Sisi ellátogat a Margitszigetre!

Az Elisabeth musical – két nap, két príma szereposztásban – szeptember 4-én és szeptember 5-én látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Vereinigte Bühnen Wien musicalje, Michael Kunze és Sylvester Lévay műve minden idők legnépszerűbb német musicalje. A darab sikere az 1992-es bécsi premier óta töretlen. Sisi történetét eddig közel 12 millió ember látta 13 országban. Huszonnégy évvel Elisabeth első magyarországi színre lépése után 2020-ban a királyné ismét visszatért hazánk színpadára, és most a Margitszigetre.

Elisabeth alakja semmilyen klisébe nem illik bele, és megcáfol minden előítéletet. Más volt, mint amilyennek látni szerették volna. A hagyományok világában tiltakozott a ráerőltetett kényszerek ellen. Hazugságokkal körülvéve az igazat mondta. Népszerű helyett őszinte akart lenni, kicserélhető helyett egyedi. Minden gondolatában és tettében modern nő volt.

A zenés darabot a Győri Nemzeti Színház társulatának előadásában láthatja a közönség, Forgács Péter rendezésében, aki így fogalmazott a musicalről: „Fantasztikus mű, zeneileg hibátlan, magával sodró”.

Szeptember 4. szereposztás:

Elisabeth: Fehér Nóra
Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa: Fejszés Attila
A Halál, Elisabeth szerelmese: Csiszár István
Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje: Nagy Balázs
Zsófia főhercegnő, Elisabeth anyósa: Lázin Beatrix
Rudolf főherceg, Elisabeth fia: Vastag Tamás
A tíz éves Rudolf: Szalai Ádám
Max, bajor herceg, Elisabeth apja: Forgács Péter
Ludovika, bajor hercegné, Elisabeth anyja / Frau Wolf: Molnár Ágnes
Eszterházy grófnő: Wolf Ildikó
Sztáray grófnő / Windisch kisasszony: Sík Frida
Grünne gróf: Molnár Erik
Rauscher bíboros: Vincze Gábor Péter
Hübner báró: Mohácsi Attila
Kempen báró: Klinga Péter
Schwarzenberg báró: Fehér Ákos
Károlyi István gróf: Venczel-Kovács Zoltán
Andrássy Gyula gróf: Cselepák Balázs
Batthyány Elemér gróf: Bródy Norbert
Helene, Elisabeth nővére / Magyar anya: Nagy Gréta

Szeptember 5. szereposztás:

Elisabeth: Bori Réka
Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa: Szemenyei János
A Halál, Elisabeth szerelmese: Kocsis Dénes
Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje: Nagy Balázs
Zsófia főhercegnő, Elisabeth anyósa: Mózes Anita
Rudolf főherceg, Elisabeth fia: Kurucz Dániel
A tíz éves Rudolf: Jagodics Áron
Max, bajor herceg, Elisabeth apja: Forgács Péter
Ludovika, bajor hercegné, Elisabeth anyja / Frau Wolf: Molnár Ágnes
Eszterházy grófnő: Wolf Ildikó
Sztáray grófnő / Windisch kisasszony: Sík Frida
Grünne gróf: Molnár Erik
Rauscher bíboros: Vincze Gábor Péter
Hübner báró: Mohácsi Attila
Kempen báró: Klinga Péter
Schwarzenberg báró: Fehér Ákos
Károlyi István gróf: Venczel-Kovács Zoltán
Andrássy Gyula gróf: Cselepák Balázs
Batthyány Elemér gróf: Bródy Norbert
Helene, Elisabeth nővére / Magyar anya: Nagy Gréta

Közreműködik a Győri Nemzeti Színház zenekara, énekkara, tánckara

További információ és jegyvásárlás

Fotók: Győri Nemzeti Színház/Orosz Sándor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló