Musical Charles Dickens „Karácsonyi ének” című műve nyomán, a Magyarock Dalszínház előadása

A Charles Dickens Karácsonyi ének című klasszikus kisregényébõl írt magyar zenés mű a legtöbbet játszott musicalek egyike. Müller Péter írta a szövegkönyvet, Tolcsvay László szerezte a zenét, Müller Péter Sziámi költötte a dalszövegeket. Ez az alkotóhármas hozta létre a nagy sikerű Mária evangéliumát, Tolcsvay és Müller a Doctor Herzet, mely nyolc évig volt a Madách Színház műsorán.

Főhőse a lelkileg sivár, idősödő milliomos, Ebenezer Scrooge uzsorás, akit még karácsonykor is csak anyagi ügyei foglalkoztatják. Pénzt azonban nem adományoz a szegényeknek, mert úgy gondolja, a gyengének pusztulni kell. Ez a velejéig kapzsi ember kap egy utolsó esélyt halott üzlettársa szellemének képében, aki „látogatásakor” életének korábbi szentestéire invitálja. Emlékeiben kalandozva eszmél arra, mennyivel gazdagabb volt, amikor még nem a pénz volt az egyetlen érték, melyért lelkesedni tudott, és kibukkan belőle a lelke mélyén őrzött szeretet. Múltunk emlékei, jelenünk valói, jövőnk árnyai mind arról vallanak, kik voltunk, kik vagyunk, kivé válhatunk.

Legendás karácsonyi történet, melyet mindenki ismer. Valódi mese, nemcsak fiataloknak.  Látványos, érzelmes, humorral átszőtt játék, korhatár nélkül mindenki gyönyörűségére szolgál.

 

Ebenezer Scrooge | GERDESITS FERENC
Iró, Marley | PETŐCZ ANDRÁS
Bob Cratchit | TIHANYI DÁNIEL / BÁNFI CSABA
Fiatal Scrooge | Kapitány | MÁSIK LEHEL / GERI TAMÁS
Belle / mosónő | KUCZMANN ÁGNES
Dilberné / szakácsnő / Martha | ENYINGI ZSÓFIA
Mr. Ortle / Mr. Fezziwig | KRNCAN MILÁN / GÁL LÁSZLÓ
Jonathan / Mr. Crumb / Joe bácsi / Iskolamester | GOMBÁS ÁDÁM / BENE ZOLTÁN
Fred / Temetkezési vállalkozó / Schultz / Peter | SZABÓ DÁVID / MÉSZÁROS TAMÁS
Fanny / Belinda | TAR GABRIELLA
Gyermek Scrooge | Kis Tim | Koldusgyerek | HÁMORI DALMA / MÁSIK ANITA

Közreműködik a Magyarock Dalszínház társulata.

Koreográfus | BAKÓ GÁBOR
Rendező | VIZELI CSABA

Az előadás időtartama 140 perc.

Jegyár: 2900 Ft

JEGYET VESZEK

Helyszín: Váci Dunakanyar Színház

Időpont: 2018. december 15. 17:00 óra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Duna-Part programajánló