte elengedhetetlen és a Lakótelep is nagyon gyakori vendég, akárcsak az Elhagytam magam és a Budapest. Ami pedig érdekes, hogy annak ellenére, hogy alapvetően nem magyar nyelvű, a Hungarian Dish is ide sorolható a magyar ételek megemlítése miatt, amikor játsszuk, mindig kiabálják velünk teli torokból, hogy hortobágyi palacsinta! (nevet)

A Hungarian Dish ötlete honnan jött? Ezt annyiszor meg akartam már kérdezni. Ez egy annyira kuriózum nóta, hogy ilyen még nem született szerintem.
Jamaica, és ne feledjük, hogy egy mindössze hárommilliós karibi szigetről beszélünk, nagyon nagy hatással van a világ kultúrájára zenében, de még gasztronómiában is. Mindig megéneklik, hogy a jamaicai kaja a legjobb, vannak dalok arról, hogy mit csinálnak, vasárnap mit főznek, ez elég központi téma. Különböző ételekről neveznek el táncot, klubot, tehát mindent az égvilágon. Arra gondoltam, mutassuk meg mi is, mekkora királyok vagyunk és hogy legalább olyan jó a hazai gasztronómia, mint a jamaicai. Ez akkor vicces, ha ők is értik, ezért találtam ki azt, hogy ez ne magunknak szóljon, hanem legyen nemzetközi, így lett angol / patois nyelvű. Így született hát a Hungarian Dish ötlete.

– Azóta is része a koncertprogramnak. 

Igen. Olyannyira, hogy nagyon gyakran záró szám. Annyira bulizós, hogy nagyon komolyan ugrálnak rá az emberek.

– Van olyan PASO dal, amit nem tudnál elképzelni, hogy kihagyjatok a programból? Azért, mert mondjuk te is annyira szereted, vagy azért, mert akár meg is lincselnének érte?

– Szerintem nincs olyan dal, ami még nem maradt ki, ami nélkül ne ment volna le koncert. Van öt-hat szám, ami nagyon stabil, ugyanakkor volt koncert a Hungarian Dish nélkül, volt a Gagarin nélkül, a Tenkes kapitánya, a Budapest és az Elhagytam magam nélkül is. Sok olyan ikonikus dal van, ami kimarad, mert nem jut rá idő vagy sokat játsszuk és pihentetjük, hogy ne unjunk rá. Ez egy körforgás, ami így egészséges. Az a nagy szerencse, hogy nem egyszámos zenekar vagyunk. 🙂

– Ugyan a  Return of the Pannonians és a Feel The Riddim között csak egy év telt el, de nektek ez a két-három éves lemezkészítési ciklus vált be. Gondolkoztok már esetleg a Ghost Train folytatásán? 

Dalok már születtek. Sőt az Utca végén ki is jött, amit ugye tavaly ősszel forgattunk Spanyolországban és utána jelent meg klip formájában.

– Annak a klipnek az ötlete kinek jutott az eszébe?

A rendező ötlete volt. János örült neki, én egy kicsit tartottam a dologtól, mert biztos, hogy megosztó, de aztán jópofára sikerült és a visszajelzések is ezt támasztották alá.

– Szerintem zseniális egyébként. Mondjuk klipek terén amúgy is erősek vagytok. 

A legtöbb említett klipünket pont Horváth Viktor rendezte.  Ő csinálta a Babylon Focus és a Hungarian Dish klipjét is, akárcsak a Részeget vagy most az Utca végént is. Aztán Ipacs Gergővel dolgoztunk még együtt többször, Neki köszönhetjük a Trónok harca, Billy Boyo klipeket. Szerencsére sok jó szakember van a közelünkben, tudunk hová fordulni és mind a barátaink. Ők egyébként mind zenéltek, illetve abból az underground közegből jönnek, ahonnan mi is érkeztünk. Ezek a klipek jórészt azért tudtak elkészülni, mert nem üzleti alapon ment a dolog. Ha így lenne, nem hiszem, hogy megengedhettük volna őket magunknak, így viszont rengeteg szívesség és kedvesség végeredménye az a sok klip és minőségi képanyag, ami látható.
– Javítsd ki, ha tévedek: nekem úgy tűnik, hogy az egész PASO elsősorban szerelem.
Amikor elkezdtük, akkor már mondták, hogy ha ilyen nagy létszámú zenekarban gondolkodtok, akkor ti biztosan nem a pénzért csináljátok ezt az egészet és ez valóban így van. Nagyon költséges dolog ennyi emberrel mozogni, illetve az is jól látható, hogy adott esetben egy befutott triónak lehet ugyanannyi a bevétele, mint egy tizenkét fős csapatnak, míg a kiadásaink ugye messze nem ugyanazok. Ha csak azt vesszük, hogy mindenkinek varratunk egy öltönyt, hogy legyen egységes színpadkép és style, akkor már tíz öltöny. Ennek költsége már önmagában is egy komolyabb tétel. Mindenki dolgozik a zenekar mellett, tehát nem ez a fő bevételi forrás, ez tényleg inkább egy szerelem.

