Az Irigy Hónaljmirigy egy poénból elkövetett alkalmi társulásból az ország egyik vezető zenekarává nőtte ki magát, és ez a pozíció már 25 éve tartós. Ezt a negyedszázados évfordulót a zenekar egy hatalmas koncerttel ünnepli 2018. február 10-én a Budapest Arénában. Ennek kapcsán is beszélgettünk Kabai Laci dobossal.

– Neked melyik a kedvenc olyan Mirigy paródiád, amiben leginkább a Te kezed van benne?

– Elég friss, amiben az én kezem és az én énekhangom is benne van – ez ugye nagyon ritka, szinte egyedi eset. Ez az utolsó, a ByeAlex paródia. Azért esett rám a választás, mert azt mondták, hogy én éneklek olyan rosszul, mint a ByeAlex és ezt nekem kell megcsinálni… És tényleg olyan lett! (nevet) Viszont így ez egy nagyon jó, különleges műsorszám az élő koncerteken, mert ilyenkor Sipos Peti dobol. Ő nagyon régen dobos volt, és ez egy érdekesség a közönség számára, hogy a Peti sz.r.l dobol, én meg sz.r.l énekelek. (nevet)

 – Miért nem énekelsz többet?

– Ugyanúgy, mint más zenekarokban, itt is le van osztva, hogy vannak a gitárosok, vannak az énekesek, én meg a dobos vagyok. Igazából, mert nem az én feladatom, nem az én dolgom. Ez viszont így tök jó volt, nagyon működött, egy különlegesség, és az csak színesíti a bulinkat, hogy ha az ember lát egy olyat, hogy a dobos kijön énekelni és az énekes bemegy dobolni. Nem lenne jó, ha én többet énekelnék a koncerten, maradjunk ennyiben. Ez így bőven elég volt. (nevet)

– Akkor nem is vágytál arra, hogy többet énekelj? Neked ez így megfelel?

– Sose vágytam, abszolút megfelel, igen.

– Hogy lettél dobos? Miért pont a dob?

– Amikor megalapítottuk az IHM zenekart, azért lettem én a dobos, mert mi egy baráti társaságként jöttünk össze, pár tagnak volt már valami minimális zenei múltja és akkor kiosztottuk a hangszereket. Zoli gitározott (Ambrus Zoli – a szerk.) így ő lett a basszusgitáros, Peti mondta, hogy ő szokott énekelni a kádban, így ő lett az énekes és mivel már csak egy hangszer maradt, így lettem dobos, de tényleg! (nevet) Akkor én még csak kirakatban láttam dobot. Emlékeztem, hogy van egy másod unokatestvérem, aki régen dobolt, hátha megvan a cucca és a padláson meg is találtuk a 10 éve ott porosodó dobfelszerelését és 2000, még egyszer mondom 2000 Ft-ért eladta nekünk. Így lett belőlem dobos és akkor kezdtem el egy kicsit komolyabban foglalkozni vele.

– Igaz akkor az az urbanlegend, hogy csak egy egyszeri alkalomra csináltátok ezt a zenekart?

– Abszolút igaz. Akkor még nem létezett videokamera, csak bérelni lehetett. Kibéreltük erre az alkalomra, mondván ezt meg kell, hogy örökítsük, mert ez egy egyszeri dolog a barátoknak, egy szilveszteri buli egy családi házban, ezt vegyük már fel, mert ez egy jó dili lesz. Azért is ez a nevünk, mert arra az alkalomra egy nagyon nagy baromságot akartunk kitalálni. Később, amikor már tovább élt ez a dolog, Szigeti Feri mondta, hogy ebből lemezt kellene csinálni. Akkor felvetettük, hogy na most eljött az idő, hogy kitaláljunk egy normális nevet, de mondta, hogy nem, vagy ez, vagy nincs lemez. Így rajtunk maradt. (nevet)

– Ha már így témánál vagyunk és első lemez, én imádom a Fetrengést. Arra emlékszel még, hogy milyen szisztéma szerint válogattátok ki a dalokat?

– Abszolúte, nem volt nehéz dolgunk az első lemeznél, mert ugye mi rockzenét hallgató, rockzenét szerető emberek voltunk és vagyunk is a mai napig. Rock klubba jártunk, ott találkoztunk, ott ismertük meg egymást és teljesen evidens volt, hogy csak rock dalokat fogunk feldolgozni. Tettünk is egy elhamarkodott kijelentést, hogy mi soha nem fogunk mást játszani, csak rockzenét. Ez pontosan másfél évig tartott, amikor a szerződés szerint meg kell csinálni a második lemezünket és igazából ellőttük az összes rock zenekart az első lemezen, így kénytelenek voltunk bővíteni a repertoárt, amivel elértük azt, hogy sokkal szélesebb közönséghez eljutottunk. Igazából nem is bántuk, ezt nem nagyon kellett magunkra erőltetni, mert azt láttuk, hogy ezekből a dalokból is tudunk olyat csinálni, amit vállalni tudunk. Ami a legjobb ebben, hogy a rockerek szerették ezeket a dalokat a legjobban, mert először nyilván poénnak vették őket. Ugye az első lemezünkön volt a Manhattan, aki akkor nagyon működött. Amikor lemezbemutató koncerten odamentünk zakóban és elkezdtünk ugrálni, akkor szétszedték a helyet. Tehát az volt a legsikeresebb, mert akkor mindenki és mi is egy csavarnak szántuk és úgy is élte meg a közönség és elképesztően jó volt.

– Az első lemezen van azért egy-két olyan dal, ahol nehéz eldönteni, hogy az egy jóindulatú kis fricska vagy pedig tényleg komoly feddés. A Bíró Ica paródiára gondolok többek között.

– Egyetlen dalban sem volt semmiféle rosszindulat. Akkor még nem éreztük igazából azt az egyensúlyt, amit a későbbiekben elkezdtünk parodizálni és lehet, hogy az első lemezünkön voltak olyan erősebb megnyilvánulások a dalszövegben, ami esetleg sértő lehetett, ezt utólag elismerjük, de nem szánt szándékkal történtek, nem akartunk senkit megbántani. Mi tiszteltük azokat az előadókat. A későbbiekben már a tapasztalatokból adódóan próbáltunk erre tudatosan jobban odafigyelni, hisz ez nem arról szól, hogy megbántsunk bárkit is, hanem hogy szórakoztassunk. Pont Bíró Icát említetted: egyszer az E-Klubban volt valami rock ünnepély és ott volt az Ica is és mondta, hogy „Na de fiúk, hát mi az, hogy a mellem középen összeér? Hát nem ér az össze középen!”. Meg hát ugye a Beatrice nótában is volt egy olyan szöveg, hogy „mikor még nem voltál, az volt jó”. Így utólag visszagondolva, ilyet ma már nem írnánk, de nem volt ebből soha probléma, nem vetette senki a szemünkre. Mi akkor még nagyon zöldfülűek voltunk és a Nagy Feró mögött meg már volt egy 20 éves zenei múlt, Ő elvileg akár szóvá is tehette volna, de nem tette. Vele kifejezetten jó kapcsolatban vagyunk, de szinte mindenkivel. Mondjuk az, hogy mindenkivel az erős túlzás, mert bizonyos előadókkal nyilván nem járunk össze, de nem volt probléma igazából sose.

– Mikor elindult ez az egész, nekiálltatok a második lemeznek, akkor Te gondoltad, hogy ez a projekt ennyire ki fogja nőni magát?
– Olyannyira nem gondoltam, hogy amikor a második lemezünk megjelent – amivel igazából berobbantunk egy nagyon széles közegben – és már platinalemezesek voltunk, ami akkoriban még mást jelentett, mint most, még mindig nem mertem kilépni a munkahelyemről, mert nem tudtam, hogy ez meddig tart. Nekem volt egy fix munkahelyem, sofőrként dolgoztam hétfőtől péntekig. Pénteken mentünk fellépni meg szombaton is, és ez egyre kitolódott, egy idő után már vasárnap is, a nyári időszakban pedig már hétköznap is. Volt olyan is, hogy egy debreceni élő koncertről nem értem be 7-re dolgozni, hanem fél 8-ra, mert nem jutottunk időben haza. Nagyon fáradt voltam, el kellett volna menni Nagyatádra, és akkor mondtam, hogy ezt nem tudom tovább vállalni. Ez volt az a pont, ahol végül is be kellett fejeznem a civil munkát. Ennyire nem éreztük azt, hogy ebből mi lehet. Nem tudtuk elhinni azt, ami velünk történik, hogy ebből a baráti baromságból mi lett.

– Melyik volt szerinted a legjobb időszak a zenekarban?

– Mindegyik időszak jó. Igazából a második lemezünk, amikor nyitottabb volt a stílusbeli repertoár, akkor megismert egy szélesebb réteg és nagyon-nagyon keresettek voltunk. Aztán ez ment 1-2 évig és ehhez még hozzájött a tévézés, amire felfigyeltek a kereskedelmi adók is. Akkor osztották fel egymást közt a piacot. Mivel nagyon nagy erőt láttak bennünk, szerződtettek, és így kezdtük el gyártani a műsorokat. Ezáltal még azok is megismertek, akik nem csak koncertre járók, hanem a nagymamák, a kisgyerekek is, mindenki. Ott lettünk olyan országosan ismertek, hogy már lépten-nyomon felismertek minket mindenhol. Ez tartott nagyon sokáig. Ezt az 5-6- 8-10 évet nevezném annak, hogy a csúcsok csúcsán voltunk. Most sem panaszkodunk, mert rengeteg, mondjuk évi 200 fellépésünk van, ami azt gondolom, hogy még mindig nagyon jó, ahhoz képest, hogy egy 25 éves zenekar vagyunk. Most már nyilván nem tudunk lemezt csinálni, mert nem éri meg. Nincs is annyi előadó, akikből egy 10 dalos lemezt fel tudnánk venni, lehetetlen. Felesleges töltelékeket meg nem szeretnénk, úgyhogy inkább arra álltunk rá, hogy ha van valami jó, akkor azt megcsináljuk, abból csinálunk egy klipet és feltesszük a youtube-ra. Nekünk is át kellett állnunk arra, hogy megváltozott ez a piac. Haladnunk kellett ezzel, és most ebbe az irányba indultunk el.

– Melyik a kedvenc lemezed?

– A sajátok közül? Nem tudnék kiemelni. Inkább azt mondanám, hogy melyik nem: a mulatós. Azt a mai napig én nem szeretem. Ez azért van, mert én eleve a mulatós zenét is magas szinten rühellem, a műfaja miatt. Nyilván azt is vállalom, mert azt is mi csináltuk, annak is mi írtuk a szövegét, és mi játszottuk fel, de én azt a lemezt nem kedvelem. Az összes többit viszont nagyon.

– Melyik dalotokat szereted játszani a legjobban?

– Ez jó, mert vannak olyan sikeres dalaink, amiket utálok játszani, mert ilyen kis lötyögősek és ez dobos szempontból annyira nem szerencsés. Amiben kicsit lehet dobolni, azt sokkal jobban szeretem. Ebből szerencsére több van, de nem tudnék most egy konkrétat kiemelni. Nyilván sokkal jobb olyanokat játszani, amikben tényleg lehet dobolni. (nevet)

– Mit gondolsz, ha mondjuk egyszer csak vége lenne az IHM-nek és csinálnál egy másik zenekart, akkor milyen zenét játszanátok?

– Ha csinálnék, akkor mindenképp rockzenét játszanék. Nem tudom, hogy erre lesz e lehetőség vagy eljön-e ez az idő. De csak és kizárólag rockzenét. Én nem tudnám másképp elképzelni. Nekem ez az életem, ez a világom. Nyilván meghallgatok sok mindent, de pl. az autómban nekem csak rockzene szól.

– De most még nagyon messze a vége, hiszen február 10-én a Budapest Sportarénában lesz bulitok.
Mire számíthat a közönség?
– Nagyon nincs értelme szaporítani a szót ezzel kapcsolatban, hiszen aki volt már koncertünkön az Arénában, az tudja: oda mindig különleges show-val készülünk. Ez most is így lesz, talán még rá is teszünk egy lapáttal, ráadásul lesznek vendégeink is, akikről hamarosan lerántjuk a leplet! Legyetek résen!

– Miket hallgatsz szívesen? Ha 5 kedvencet mondhatnál, mik lennének azok?

– Five Finger Death Punch, az egyik kedvencem. Az Avenged Sevenfold, a Volbeat, amibe most nagyon beleszerettem. Van az In this moment, a csaj egy elmebeteg, azt most nagyon szeretem. Ez olyan, hogy vagy szereted, vagy gyűlölöd. Mint régen volt a King Diamond, azt is vagy nagyon szereted, vagy ki nem állhatod, azt is imádtam. Ugye nyilván a klasszikusokat mind szeretem, csak 4-5 évvel ezelőtt fiam által, – ő hallgatta ezeket a modern zenéket – belekerültem ebbe a világba. Nagyon megfogott és egy teljesen más stílust kezdtem el hallgatni ebben az időben. Beszippantottak engem, ezeket hallgatom most.

– Mi az az 5 film, ami hatott rád? Esetleg a zenében, szövegeidben, a játékodban, bármiben szerinted benne van.

– Nem tudok mondani olyan filmet, ami hatott rám, én nem így szoktam őket nézni, az fontosabb szempont, hogy mi szórakoztat. Inkább könyvet tudnék mondani, de azt sem úgy hatott rám, hogy meghatározó volt az életemben vagy megváltoztatott valamit, hanem ami olyan hatással volt rám, hogy úristen, teljesen hetekig elvoltam vele, az Nikki Sixx-től A heroinnaplók. Az a könyv, ahogy meg volt írva, ahogy az ember benne érezte magát abban a pokolban, ami benne volt. Na, az hatással volt rám, rázott a hideg és nem tudtam letenni. Utána hetekig ezzel jártam, hogy úristen, ez az ember min ment keresztül, hogy élt. Ez így hatott rám, de filmet nem tudok mondani.

Az interjút készítette: Szénégető Richárd (Ric$)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Duna-Part programajánló