Az idei szabadtéri színházi szezont a Margitszigeti Színház június 3-án, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyar hősök, csaták és szerelmek produkciójával nyitja meg, majd június 5-én a teátrum klasszikus zenei sorozatát az ország legnagyobb zenei együttese és kórusa, a Nemzeti Énekkarral kiegészült Nemzeti Filharmonikus Zenekar indítja el, Mozart kétzongorás versenyművével, Lucas & Arthur Jussen holland zongoraművészek közreműködésével, a második részben Carl Orff: Carmina Burana című népszerű műve csendül fel Kesselyák Gergely vezényletében, a Magyar Állami Operaház Gyermekkara közreműködésével.

Magyar hősök, csaták és szerelmek

nemzeti_osszetartozas_szoveggel
Fotó: Váradi Levente

A társulat, Magyar hősök, csaták és szerelmek című előadása három sztárénekes, Keresztes Ildikó, Varga Miklós és Vadkerti Imre közreműködésével kíván emlékezni és emlékeztetni a megbonthatatlan nemzeti egységre, megidézve a magyarság nagy történelmi eseményeit, kiemelkedő személyiségeit, dicső küzdelmeit.

A Nemzeti Filharmonikusok koncertje

Carl Orff: Carmina Burana
Fotó: Marco Borggreve

A Margitszigeti Színház programjában hagyománnyá vált, hogy a klasszikus zenei sorozatot az ország legnagyobb zenei együttese és kórusa, a Nemzeti Énekkarral kiegészült Nemzeti Filharmonikus Zenekar indítja el, a Magyar Állami Operaház Gyermekkara közreműködésével. Ez idén sem lesz másképp, hiszen a szezon második napján, június 5-én, Wolfgang Amadeus Mozart két zongorára írt Esz-dúr versenyművének, valamint Carl Orff Carmina Burana-jának szólamai töltik majd meg a színpad előtti óriási teret. A zenekarhoz ráadásul ezúttal a két világhírű, holland származású zongoraművész, Lucas & Arthur Jussen is csatlakozik, akik fiatal koruk ellenére, már évek óta a nemzetközi hangversenyek meghatározó szereplői. A koncertet a Liszt-díjas érdemes művész, Kesselyák Gergely vezényli.

A fellépő művészek és minden közreműködő nevében Bán Teodóra a Margitszigeti Színház ügyvezetője és művészeti vezetője is megerősítette: „Mindannyian nagyon várjuk és felelősen készülünk nyári színházunk nyitására, hogy végre részesei lehessünk, a valódi, élő nagy előadásaink által a művész és közönség találkozásának. Az ország reprezentatív nyári színháza, szabadtéri nyitott ültetett nézőterének köszönhetően, jelenleg a legbiztonságosabb közösségi játszóhelynek számít. A fellépő művészek hozzáállása egységes, egyező és felelősségteljes: a közönség és a maguk egészsége, valamint fellépési lehetőségük érdekében beoltatták magukat, így készülnek a próbákra, az előadásokra, koncertekre.”  

További programok: margitszigetiszinhaz.hu/programok/

nyit a margitszigeti szinhaz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Duna-Part programajánló