A Szentendre Barátai Egyesület meghívására, 2018 a Családok Éve alkalmából június 9-én Szentendrére látogat Böjte Csaba ferences rendi szerzetes.

A dévai Szent Ferenc Alapítvány alapító elnöke 2018. június 9, 17.00 órakor a szentendrei Templomdombon (Keresztelő Szent János Plébániatemplom) felavatja az Élet útja ösvényt és a helyi keresztény felekezetek vezetőivel együtt megáldják a szentendrei házaspárokat, melyet Böjte atya beszéde követ a családról, annak értékeiről, a 21. században betöltött szerepéről.

Az Élet útja ösvény 18 állomása a házasság sorsfordító eseményeit mutatja be egy- egy versidézet segítségével, visszatükrözve az életreszóló kapcsolat változásait és ráirányítja a figyelmet mindazokra a kérdésekre, amelyekkel a családi élet adott pillanataiban szükséges szembenézni.

„Hirdettem: van utam külön/a világ zavarában s örömében,/de gyöngeségem most elárult,/s nem élhetek, csak arcod közelében” (Csoóri Sándor). Az idézetek /költők, versrészletek megidézik a születést, társra találást, a házasságra lépés pillanatát, a családalapítást, gyermek születését, a munka szerepét, a szülők jelenlétét, az időskort.

Magyar klasszikusok és kortárs szerzők szavaival járjuk körbe életünk különös fontosságú érzelmeit: megbocsátás, szenvedés, szívjóság, hála, szeretet: „Csak azért/az egyetlen napért/érdemes volt megszületnem, /amikor szeretni tudtam, /és szeretnek-e, nem kérdeztem.” (Weöres Sándor)

Az ünnepség keretében városunk keresztény felekezeteinek papjai és lelkészei megáldják az összegyűlt szentendrei házaspárokat.
———————————————————————————————————————-

Családok éve Szentendre:

Az élet útja ösvény a Családok éve Szentendre kiemelt eseménye.
A Szentendre Barátai Egyesület, a Családok Éve Munkacsoport Szentendre Város és intézményei támogatásával összefogtak, hogy 2018 Szentendrén is a Családok Éve legyen. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a családra, mert családban élni jó, anyának, apának, nagyszülőnek, testvérnek lenni jó.

Az események főtámogatója az EMMI Családügyi Államtitkársága és a Családok Éve.

További támogatók: Szentendre és Vidéke, Képmás Magazin.

További részletek: www.szentendrebaratai.hu-n és az esemény facebook-oldalán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Duna-Part programajánló