Rajongói nélkül nem teljes az élete a zeneszerzőnek

2019. január 23-án újabb nagyszabású koncertet ad Budapesten az idén 90. születésnapját ünneplő Ennio Morricone. A világ talán legnagyobb hatású filmzene szerzője tavaly még úgy gondolta, a jövőben a turnék helyett zeneszerzői munkásságára kíván fókuszálni.

– Ennio Morricone számára hatalmas élmény volt a 60 Years of Music World Tour, amelynek keretében tavaly Budapestre is ellátogatott. Bár eredetileg azt tervezte, hogy visszavonul a turnéktól, érezve a közönség szeretetét és a nagysikerű koncertek hangulatát, meghozta a döntést: egy rövid, exkluzív koncertsorozat erejéig visszatér a színpadra – közölte a Maestro sajtóirodája.

A hat európai várost, köztük a magyar fővárost is érintő ENNIO MORRICONE – 90. Jubileumi Exkluzív Koncert elnevezésű sorozaton ezúttal is a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar kíséri Ennio Morriconét, aki több mint hat évtizedet átívelő pályafutása alatt olyan legendás filmek zenéjét komponálta, mint: Volt egyszer egy Vadnyugat, A profi, Egy maréknyi dollárért, A Jó, a Rossz és a Csúf, Aki legyőzte Al Caponét.

2017-es nagysikerű turnéja során Budapesten is telt ház előtt lépett fel Morricone, aki akkor azt nyilatkozta: a zenének nem kíván hátat fordítani, azonban a jövőben koncertkörutakat már nem vállal.

A kétszeres Oscar-díjas, Grammy- és Golden Globe-díjas zeneszerző novemberben ünnepli 90. születésnapját, és ezúttal is alkotásainak legjavát vonultatja fel 2019. január 23-án, este 8 órakor a Papp László Sportarénában.

JEGYET VESZEK

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Duna-Part programajánló