2022-ben, hat évvel az első budapesti Bocuse d’Or Europe után, ismét a magyar főváros ad otthont a világ legrangosabb szakácsversenye európai döntőjének. Ez egyben a megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ egyik első nagy, nemzetközi rendezvénye lesz 2022-ben.  

Az eseményen Európa legjobb séfjei mérik össze tudásukat, és a 24 fős zsűri előtt dől el, hogy kik képviselik Európát a lyoni világdöntőn. Az európai döntő a selejtezősorozat legnézettebb eseménye, ahonnan a legtöbb séf juthat be a világdöntő versenykonyháiba.  

Forrás: bocusedorhungary.hu

A világ legrangosabbnak számító szakácsversenyének, a Bocuse d’Or európai döntőjének Budapest először 2016-ban adott otthont, ahol Széll Tamás és csapata történelmet írt és megnyerte a döntőt. Az öt évvel ezelőtti verseny kapcsán a francia szervezők kiemelték a rendkívül magas színvonalú szervezést és a magyar vendégszeretetet, Jerome Bocuse, az alapító Paul Bocuse fia, pedig „minden idők legjobb európai döntőjének” nevezte az eseményt záróbeszédében.  

„Az, hogy a rendezés jogát ismét hazánk kapta egyszerre elismerése Magyarországnak és a folyamatosan megújulni képes Hungexpónak, emellett újabb mérföldkő a magyar gasztronómia fejlődésében” – mondta Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója. Emlékeztetett rá, hogy a cég kezdetektől aktívan részt vett ebben a folyamatban, amelyhez nagyban hozzájárult a Hungexpo francia anyacégének, a GL Events-nek az elkötelezettsége, és az, hogy annak idején Budapestre hozta a világ egyik legjelentősebb nemzetközi élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítását, a Sirha-t. A Bocuse d’Or európai döntőjét ezúttal is a Sirha Budapest keretében rendezik meg 2022. március 22—24. között, az azóta immár a teljesen megújult Hungexpo egyik újonnan épült pavilonjában. 

A Sirha Budapest szakkiállításon és a Bocuse d’Or Europe versenyen több, mint 20 ezer szakmai látogató vett részt. A Bocuse d’Or verseny két nap alatt 6000 nézőt vonzott a helyszínre, közülük csaknem háromezren külföldről érkeztek. A rendezvény három napja alatt több mint 2000 ember dolgozott a különböző helyszíneken, az 1800 férőhelyes lelátó zsúfolásig megtelt, a közönség több mint 70 négyzetméternyi kivetítővásznon követte a 10 teljesen felszerelt, éttermi színvonalnak megfelelően felépített konyhákban folyó munkát. 

A Bocuse d’Or – amellett, hogy a gasztronómia egyik legjelentősebb eseménye kiváló promóciós eszköz és országimázs-építő lehetőség. A legutóbbi budapesti versenyen több mint 400 hazai és nemzetközi újságíró, valamint több ezer szurkoló és érdeklődő vett részt, és jó lehetőség volt számos magyar termelőnek, borásznak és étteremnek a nemzetközi bemutatkozásra. A jövő évi megmérettetés azért is különösen fontos, mert „a mögöttünk álló nehéz időszak után, most, ha lehet még nagyobb szüksége van a szakmának az összefogásra, a találkozásra, eszmecserére és arra, hogy erőt adjunk egymásnak” – mondta Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Duna-Part programajánló