Szeptember 3-án debütál a mozikban az év egyik slágerfilmjének tartott Miután Összecsaptunk (16), a Miután sorozat második része.

A rajongók által régen várt Miután összecsaptunk (16) Anna Todd Miután regénysorozatának második darabját varázsolja a mozivászonra.

A második rész elején Hardin Scott (Hero Fiennes Tiffin) és Tessa Young (Josephine Langford) a szakításukat követő mindennapokat élik. Hardin rossz szokásokat vesz fel, míg az immár magabiztos Tessa megkapja álmai gyakornoki munkáját egy kiadóvállalatnál. Ott felkelti jóképű új munkatársa, Trevor (Dylan Sprouse) figyelmét, aki pontosan az a fajta srác, akinek sokak szerint Tessa mellett lenne a helye. Okos, vicces, jóképű és felelősségteljes; Tessa mégsem tudja Hardint kiverni a fejéből, hiszen ő élete szerelme. Tessa minden közöttük lévő félreértés és nehézség ellenére sem képes elszakadni Hardintól. Hullámhegyeken és hullámvölgyeken át, jóban-rosszban, Hardin és Tessa azért küzd, hogy együtt lehessenek… még akkor is, ha az egész univerzum ellenük dolgozik.

A hazai hatalmas rajongótábor mellett van egy másik „magyar aktualitása” is a filmnek, hiszen a Tessa elcsábítására pályázó Trevor Matthews szerepét Palvin Barbara barátja, Dylan Sprouse alakítja. „Hogy mi volt számomra vonzó Trevor szerepében? Nos, mindenekelőtt az, hogy hihetetlenül szexi. Ez volt a legfontosabb!” – tréfálkozott Sprouse. – „Trevor olyan figura, amelyet még sosem játszottam, és általában szeretek ilyen szerepeket elvállalni. Minden olyasmit, ami másfajta kihívást jelent vagy amiben úgy kell viselkednem, ahogy a mindennapi életemben sohasem. Valószínűleg ez volt a legfőbb ok, de miután beszéltem a szereplőkkel és a stábbal, azt is tudtam, hogy nagyon jó lesz a közeg, amiben dolgozni fogunk. Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a munkának.”

Színes, szinkronizált, amerikai romantikus film
Bemutató: 2020. szeptember 3.
Hossz: 103 perc

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló