A Rapülők ma este adja idei első szabadtéri koncertjét A MI Velencénk fesztivál keretében. A három fiú rég nem időzött együtt vízparton, ezért elmentek ma esti koncertjük helyszínére, ahol “a régi szép időket” felidézvén lángost ettek, amelyről Michel elmondta, hogy az csak hajtogatva jó,  felfújható játékokat válogattak, sőt még vizibiciklire is ültek, bár ezúttal csak hárman. Geszti Péterék ugyanis felidézték azt az esetet, amikor egy régi turné alkalmával tizenegyen lógtak a vizi járművön.

geszti5geszti3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

geszti1A közönség  egyébként itt  láthatja először a februári koncert „fesztiválkiadását” a jól ismert slágerekkel és persze a nyári koncertekre megrendezett show-val. Geszti Péterékkel ezúttal is fellépnek sztárvendégeik, Tóth Vera és Tóth Gabi, valamint Szolnoki Péter is. A Rapülőket azért sem sem érdemes kihagyni, mert ebben az évben láthatjuk és hallhatjuk utoljára a csapatot élőben.

A Mi Velencénk – a fesztivál, ami más, mint a többi!

Velence – Vizi Vár június 23-25.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló