Az AEROSMITH bejelenti fennállása 50. ÉVFORDULÓJÁRA időzített, 2020-AS EURÓPAI TURNÉJÁT. Felfrissülve a rekordokat döntő, lenyűgöző Las Vegas-i Deuces Are Wild fellépéssorozat után, minden idők egyik legnagyobb amerikai rock bandája újra útra kel… 

A vadonatúj budapesti stadion, a Puskás Aréna lesz 26 év után az első magyar Aerosmith koncert helyszíne!

JEGYEK DECEMBER 13-ÁN 11 ÓRÁTÓL KAPHATÓK

Ma a négyszeres GRAMMY® nyertes együttes, az Aerosmith bejelentette 2020-as európai turnéja dátumait, amely június 13-án, szombaton kezdődik, az olaszországi Milánóban, az iDays fesztiválon, majd folytatódik Európán keresztül Svájcban, Belgiumban, Cseh-, Francia-, és Spanyolországban, Portugáliában, Ausztriában, Lengyelországban, az Egyesült Királyságban, Magyarországon és Dániában, végül 2020. július 27-én Németországban zárul.

Az Aerosmith – Steven Tyler (ének), Joe Perry (gitár), Brad Whitford (gitár), Tom Hamilton (basszusgitár) és Joey Kramer (dob) – az amerikai zenetörténelem élő darabja, világszerte több mint 150 millió albumot adott el, számtalan díj tulajdonosa, a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagja, és nem sok olyan dolog van, amit ez az együttes nem ért még el a megalakulása óta eltelt öt évtizedben.

Végtelen számú elismerést, többek között 4 GRAMMY®-, 8 American Music, 6 Billboard és 12 MTV Video Music díjat vehettek át, valamint a műfaji határokat átlépve, a Run DMC-vel közös remixért, a Walk This Way dalért egy Soul Train díjat is kaptak. Januárban a Recording Academy, jótékonysági erőfeszítéseikért a MusiCares® Év Embere címmel tünteti ki a csapatot. A rengeteg multiplatina státuszt elért lemezük mellett, az Aerosmith a mai napig is generációkat ösztönöz, és még mindig a világ egyik legnépszerűbb együttese!

Az Aerosmith befolyása a rockzenére és a zeneiparra tagadhatatlan. A zenekar számos slágerlista- és albumeladási cím birtokosa, többek között a nevéhez fűződik minden idők második legtöbb slágerlista vezető rock dala, ez az egyetlen rockbanda, amelynek rögtön az amerikai lista élén tudott nyitni egy kislemeze, ez a legtöbb aranylemezzel rendelkező amerikai zenekar, valamint a Van Halennel közösen tartják a legtöbb multi-platina albummal rendelkező amerikai banda címet.

A budapesti koncertre jegyek december 13-án, 11 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül. A regisztrált Live Nation tagoknak elővásárlási lehetőségük lesz már december 11-én, 11 órától. 

Bővebb információk:

www.aerosmith.com

www.livenation.hu

www.funcode.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló