Koncertkülönlegességek májustól a Margitszigeten

Nyáreste, hajakat és hosszú szoknyákat meglebbentő lágy dunai szellő, a víz illata, egymásnak dőlve andalgás a színház bejárata felé. Megannyi felejthetetlen emlék kezdete. A budapesti nyárnak immár hosszú évtizedek óta kihagyhatatlan eleme a Margitszigeti Színház, saját hajójáratával, a Víztoronyban rendezett izgalmas kiállításaival, és a hatalmas nézőteret megtöltő fergeteges koncertjeivel, előadásaival.  

A fővárosi ég alatt évről évre a hazai és nemzetközi előadók krémje gyűlik össze, egyedülálló, látványos produkciókkal várva a kultúrára éhező fiatalokat, és ifjú szívűeket. Idén sem lesz ez másképp, a széles könnyűzenei palettán lemezbemutatók, évfordulós koncertek, és sztárvendégek egyaránt szerepelnek, így biztosan mindenki megtalálja majd a leginkább kedvére való zenei csemegét!

Május 21-én az Irie Maffia szimfonikus koncertjével startol a 2022-es szezon a Margitszigeti Színházban.

A zenekar, nem mindennapi, 16 éves sikertörténetét eddig még soha nem látott, archív felvételekkel színesített látványos produkcióban dolgozza fel, amelynek a kezdetek apró füstös klubjai éppoly meghatározó részét jelentették, mint a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadai. A rájuk jellemző határtalan energiával, mint mindig, bizonyára most is fergeteges hangulatot varázsolnak majd, és gondoskodnak arról a bizonyos csobbanásról, amivel belevetjük magunkat az idei nyárba.

Alig néhány nappal az Irie Maffia után már a Kossuth-díjas érdemes művész Jávori Ferenc Fegya szerzeményeit bemutató Budapest Klezmer Band sokrétű, jellegzetes zenei világában merülhetünk el.

Egy páratlan életmű különleges, klezmer dallamos feldolgozása, a régi szép idők felelevenítése lesz ez az este, olyan vendégekkel kiegészülve, mint a Menyasszonytánc egyik főszereplőjét alakító Molnár Piroska, a zenekar egykori tagjai, Illényi Katica és Bíró Eszter, valamint két színész, Mikó István, és végül, de nem utolsó sorban Kerényi Miklós Máté.

A sziget nagymúltú deszkáin május 27-én Bocskor Bíborkáé lesz a főszerep, aki a Magashegyi Undergrounddal hívja szédítő álomutazásra a közönséget.

A zenekar közel egy évnyi kihagyás után áll színpadra, hogy régi klasszikusaik mellett, legújabb szerzeményeiket is megmutassák, méghozzá szimfonikus köntösbe bújtatva. A kifejezetten erre az alkalomra összeállított látványos produkció sztárvendége a 30Y karizmatikus frontembere, számos Magashegyi-dal szövegírója és társ-előadója Beck Zoli lesz.

A margitszigeti repertoár immár elmaradhatatlan fellépője Molnár Ferenc Caramel,

őszinte, szívhez szóló, felejthetetlen produkcióit évről-évre álló tapssal jutalmazza a nagyérdemű. Idén, sorsunk egyik legmeghatározóbb évfordulóján, június 4-én, az Összetartozás Napján lép színpadra, szeretetről, hitről és magyarságról szóló dalaival.

Június 11-én igazi nagyszabású zenei csemege várja a Margitszigetre érkezőket.

A 20 éves jubileumát ünneplő, világszerte méltán híres Szent Efrém Férfikar szimfonikus zenekar mintegy 400 énekessel közös produkciója az idei szezon egyik legemlékezetesebb kollaborációjának ígérkezik. Az este sztárvendége az NBC 2021-es The Voice tehetségkutató egyik ifjú felfedezettje, a 22 éves Victor Solomon, aki John Legend “Glory” című dalával, már az első fordulóban, kevesebb, mint egy perc alatt levette a zsűrit a lábáról, selymesen érces, egyszerre gyengéd mégis sodróan erőteljes hangjával.

Végül, de korántsem utolsó sorban a nyár kellős közepén, Dés László

– a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző, a magyar zenei élet ikonja, – meglepetés koncertjén nosztalgiázhatnak az alkotó már-már klasszikusnak számító filmzenéit, jellegzetes dallamait kedvelők. 2022-ben a Margitszigeten debütál a Bereményi Gézával közösen írt, legújabb produkciójuk, Básti Julival, Für Anikóval, Mácsai Pállal, és Nagy Ervinnel. Így öten.

„A színházi hajójáratával, a monumentális látványvilágú előadás és koncertkínálatával, az ezekkel párhuzamosan, napközben is megtekinthető kiállításokkal, és a felújított Margit bisztróval a Margitszigeti Színház egész nyáron egyedülálló élményt nyújt a főváros jegenyefákkal tarkított kis ékszerdoboz-szigetén. Évről-évre sokszínű, hazai és nemzetközi előadókkal, könnyű- és klasszikus zenei koncertekkel, valamint opera-, balett- és táncelőadásokkal várjuk a közönséget. Remélem, hogy az idei válogatásban is mindenki megleli majd a kedvére való eseményt!” – mondta Bán Teodóra, a színház igazgatója és művészeti vezetője.

A programokról bővebben: www.margitszigetiszinhaz.hu

Ha tetszett a cikk oszd meg!