Az eredeti tervek szerint húsvétvasárnap koncertezett volna a Várkert Bazár nagytermében Csík János és a Mezzo.

Az elmaradt koncert helyett most betekintést nyerhetünk, hogy ténylegesen hogy telik a húsvét az otthon maradt zenészek számára: locsolkodással, tojásfestéssel, készülődéssel, sütés-főzéssel és természetesen sok-sok zenével a Szép a tavasz, szép a nyár új lemezről, melyet a Fonó tavaly adott ki. Az anyag különlegessége, hogy elhangzik Őze Áron előadásában a Babits Mihály Húsvét előtt című verséből egy részlet, amit sajnos nagyon is helytállónak érzünk az idei ünnepre. Természetesen Csík János nemcsak hegedül és énekel, de szívmelengetően szól mindazokhoz, akik részt vettek volna ezen a különleges rendezvényen, szavai erőt és reményt adhatnak az előttünk álló időszakra. 

Csík János – hegedű, ének
Kisgyőri Krisztián – bőgő
Mészáros János – brácsa
Németh Zsolt – gitár
Rácz Gábor – zongora
Vadas László – citera, tangóharmonika

Muzsikás és Alexander Balanescu a Várkert Bazárban Húsvét hétfőn

A Muzsikás együttes különösképpen várta az idei húsvétot, hiszen a Várkert Bazárban egy régi, szívbéli jóbarát lett volna muzsikus társuk a színpadon: Alexander Balanescu, a világhírű hegedűművész. A Muzsikás Bartók album című korongján is őt hallhatjuk fel-feltűnni, ahogy a zenekar hosszú fennállása során a színpadon is láthattuk őt feltűnni egy-egy kiemelt rendezvényen. Az esemény törlésének szomorú hírére előkerültek a régi közös fotók és felvételek a múltból.  Most ezeket összegyűjtve kíséreljük meg bemutatni, milyen is lehetett volna ez a kivételes koncert a Várkert Bazár nagytermében Húsvéthétfőn. Annyi kiegészítéssel élve, hogy amint azt már az elmúlt években megszokhattuk, a Muzsikás oldalán Kacsó Hanga jelenik meg, és varázsolja el bájával és gyönyörű hangjával a közönséget.   

Közreműködők:

Muzsikás Együttes:

Sipos Mihály – hegedű
Porteleki László – hegedű
Éri Péter – brácsa, furulyák
Hamar Dániel – bőgő, gardon
Alexander Balanescu – hegedű
Farkas Zoltán – gardon és tánc
Tóth Ildikó – tánc
Kacsó Hanga – ének

A Kolompos együttes húsvéti köszöntője

Húsvéthétfőn a Kolompos tagjai otthonukból, Budapest Belvárosából, Zuglóból, Dunakesziről és Szigetszentmiklósról köszöntik a Várkert Bazár közönségét!

Így vezetik fel húsvéti dalukat: „szóljon ez a dal Húsvét ünnepéről, Jézus feltámadásáról, legyen ez egy közös nagy locsolkodás, ünnepeljünk így, – kicsit másképp – egymástól távol, de lélekben, szeretetben együtt.”

A Kolompos az egyik legnépszerűbb magyarországi népzenei együttes. Már több mint 30 éve muzsikálnak gyerekeknek, családoknak. Műsoraik alaphangulatát az élőzene és a vidámság varázsa adja. A kicsik közvetlenül ismerkedhetnek meg régi hangszerekkel, muzsikákkal, érdekes játékokkal, mesékkel, hajdani falubéli szokásokkal, táncokkal.

Az együttes tagjai:

Timár Sándor
Végh Gábor
Szántai Levente
Barna György

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló