Négy évtizede koptatja változatlan felállásban a színpadot a legendás Karthago zenekar, akik ezt a jubileumot egy kiváló új lemezzel és egy különleges jubileumi nagykoncerttel ünnepli a SportArénában. A február végén megjelent új lemezről és az április 13-i buliról beszélgettem Szigeti Ferenccel.

– 10 évvel az Időtörés lemezt követően készítettetek egy új lemezt, Együtt 40 éve!!! címmel. Miért vártatok 10 évet két lemez között, illetve hogyan vélekedsz a lemezről így utólag?

– A Karthago sosem volt nagyon termékeny zenekar, ha a nagylemezeket nézzük. 1979-től 86-ig meglett az első 3, úgymond klasszikus, utána lett egy-két Best of, egy-két koncert lemez, majd hosszabb pihenő után a két újabb stúdióalbum. Tulajdonképpen ennek annyi volt az oka, és még most is annyi, hogy nem akartunk minden évben kiadni egy-egy új albumot, csak azért, hogy legyen. Szépen lassan ül meg a dolog, hogy melyek azok a dalok, amik tényleg működnek. Mi egy nagyon sokat játszó zenekar vagyunk, szóval a 90-es évek után elindult nagyon a szekér és nyaranta 40-50 koncertet játszunk a mai napig. Amikor sok a koncert, meg az utazás, akkor az ember nem tud dalt írni. Mindig meg szoktuk várni, hogy összejöjjön kb. 25, és akkor meghallgatgatjuk és eldöntjük, hogy melyik legyen az 10, esetleg 12, aminél úgy érezzük, hogy van mondanivalója zenében és szövegben, amit meg akarunk csinálni, kidolgozni és lemezre rögzíteni. Ez most nem pont 10 év lett, de a 40 éves jubileumra mindenképpen azt gondoltuk, hogy kell csinálni egy lemezt, már csak azért is, mert maga az alkotás, létrehozni valamiből valamit, az egy katarzis, óriási érzés!

Karthago – Apáink útján

– Többek között ezt is becsülöm a Karthagoban, hogy ha van egy új lemez, akkor a koncerten is előkerülnek erről dalok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az új lemeznek a dupla lemezes kiadása mellé van egy akusztikus koncertlemez és azon is van az előző lemezről nóta. Miért tartjátok fontosnak, hogy ezeket az új dalokat is eljátsszátok koncerten? Rengeteg zenekar csinálja, hogy kiad ugyan új lemezt, de a koncertekre biztonsági játék műsorral mennek.

– Nem tudom megmondani, más ezt miért csinálja. Mi fontosnak tartjuk, és szerintem a közönségünk is várja, hogy hallhassa élőben az újdonságokat. 3-4 dal elég elsőre az Arénában, hogy ne legyen fárasztó, de azt se akarjuk, hogy ne legyen valamiképpen lemezbemutató koncert is, de egyszerre a közönségnek szerintem ennyi elég. Aztán az emberek úgyis megveszik a CD-t, hallgatják otthon, megszokják és megtanulják. (nevet)

– Szót is fogadok, mert már tanulom a dalokat, nagyon szeretem az új lemezt. Megmondom őszintén, éreztem valahogy, hogy jó lesz, amikor a Tamással egy évvel ezelőtt East-ügyben interjúztam, akkor szóba került a Karthago és ő már akkor is lelkes volt, hogy hamarosan ráfordultok az új lemezre, de még ezzel együtt is nagyon meglepő lett a végeredmény, hogy ez a 10 dal mennyire kerek és mennyire fontos az, hogy friss, mai. Nem nosztalgiát érzek benne, hanem azt, hogy ez tényleg olyan lemez, amit komolyan vettetek. Van kedvenced az új dalok közül?

