H E N R I – a dokumentumfilm

Az indexes Szőke Barna és Szilli Tamás filmjét Henri Gonzóról, a Fran Palermo frontemberéről legelőször a Bánkitó Fesztiválon mutatják be.

Henri Gonzo 2011 végén alapította meg a Fran Palermo zenekart, ami egyedi felállásának és a hazai színtéren egészen különleges megszólalásának köszönhetően a 2010-es évek egyik legnépszerűbb magyar zenekarává nőtte ki magát. Az egész esszenciáját a trópusi ritmusok adják, amit nagyban befolyásol a frontember spanyol származása.
Tavaly Groningenben, a Eurosonic Fesztiválon barátkozott össze a rendező és az operatőr a zenekarral. Szőke Barna saját bevallása szerint ráadásul igencsak szkeptikusan állt először hozzájuk.

„Én a Veszprémi Utcazene Fesztiválon láttam őket először, akkor nem tetszett a zene, amit csináltak, ellenben olyan lazaság áradt a kis csapatból, hogy csak pislogtam, és amikor megtudtam, hogy milyen fiatalok. Bevallom, még kicsit irigy is lettem (jó magyar zenész szokás szerint) , hogy nemá’, ilyen fiatalok és ekkora a közönségük? Ezt hogy?
Miután megjelent az első lemezük, már rajongó lettem, és mai napig szeretem a zenéjüket.”

Az elmúlt másfél évben több száz gigányi és sok-sok órányi nyersanyag gyűlt össze. A készítők mindenhová követték a zenekart, de vannak jelenetek – mint például a tavaszi erdélyi turné -, amiket Henriék saját maguk vettek fel – ezek a rendező szerint a legőszintébb és legerősebb képsorok lettek.
A film tehát nem csak a kulisszák mögé enged betekintést, de egy kivételes sorsú, sokszor fura figurának vélt multiinstrumentalista tehetséget és az ő alkotási folyamatát mutatja be.

„A legjobb pillanat nekem az volt, mikor Henrinél forgattunk egy fél napot. Befejeztük a forgatást és
már éppen indultunk volna, akkor Henri leült a zongorájához és elkezdett játszani csak úgy. Baromi jól
szólt, úgyhogy gyorsan bekapcsoltuk a kamerát és felvettük. Ez egy megismételhetetlen pillanat volt,
ami remélem majd a filmen is átjön.” – emlékszik vissza Szilli Tamás.

Vajon miért sikeres a zenekar itthon? A dalok miatt? Az energiájuk miatt? Vagy a frontember, Henri karizmája és színpadi jelenléte az, ami tömegeket vonz? Mások ennyi idősen szoktak zenekart alapítani. Ők pedig már túl vannak a hatodik teltházas szülinapi bulijukon.

A film július 12-én 17.30-kor debütál a Bánkitó Fesztiválon, a Polgármesteri Hivatalban.

H E N R I – doksifilm

Henri utcazenészkent kezdte, ma pedig az egyik legmenőbb magyar frontember – 24 évesen. Több mint egy évig forgtattunk vele és zenekarával, a Fran Palermoval. Az Index következő dokumentumfilmjét a Bánkitón mutatjuk be!

Közzétette: Index.hu – 2018. július 1., vasárnap

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/205354080085262/

Instagram: https://www.instagram.com/henri_doksifilm/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Duna-Part programajánló