Steven Van Zandt, művésznevén Little Steven augusztus 15-én zenekarával, a Disciples of Soul-lal érkezik az Akvárium Klubba, hogy idén megjelent Summer of Sorcery című, az elmúlt 20 év legjobb anyagait tartalmazó albumukról élőben is eljátsszanak párat a közönségnek.

Az olasz származású amerikai zenész, énekes és színész többek között Little Steven néven szokott zenélni. Van Zandt a Jersey-i partvidék zenei kultúrájában nőtt fel, és hamar összebarátkozott Bruce Springsteen-nel, így nem csoda, hogy később gitárosként az E Street Band tagja is volt. Ebben az időszakban bekerült a Rock and Roll Hall of Fame legendái közé is. Van Zandt 1984-ben hagyta el az E Street Band-et, és csak 1999-ben tért vissza az együttesbe, időközben azonban önálló zenei karrierbe kezdett és megalakult a Little Steven and the Disciples of Soul együttes, melynek frontembereként számos albuma jelent meg.

Van  Zandt elképesztően sokrétű, zenei karrierje mellett ismerős lehet színészi alakításai miatt, hiszen főszereplője volt a Maffiózók című sorozatnak, majd egy amerikai-norvég vígjátéksorozat főszereplője, társszerzője és producere is volt. Emellett ír dalszövegeket, producerkedik, alapított egy lemezkiadót, vezetett rádiós műsort, létrehozott egy alapítványt, mely többek között segít jobban megismerni a rock and roll zenét a középiskolások számára, de volt zenei rendező és aktivista is.

2019-ben kijött a Summer of Sorcery című legújabb albuma, mely az elmúlt 20 év legjobb anyagait tartalmazza, és most élőben is hallhat a közönség az Akvárium Klubban, augusztus 15-én!

JEGYET VESZEK!

FACEBOOK ESEMÉNY

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló