Időpont
2021. június 10. 18:00

Helyszín
Budapest Park
1095 Budapest, Soroksári út 60.


5. Születésnapi Vigasság

Ritkán látunk ilyen sikersztorit – a zsámbéki srácok mindössze öt éve döntöttek úgy, hogy közös zenélésre adják a fejüket. A jelenleg nyolc fővel működő zenekar zenéje egy egészen furcsa egyveleg – a Kárpát-medence népzenéje és az angolszász beat-folk hatásai köszönnek vissza dalaikban. Úgy tűnik, ezzel a különleges recepttel igencsak betaláltak, hiszen hipersebességgel nőtt közönségük, miközben több Fonogram-jelölést is bezsebeltek.

Tavaly megjelent Forduló című lemezüket már teltházas koncerten mutatták be – szóval itt az idő, hogy a Budapest Park közönsége is kifényesítse a legtáncosabb cipőjét, mert az Aurevoir. a legforróbb születésnapi zsúrt rittyenti nekünk!

Az Aurevoir. születésnapi mulatságába a hazai cigányzene egyik legmeghatározóbb zenekara, a Parno Graszt is becsatlakozik, hogy a vigasság során közösen táncoltassák meg a Park közönségét.

Jegyek

Facebook esemény


A kormányrendelet alapján az eseményre való belépést KIZÁRÓLAG VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL rendelkező vendégeink számára tudjuk biztosítani. A belépéssel kapcsolatos pontos technikai információkat az esemény előtt e-mail-ben megküldjük, illetve közzétesszük a Facebook-eseményben is.



Térkép betöltése...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló