Van idő beszélgetni a vendéglátóinkkal, találkozni  nyárról ismerős arcokkal. A fonyódiak ezeket az alkalmakat sohasem bízzák a véletlenre. Fonyódon február elején szinte kolbászból lesz a kerítés. De ne szaladjunk ennyire előre!
A rendezvény eddigi története során közel 400 csapat, baráti társaság, egyesület, önkormányzat gyúrta és készítette a tekeredő kolbászokat a sportcsarnokban és izgult végig az eredményhirdetésen, hogy az arany, ezüst és bronz kategóriás díjak kikhez fognak kerülni.

A Fonyódi Kolbászfesztivál hagyományt teremtő céllal, 2010-ben lett első alkalommal megrendezve. A sikerét igazolja, hogy a debütáláson is már több mint 50 csapat mutatta be az ínycsiklandó finomságaikat. Még a hazai kolbászcsászárság fellegváráról, Békéscsabáról is érkeztek szakértő kolbászkészítő mesterek, de a budapesti, szolnoki, sőt még a külhoni kolbásztöltő csapatok is ellátogattak a Balaton partra.

A Balaton egyik legnagyobb téli gasztronómiai programja a Fonyódi Kolbászfesztivál 2018-ban is remek kulináris élményekkel várja az ínyenceket.

2018. február 2. és 4. között a Városi Sportcsarnokban kilencedik alkalommal kerül megrendezésre ez az egyedülálló gasztronómiai és kulturális rendezvény. A hosszan tekeredő kolbászokon és túlcsorduló pálinkákon kívül a program kiváló színvonalát még remek és szórakoztató előadások, néptánc és népzenei bemutatók, utcabál, mulatós műsor és koncertek garantálják.finomsagok

Az esemény a téli Balaton legnagyobb gasztronómiai rendezvényévé vált, elismertségét tovább növelte az elmúlt években megrendezésre került Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet Településeinek Kolbásztöltő Bajnoksága, mely osztatlan sikert aratott a résztvevő balatoni települések körében. Ezen felbuzdulva a 2018-as évben február 4-én 11 órakor – reményeink szerint kibővítve az eddigi résztvevők körét- ismét megrendezzük a nemes vetélkedést. Ezen a napon a színpadi produkciók nagy részét a résztvevő balatoni települések fellépői, produkciói adják. Így egy helyszínen megtekinthetjük a Balaton kulturális értékeit.

Az elmúlt években egyre népszerűbb lett a résztvevők és a látogatók között is a települések versengése, amely a 2015. évi elindulása óta üde színfoltja a fesztiválnak. 2016-ban nagy sikere volt a Fonyód és Badacsony közötti kapcsolat kolbásszal történő megteremtése, az M1 élő bejelentkezésének köszönhetően. Figyelemfelkeltő produkcióként a települések csapatai kolbászból töltik körbe a Balatont (nagyméretű Balaton sablon), mely szimbolizálja, hogy a Balaton minket összeköt.

Részletes információk: Kolbászfesztivál

 

 

 

Nem akármilyen program lesz a IX. Fonyódi Kolbászfesztiválon, amit a mai napon közzétettek a szervezők!
Kevesebb, mint egy hónap a fesztiválig!
Részletes program, fellépők: http://kolbaszfesztival.info/

Idén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a nagy hagyománnyal büszkélkedő Fonyódi Kolbászfesztivál.
Részletekért olvassák el cikkünket.
A megosztásokat köszönjük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Duna-Part programajánló