 

– Visszakanyarodva az előző kérdésemhez. Készül a Ghost Train folytatása?

Már két dalt felvettünk, és íródik még kettő vagy három, úgyhogy mondhatjuk, hogy alakul. Jövőre lesz tizenöt éves a zenekar, ha esetleg jövő év második felére ezt egy kiadvánnyal meg tudjuk ünnepelni, annak nagyon fogunk örülni. Az a nehézség ebben, hogy akkor meg tud jelenni valami CD-n vagy digitálisan és aztán következő évben jön ki hozzá a bakelit verzió, mert a helyzet, hogy a bakelit gyártásának féléves átfutási ideje van, ami azt jelenti, hogy már készen kell lennünk a felvételekkel jövő tavaszra, amit nem látok reálisnak. Inkább azt mondom, hogy már ősszel befejezzük a felvételeket és utána meg is tud jelenni.

– Miért tartjátok fontosnak, hogy bakeliten is meglegyen az anyag? Ez elég drága mulatság. 

Valóban, ugyanakkor azt vettük észre, hogy a CD eladások már nagyon minimalizálódtak. Ha a kettő közül kell választani, hogy melyik néz ki jobban és patinásan, akkor egyértelműen a bakelit mellé kerül a voks. Plusz mindenképpen szívünk vágya volt és szerettük volna saját bakelitet. Először volt 2007-ben egy kislemezünk, utána a best of lemez 2014-ben, míg idén jutottunk el arra a pontra, hogy egy sorlemez is kijött bakelit formában, a Ghost Train. Reméljük, hogy ezt a hagyományt tudjuk folytatni.

– Az oklahomai Megalith Records gondozza külföldön a lemezeiteket. A kezdetektől fogva mellettetek van egy a műfajban nagynak számító kiadó, hogy sikerült ezt elérni? 

Amikor erre turnézott a The Toasters zenekar, melynek a gitárosa Robert „Bucket” Hingley, aki egyben a Megalith Records főnöke is, Ő látott minket élőben, és ezek alapján ajánlotta fel a koncert után, hogy mit szólnánk hozzá, ha az első lemezünket ők adnák ki. Ez meg is történt, először az európai részlegüknél és aztán pedig Amerikában is. Ez azóta is tart, mindenféle gondozási stádiumban, de egyébként most a bakelit lemez és a Ghost Train CD kapcsán Európában már nem ők a partnereink, hanem egy német kiadó, ugyanis terjesztésben jobban lefedik a piacot és koncerteket is szerveznek. Jelenleg úgy néz ki, hogy csak az amerikai részen gondozzák a lemezeinket.

– Erősen jelen vagytok az európai színtéren is az elejétől fogva. Hogy érzed? Egy magyar zenekar mennyire lehet kint népszerű?

– Ez nagyon sok tényezőtől függ. Eleve az, hogy nekünk adott nagyon specifikus zenénk. SKA szubkultúra követőinek zenélünk elsősorban, de bekerülünk világzenei vagy balkán zenei közegekbe, színpadokra is. Ez a dolog a szubkulturálisan szélesebb külföldön, sok esetben világzenei fesztiválokon játszottunk Belgiumban vagy Hollandiában, Németországban és nagyon jól működik ez az egész. A számok 80%-a angolul van, maga a zene könnyen befogadható, hiszen egyfajta tánczene, és mégsem ugyanaz, amit mindenhonnan kapnak. Viszont van benne olyan fűszer, ami a mi saját ízünk, amit más zenekartól, aki ezt a stílust űzi, nem lehet megkapni, úgyhogy tulajdonképpen elég széles skálán mozgunk ahhoz, hogy ez működjön. Ami a nehezítő körülmény, és ami miatt mégsem tudunk annyira erősen jelen lenni és tényleg sokat koncertezni, hogy nagyon sokan vagyunk. Tehát ha csak arról lenne szó, hogy teljesen ingyen megyünk el valahova játszani, és egy koncertszervezőnek csak a repülőjegyet, a szállást és az ellátást kell kifizetnie, már ez önmagában meglehetősen komoly költség. Többször is meggondolják ezért, hogy bevállalják-e, és hát ezen felül még gázsi is van – komoly rendezvénynek kell lennie, hogy ki tudja termelni ezt. Ez a dolog elég bonyolult, de szerencsére még így is 22-23 országban jártunk már Európában. 200-300 koncertet adhattunk külföldön.

– Emellé ha megnézzük a hazai koncertjeitek számát, az szintén elég beszédes. Sokat mentek, sok zenekarral ápoltok jó viszont. Rendszeres fellépők vagytok a Ladánybene 27 Reggae Camp elnevezésű rendezvényén. Fontosnak tartjátok azt, hogy a hasonlónak mondható zenekarokkal jó viszonyt ápoljatok?

Fontos, hogy a zenekarok jóban legyenek, mert ez erősíti a színteret. Viszont  ez nem egy mesterséges dolog, inkább így alakult. Már a kezdetek óta nyitottak voltak felénk és mi is több alkalommal segítettünk, így ez a dolog kölcsönössé vált és tart a mai napig.

–  November 19-én az A38  hajón játszottatok Dr. Ring-Ding-el. Vele elég sokat léptek fel, hogy sikerült ez a koncert, honnan az ismeretség?

Az egy szuper koncert volt! Ő nekünk jó barátunk, a legelső nagylemezen már vendégszerepelt. A Budapest Ska Mood, első énekhangja, amikor megszólal, az Dr. Ring-Ding! Ő az, aki gyakorlatilag felkonferálja az egész lemezt az első dal legvégén. Vele tényleg nagyon hosszúra nyúlik vissza az együttműködés: Játszottunk együtt Németországban, Franciaországban, Szlovákiában, rengeteg fesztiválon találkoztunk. Sőt, amikor a húgom esküvője volt, egy titkos fellépés volt a meglepetés: ő énekelt pár dalt a lagziban. Akarunk csinálni újabb közös dalt is majd, hiszen tényleg kifejezetten baráti viszont ápolunk vele.

– Jó ilyeneket hallani. Ha csak egy dolgot mondhatnál, mi az, amit neked adott a PASO, ami miatt már ezt az egész zenekart megérte megcsinálni, akkor mit mondanál? Tudsz ilyet kiemelni?

Rengeteg ilyen pozitív élmény volt. Van az az érzés, mikor áll az ember a színpadon, az energia áramlik fel és le, és ez így ping-pongozik, egymást erősítve. Ez egy leírhatatlan dolog, amit nem nagyon lehet átélni sehogy másképp. Ez az, amikor igazán érzi az ember, hogy jó adni és jó kapni. Aztán ez egyre durvábban felerősödik egyfajta spirituális élménnyé nő ki. Ha nem lett volna a zenekar, akkor ezt valószínűleg soha nem tapasztalom meg. De rengeteg más élményt adott : Más országokban is sokszor megfordulok, mikor fotózom, de még így is csomó helyre a zenekarral jutottam el először. Ezek olyan élmények, olyan kalandok, olyan érzések, amiket abszolút a PASO-nak köszönhetek. Legutóbb például Spanyolországban voltunk, és az is szuper alkalom volt, 6000-7000 embernek játszottunk egy nagy fesztiválon. Ráadásul tengerpart mellett volt, koncert előtt, koncert után is lehetett csobbanni. Ez egy fantasztikus, kikapcsoló élmény és ezt csak így lehet megélni, a zenekarral.

– Üzensz valamit az olvasóknak?

Nagyon nagy szeretettel várjuk őket az idei koncertre is a Lecsófőző fesztiválra, és azt gondolom, hogyha még nem is ismerik a zenénket, akkor is mindenképpen érdemes ellátogatni! Ez egy nagyon gyorsan és instant módon oldódó tánckoktél! (nevet) Biztosan mindenkit sikerül megmozgatni, még úgy is, ha esetleg nem ismeri a zenekar munkásságát!

– Köszönöm a beszélgetést, találkozunk szeptember 23-án Esztergomban!

 

Az interjút készítette: Szénégető Richárd (Ric$)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Duna-Part programajánló