Szeptember 15-én este a Rajkó Zenekarral közösen ad koncertet a Váradi Gyula, Váradi Róbert, Berki Artúr, Botos Tibor alkotta együttes.

Hosszabb feltöltődés, pihenést követően megújulva, de roma gyökereikkel nem szakítva a Plázs Siófokon játszott újra együtt a Váradi Roma Café augusztus közepén.

A magyar zenei palettán egyedi hangzást teremtő formáció szeptember 15-én pénteken immár a fővárosban, a Müpában szórakoztatja majd a közönséget a Rajkó Zenekarral együtt.

Váradi Gyula, az együttes frontembere szerint jelenleg nem az adja számukra a plusz motivációt, hogy Budapesten szerepelhetnek, hiszen az elmúlt években sok fellépésük volt itt.

„Az a tudat motivál minket, hogy újra együtt zenélhetünk. Rá kellett döbbennünk, hogy a zene nélkül nem tudunk meglenni, ezt az érzést pedig más együttesekben nem találtuk” – fogalmazott.

Toyota Schiller 20 százalék
Toyota Schiller 20 százalék

A roma gyerekek ezreit muzsikussá nevelő Rajkó Zenekarról elismerően beszélt, mondván profik alkotják, akik kivétel nélkül kiváló zenészek. Bár a két együttes stílusa különbözik, Váradi Gyula szerint nem áll tőlük távol a Rajkó műfaja sem.

Váradi Gyula a koncertről elöljáróban csak néhány titkot árult el.

„Biztosan elhangzik majd a Fel, fel és messze című visszatérő dalunk. Emellett a Rajkó eredeti verzióban adja elő a Kék pettyes rakott szoknyát, mi pedig az általunk feldolgozott verzióval készülünk” – tette hozzá.

A Váradi Roma Café tagjai mind kiválóan képzett zenészek. Számaikban a pop keveredik a latin ritmusokkal, a cigányzene a klasszikus és a jazz zenével, más zenekarokéval összehasonlíthatatlan, csak a Váradi Roma Caféra jellemző világot teremtve.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Duna-Part programajánló