– Nekem az egész, ha mondhatok ilyet. (nevet) Egy kicsit, hogy szakmai legyek, visszanyúltunk a gyökereinkhez. Az első lemezünk ’81-ben jelent meg, és azt tartottam mostanáig a legjobb lemeznek. Közben is születtek jók, de az első lemez annyira meghatározó volt nemcsak a Karthagonak, hanem a magyaroknak is, mert addig nem volt ilyesmi zenekar Magyarországon, ami hogy is mondjam, nem a szokványos heavy metalt játszotta. Mi egy másik irányban indultunk el és ezt viszonylag hamar elfogadták. Elindultunk 1980-ban és egyszer csak észrevettük, hogy Budapesten sikk lett Karthagora járni. Később azt mondták a szakemberek, hogy ez west coast muzsika, holott mi addig azt sem tudtuk, mi az? Azt játszottunk, amit éreztünk, együtt. Már egy évvel korábban nekem megvolt a dalok 90%  -a, aztán leültünk és elkezdtük megcsinálni. Úgy tűnik, van egy velem született képességem, hogy viszonylag könnyen, gyorsan tudok dalokat írni! Amikor a Karthago elindult, nem volt szövegírónk, mert nem tudták, nem értették, mit akar a zenekar, de én összekaptam magam, leültem az íróasztalomhoz, akkor még szerettem a konyakot, magam elé raktam egy üveggel, és elkezdtem írni. A mai napig úgy ülök le szöveget írni, (immár konyak nélkül is megy…) hogy hozzáképzelem a zenekart, ahogy állunk a színpadon, és a közönségnek játszunk. Amit el tudunk énekelni nekik, és ez fontos, mert azok a dalok, amiket akkor írtam, azoknak még a mai napig is tudják a szövegét. Most egy nagyon jó stúdióban, a Green Stúdióban  vettük fel a dalokat, szerintem baromi korszerű lett, de ha végignézed a szövegeket, ez kicsit rólunk szól, a mi generációnkról. A Karthagonak a jellemző közönsége a 30-45 éves kornál kezdődik, de akár még 65-ig is felmegy, és ők is rendszeresen eljárnak a koncertjeinkre. Ugyanakkor, ha meghallgatja egy ma 15 éves gyerek, aki a Nicki Minaj-t szereti, vagy mit tudom én, nyilván nem fogja megérteni ezt a lemezt, de a szülei például igen, mert ők tudják mi a rock zene. Kérdésedre vissza térve, hogy melyik a kedvencem: sok van és sok érdekes témát feldolgoztam, de az egyik, amelyik nagyon különleges és talán izgalmas, az a Valahol…. Azt akartam megszólaltatni ebben a dalban, amikor elveszítünk valakit. Azok a szeretteink csak általunk, bennünk élnek tovább, vagyis az élményekben, emlékeinkben. Ők a mi lelkünkben élnek, és addig, amíg mi emberek emlékszünk rájuk, mert ez róluk szól. Úgy látom, hogy ez nagyon betalált mindenkinek.

– Abszolút! Mikor ezt mondtad, még a hideg is kirázott. Teljes mértékben ugyanígy gondolom, és amikor először hallgattam a dalt, akkor Édesapám jutott eszembe, aki most ment el 4 éve, és nagyon jó érzés töltött el a daltól. Sikerült benne megfogalmaznod, átadnod azt a gondolatot, amit szerettél volna, úgy gondolom.

– Igen, én is így érzem. A zene mindenkiben megmarad, erős a szöveg is. A megírását sokáig lökdöstem magam előtt, amikor már régen kész volt a többi dalszöveg. Aztán nekiduráltam magam egy este, hogy most már muszáj megcsinálnom, lassan itt a felvétel vége. Gyakorlatilag egy este alatt megírtam, de mondom, bennem voltak már korábban a gondolatok, sorok is, csak nem állt még össze az egész. Nagyon boldog voltam, mikor elkészültem. Felénekeltem a második refrént, és nálam is megjelent 1-2 könnycsepp. Mai napig, ha meghallom, megkönnyezem, pedig már jó párszor meghallgattam….

– Nagyon jó érzelmi húrokat pendítesz meg benne, valószínűleg azért. Említetted az Aréna koncertet, és mondtad, hogy van egy két meglepetés, amiről tudnál beszélni. Nagyon kíváncsi vagyok, mivel készültök a koncertre?

– 4 fő- blokkból fog állni a koncert, az első blokkban kedvenceket és ritkaságokat játszunk, ott mutatunk be valószínűleg 3 új dalt is. A második blokk igazán különleges lesz, ugyanis eszembe jutott, hogy a zenekarban mindenkinek van gyereke, aki zenél is. Gidófalvy Attila fia remekül gitározik, most billentyűzni fog, a Kocsándi Mikinek két gyermeke is van, ifjabb Miki, zseniálisan gitározik, dobol, a lánya énekel, a Kiss Zoltán Zérónak a fia közreműködött a Majka lemezein, a Király Viktor lemezén, úgyhogy ő is remekül gitározik, és gitározni fog. A Takáts Tominak két tehetséges fia van, az egyik énekes, másik basszusgitározik. Az én fiam, Szigeti Dániel pedig szintén dobol, de most csörgődobozni és vokálozni fog.

– Ez tényleg nagyon izgalmasan hangzik!

– Mi is hamar beleszerettünk az ötletbe! (nevet) A következő blokkban 4 dalt játszunk akusztikusan, majd a végefelé a negyedik blokk, ami már a finálé, egy őrületes best offal, minden nagy karthagós himnusszal, slágerrel!

– Ez így műsoridőben sem lesz kevés, ahogy számolom.

– Szerintem legkevesebb 2,5 óra. Ráadásul el kell mondjam, hogy óriási díszletekkel készülünk, egy hatalmas, különleges fénytechnikával, szóval látványban is szép lesz. De a legfontosabb, hogy muzsikálni szeretnénk, a szó szoros értelmében!

Karthago – Csak a zene szól 

– A 30 éves koncertről készült egy felvétel, ami DVD és CD formájában is napvilágot látott, ráadásul óriási siker lett. Ezt is tervezitek rögzíteni?

