A belga posztpunk formáció tavaly járt nálunk először éjfekete, Image c. albumával, nyáron a Szigeten is megcsillogtatták tehetségüket, most pedig a sötét és depresszív zenét játszó banda november 21-én visszatér a Dürer Kertbe.

Tavalyi koncertje után most első lemezével tér vissza Budapestre a Whispering Sons. A brüsszeli formáció zenéje a város dinamikájából táplálkozik, felfedi az elidegenedés érzését, baljós és sürgető. Az első EP-jük Endless Party címen 2015-ben jelent meg, miután pedig megnyerték Belgium legnevesebb hazai versenyét, a Humo’s Rock Rallyt 2016-ban, folyamatosan úton vannak, építve hírnevüket hazájukban és Európában. Ennek köszönhetően már rengeteg showcase fesztiválon mutathatták be háborgó zenéjüket, élő előadásuk nyugtalansága, nyers és őszinte előadás módja pedig magával ragadta a közönséget.

Most, ismét Image című debüt lemezükkel markolnak bele a szívekbe a télbe forduló Budapesten, csaknem napra pontosan tavalyi budapesti bemutatkozásuk után.

Helyszín: Dürer Kert

Időpont: 2019. 11. 21. 19:30

Jegyárak: 1.500 / 2.000 Ft

JEGYET VESZEK!

Facebook esemény

Ilyen volt a zenekar lemezbemutató koncertje:
https://www.facebook.com/AncienneBelgiqueAB/videos/1980857191972073

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló