Időpont
2019. április 27. 16:00

Helyszín
Madách Imre Művelődési Központ, Vác
2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 63.
(27) 316 - 411
http://www.mimk.vac.hu/


Ahogy a korábbi években, 2019-ben is, a fóti balettcsoport egy csodálatos mesével készül, melyet a
tánc nyelvén – klasszikus és modern elemeket egyaránt alkalmazva- mutat be a közönségnek.
Idén egy klasszikus történetre, a Hamupipőke című mesére esett a választásuk, melyet 2019. április
27-én szombaton 16:00 órakor tekinthetnek meg a Madách Imre Művelődési Központ
Színháztermében az érdeklődők.

„Folytatva küldetésünket, hogy minél több gyermekkel és felnőttel megszerettessük a táncot, egy olyan előadást készítettünk, mely mozgalmas történetével, színes jelmezeivel, modern és klasszikus zenék elegyével,
leköti minden néző figyelmét, tartozzon bármely korosztályba. Töretlen lelkesedésünket, elhivatottságunkat és tánc iránti rajongásunkat szeretnénk átadni a közönségnek is egy-egy produkció alkalmával.”

Valószínűleg a történet mindenki számára ismert: a hamuban lencsét válogató, végtelenül kedves lány sorsa, hogyan fordul jóra, és az álma hogyan válik valóra, szó szerint egy varázsütésre. Természetesen nem hiányozhat majd a Gonosz Mostoha, a Tündérkeresztanya és a Mostohatestvérek, a barátságos egerek, a bájos kismadarak, tündérek és
még sokan mások!

Kicsik és nagyok számára egyaránt élvezhető mese balett, változatos zenékkel és látványvilággal, gyerekektől gyerekeknek és persze mindenkinek!

Szereplők: fóti balett csoport növendékei
Grafika: Poleczky Adrienn

A belépőjegy ára: 1100 Ft


Térkép betöltése...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló