Idén is tehetünk egy lírai sétát Szentendrén

A tavalyi kezdeményezés nagy sikere nyomán a Szentendrei Kulturális Központ szervezésében idén is különleges programmal ünnepelhetjük a magyar költészet napját, ugyanis 2022-ben is elkészül Szentendre Verstérképe, amelynek segítségével 2022. április 8-11. között egy kellemes séta vagy kerékpározás során az érdeklődők megkereshetik és elolvashatják A költő te magad légy! – „szabad-ötletek jegyzéke” címen kiadott felhívására érkező verseket. A kezdeményezés tovább bővül, ugyanis a Szentendrei Tavaszi Fesztivál kereteiben 2022. április 10-én 16:00-tól bárki felolvashatja a beküldött alkotásait a Barlangban.

A Szentendrei Kulturális Központ 2021-ben tette közzé először A költő te magad légy! – „szabad-ötletek jegyzéke” című felhívását azzal a céllal, hogy a járványhelyzet ellenére különleges ünnepet, eseményt szervezzenek a magyar költészet napja alkalmából. A szervezők a beérkezett verseket plakát formájában helyezték ki a szentendrei közintézmények ablakaiba, belvárosi kirakatokba, illetve buszmegállók plakáttartóiba.  Hétvégére pedig elkészítették Szentendre Verstérképét, mely már tavaly 61 helyszínt tartalmazott, bizonyítva a kezdeményezés sikerét.

A lírai ünnep idén a Szentendrei Tavaszi Fesztivál programjai között is helyet kap. A járványhelyzet enyhülése lehetővé tette, hogy a verses séta idén új programokkal is kiegészüljön. 2022. április 9-én az érdeklődőket egy költészet napi túrára invitálják a Petőfi-kilátóhoz, 10-én a Fesztivál egyik záróeseményeként 16:00-tól a Barlangban bárki felolvashatja a beküldött versét, így lehetőség nyílik a személyes találkozásra, a közös ünneplésre is.

A költő te magad légy! felhívásra 2022. április 1-ig várják a szentendrei, és környékbeli alkotók verseit kortól és nemtől függetlenül a kalmanovits.balazs@szentendre.hu email címre.

A határidő lejárta után elkészítik az idei verstérképet, amelyet online és nyomtatott formában is közzétesznek, valamint a beérkezett verseket április 11-én a Szentendrei Kulturális Központ Facebook oldalán is megosztják.

Weboldal: szentendreprogram.hu/kultkolteszet
Facebook: facebook.com/szentendreikult
Facebook esemény

Ha tetszett a cikk oszd meg!