Lenny Kravitz  2018-as  európai turnéja keretében, a Budapest Arénában is fellép június 3-án.

Korunk egyik kiemelkedő rockzenészének tartott Lenny Kravitz 20 éves pályafutása során átlépte a zenei műfajokat, vegyítette a hangzásokat és a stílusokat. Rockzenéje a ’60-as és ’70-es évek soul és funk behatásával négyszer nyerte el a Grammy-díjat a szerző-producer-zenésznek, amely rekord a Legjobb Férfi Rock Produkció kategóriában.

Tíz stúdióalbuma mellett – melyek több mint 38 millió példányban keltek el világszerte – ez a sokoldalú művész  olyan filmsikereknek is része volt, mint az Éhezők viadala, vagy az óriási kritikai elismeréseket is begyűjtő A boldogság ára és a Komornyik. 

A normál belépők mellett limitált számú, közvetlenül a színpad elé szóló kiemelt állójegy is vásárolható a bulira.

A VIP CSOMAGOKBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTEL LENNY “LET LOVE RULE” ALAPÍTVÁNYÁHOZ KERÜL

Ultimate VIP Curtain Call csomag (limitált lehetőség, csak 10 csomag elérhető) – 169.000 Ft

– Egy prémium jegy, amely a legjobb ülőhelyek egyikére szól (102-es szektor)
– Csatlakozz Lenny-hez a színpadra lépése előtti utolsó pillanatokban – Sétálj vele az öltözőjétől a színpadig és szerepelj vele közös csoportképen mielőtt a közönség elé áll
– Meghívás a koncert előtti állófogadásra, ahol ingyenes italok és falatkák várnak
– Belépés a Lenny Kravitz fotókiállításra, ahol megtekinthetők Mathieu Bitton képei
– Aláírt, limitált kiadású, számozott nyomat
– Lenny Kravitz ajándéktárgy – exkluzívan a VIP csomagokhoz tervezve
– Emlék VIP laminált turnépassz
– Kapunyitás előtti bejutás az épületbe
– VIP ajándéktárgy vásárlási lehetőség, sorbanállás nélkül
– VIP személyzet, aki segít neked eligazodni

Gold VIP csomag – 149.000 Ft

– Egy prémium jegy, amely a legjobb ülőhelyek egyikére szól (102-es szektor)
– Meghívás a koncert előtti állófogadásra, ahol ingyenes italok és falatkák várnak
– Belépés a Lenny Kravitz fotókiállításra, ahol megtekinthetők Mathieu Bitton képei
– Aláírt, limitált kiadású, számozott nyomat
– Lenny Kravitz ajándéktárgy – exkluzívan a VIP csomagokhoz tervezve
– Emlék VIP laminált turnépassz
– Kapunyitás előtti bejutás az épületbe
– VIP ajándéktárgy vásárlási lehetőség, sorbanállás nélkül
– VIP személyzet, aki segít neked eligazodni

Silver VIP csomag – 99.000 Ft

– Egy prémium jegy, amely a legjobb ülőhelyek egyikére szól (120-as szektor)
– Limitált kiadású, számozott nyomat
– Lenny Kravitz ajándéktárgy – exkluzívan a VIP csomagokhoz tervezve
– Emlék VIP laminált turnépassz
– Kapunyitás előtti bejutás az épületbe
– VIP ajándéktárgy vásárlási lehetőség, sorbanállás nélkül
– VIP személyzet, aki segít neked eligazodni

JEGYVÁSÁRLÁS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Duna-Part programajánló