– Igen-igen! Ezt is a Magyar Televízió veszi fel szintén, 18 kamerával. Valószínűleg megjelenik DVD-n, de nem azonnal, hanem jóval később. Akárcsak ők, én is szeretek az ilyenekkel várni, a korrekciókat megcsinálni, rendesen megvágni.

– Még egy dolog van, amit meg szeretnék kérdezni, hogy neked ugye nagy szenvedélyed a testépítés. Ez honnan jött?

– Hát kérlek szépen onnan jött, hogy én mindig sportoltam! Tinédzser korom óta sportoltam, Esztergomba jártam középiskolába, a Hell József Károly Bányagépészeti és Bányavillamossági Szakközépiskolába. Itt megismerkedtem egy dorogi sportklubbal, ahová eljártam boxolni, szerettem is, meg jó is volt. Gyors voltam, erős voltam tehát szerettem csinálni. A technikumban 1. és 2. évben két gyakorlati nap volt, szakmai gyakorlat, és kérlek szépen a 3. évben azt mondták, most rámegyünk erre a dologra jobban, és meglátogatjuk a bányát. Levittek az egyik vájatba, de amikor mentünk le a sötétbe, borzalmas volt az egész. Egy ütött-kopott, recsegő lifttel, ami időnként megakadt, újraindult, azzal ereszkedtünk lefelé. Amikor leértünk, megindultunk előre vízszintesen a tök sötétbe, egy-egy lámpa itt-ott pislákolt, de inkább csak derengésnek mondanám, ott mindent megmutattak, miről is szól ez a szakma. Annyira rossz élmény volt számomra, ilyen fiatal gyerekként, hogy egyszerűen remegtem a félelemtől. Följöttünk a bányából, bementem a kollégiumba, összepakoltam, és hazamentem. Megmondtam a szüleimnek, hogy nem megyek vissza.

– Meg tudom érteni…

– Anyám kitért a hitéből, apám majdnem megvert, de én nem akartam ezt csinálni, akkor eldöntöttem és átjelentkeztem a Híradástechnikai Szakközépiskolába, ami ott volt Kőbányán. Kőbányai gyerek vagyok, ott volt tőlünk nem messze, később ott is érettségiztem. A boksz révén aztán teljesen rákaptam a testépítésre, úgyhogy még a Közgazdasági Egyetem évei alatt is, és a mai napig is tart.

– A Közdazdasági Egyetemet el is végezted?

– Igen, diplomás közgazdász vagyok. Voltam igazgató nem is kis cégeknél, lemezkiadó világcégeknél, zenei szerkesztő, a Magyar Rádióban, zenei rendező a Hungarotonnál, szóval később sok mindent csináltam.

– Túlzás nélkül mondhatjuk, rengeteg zenekar köszönheti neked azt, hogy most ott van, ahol.

– Nem tudok elmenni egy koncertre, egy fesztiválra, egy fogadásra, hogy a legkülönbözőbb zenészek ne azt mondják „Szia Fater!”, így hívnak sokan! (nevet)

– Nemrég Kabai Lacival söröztünk és ő is mesélte, hogy ha te nem vagy, akkor nem így hívják az Irigy Hónaljmirigyet sem…

– Nem engedte a kiadó főnöke! Bevittem marketing meetingre a csapat felvételeit, ahol bemutattam a dalokat. Kérdezte, hogy hívják a zenekart? Irigy Hónaljmirigy! – Ilyen névvel ez nem mehet, mondta az ügyvezető. Hát mondom, márpedig, ez a nevük. Hát figyelj, kizárt dolog. Ha nem jön be, akkor a költséget te állod, ugye? Rendben, mondtam! (nagy nevetés) Már az első lemezük aranylemez lett!!!  9 évig csináltam. Talán nincs olyan zenekar, akik ma a fesztiválok húzónevei között látsz és anno nem dolgoztam velük valamilyen formában.

 Pár mondatban el tudod mondani, amolyan végszó gyanánt, hogy te miért várod az Arénás bulit?

– Azért várom, mert azt mondom, hogy egy nagyon szép ünnep lesz. Nemcsak nekünk, hanem a közönségnek is. Egy olyan este, amikor ünnepeljük a magyar rockzenét, ünnepeljük a Karthagonak azt az eszelős kitartását és azt a fanatizmusát, hogy együtt tudunk maradni és együtt maradtunk jóban-rosszban, körbeutazva a világot többször, de együtt vagyunk és szeretjük, csináljuk! Azt gondolom, hogy ez egy példaértékű együttállás! Megmutatjuk ezt a közönségnek, kimegyünk a színpadra és ha ott látjuk a tömeget, látjuk hogy szeretettel vannak irántunk, az biztosan megható lesz számunkra. És őszintén, ki a franc gondolta volna, anno ’79-ben, hogy még 40 év múlva is így lesz? (nevetés)

Az interjút készítette: Szénégető Richárd – Ric$

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló