Időpont
2019. február 17. 11:00

Helyszín
Váci Dunakanyar Színház
2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 58.
(30) 975 5448
www.vacidunakanyarszinhaz.hu


Zenés mesejáték egy részben, a Görbe Tükör Színház és a Zenthe Ferenc Színház közös produkciója.

A Szultán szereti a meséket. De azért nem mindegyiket! Egy kíváncsi török leány rá akarja venni a palota tömlöcéből frissen szabadult öregembert, hogy mondja el, milyen históriával bőszítette fel a császárt. Ha Ti is hallani akarjátok a mesés Kelet tiltott történetét, kérjétek meg az öreget! Ha sikerül szóra bírnunk, együtt szoríthatunk a Kiskakasnak, hogy visszaszerezze a gyémánt fél krajcárját, s általa kinevethetjük a tohonya janicsárokat és végül talán megbűnhődik a kapzsi uralkodó is…

A tanulságos népmeséből színre vitt, országos sikerű produkciót a budapesti Görbe Tükör Színház és a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház varázsolja színpadra hatásos interaktivitással, sok-sok zenével, humorral, ötletes és látványos formában – többek között az isztambuli misztikus császári palota megelevenítésével.

 

Szereplők: Kovács Róbert (“A világ legrosszabb gyereke”), Házi Anita mv. (A Zenthe Ferenc Színház színművésze), Pintér Gábor, Ott József, Bartha György

Rendező: Kovács Róbert

 

Az előadás időtartama: 50 perc

Jegyár: 1400 Ft


Térkép betöltése...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Duna-Part programajánló