Május 15-től már a horgászat szerelmesei számára is élménydús lesz a Lupa-tó. A tóról eddig is komoly legendák terjedtek a horgászok körében és most, hogy megnyitja kapuit a sporthorgászok előtt, sokak korábbi álma válik elérhetővé.

Mostantól tehát a strand részektől legtávolabb eső, 1500 méteres  partszakaszon újonnan kialakított 35 horgászállással várják azokat a horgászokat, akik szeretik a kihívásokat.  Gerendai Károly, Budapest tengerpartjának megálmodója szerint a mostani fejlesztés még csak az első lépés a horgászat terén, mert rövidesen tovább bővítik, mind a szolgáltatásokat, mind a halállományt.

“Közel a városhoz, távol a világtól”, mondja a Lupa-tó legújabb attrakciójának szlogenje, ami a fővárosból percek alatt megközelíthető, de mégis a nyüzsgésből kiszakadó, természetközeli élményre, a sporthorgászatra hívja fel a figyelmet. „Az egykori kavicsbánya története több évtizedes múltra tekint vissza és horgászati szempontból rendkívül izgalmas és „élménydús” kalandokat kínál” – meséli Gerendai Károly.
A vízmélység 1,5-10 m között változik. A meder sűrűn tagolt törésekkel, púpokkal, platókkal, árkokkal és kagylópadokkal valamint számos víz alatti akadó is izgalmasabbá teszi a horgászatot”– teszi hozzá a tulajdonos, aki további lehetőségeket is lát a Lupa horgászat fejlesztésében. A szakértők szerint különleges adottságú a Lupa halállománya is. A tó korából következően a kristálytiszta víz tartogathat igazi „matuzsálem” pontyokat, amurokat, süllőket, csukákat, sügéreket és harcsákat is. A szóbeszéd szerint még kecsegék és márnák is élnek a vízben.

A halakról és a lehetőségekről bővebb információkat a lupafishing.hu oldalon lehet megtudni, ahol mostantól elindul a helyfoglalási lehetőség is.

Rövidesen eljön a strandszezon is. Bár a strandolók számára egyelőre még nem nyithatott ki a Lupa Beach, a Pest megyére még érvényben lévő korlátozások miatt, a tavon már május eleje óta hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek a vízi sportok kedvelői. Lehet már saját eszközzel SUP-ozni, wind- és kiteszörfözni, vitorlázni, de működik a Lupa Wake is, amely Európa egyik legnívósabb wakeboard centruma. A jó hír ugyanis, hogy ezen egyéni sportokat akkor is lehet művelni, ha a Strand a korlátozások miatt még zárva van, a sportolási célú belépést a Lupa ez idő alatt is biztosítja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló