A Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége a nemzetközi pandémiás helyzet kezelésére hozott korlátozó intézkedések feloldását egy közös, egy hétvége alatt megvalósuló „Grand Opening – Összefogás” elnevezésű klasszikus zenei eseménnyel kívánja köszönteni.

A Filharmónia Magyarország június 5-én két koncerttel csatlakozik az eseményhez. Vácott a Március 15. téren, valamint Pécsett a Jókai téren nagyszerű fellépőkkel és még annál is fantasztikusabb hangulattal várják a közönséget 19 órakor.

A hitben és reményben fogant közös ünnepen, a több száz művész által alkotott „éteri” kapcsolat létrehozásával, a klasszikus zene erejével szeretnének egységes közösségként köszönetüket kifejezni az újraindulás lehetőségéért. A zene, a spirituális és a fizikai valónk elválaszthatatlan része.  A program egyik fontos feladata és üzenete az emberi élet mentális intelligenciájával összefüggésben a jobb életminőség megteremtése, a katarzisok megélése, a gyógyítás. A művész életben maradásának feltétele a munkája, a zene öröme, mely abban az esetben válik közkinccsé, ha az az élő valóságban születik meg, beteljesítve ősi küldetését, kifejtve hatását az előadóra és a közönségre egyaránt, munkát, egzisztenciát és életet teremtve. 

vác Március 15. tér

Vácott a Szent István Filharmonikusokkal, Geszthy Veronika szoprán, Turpinszki-Gippert Béla tenor énekművészekkel és Záborszky Kálmán karmesterrel találkozhatnak.

A jeles koncerten hallhatjuk többek között Erkel népszerű műveit, az Ünnepi nyitányt, a Hazám, Hazám című áriát a Bánk Bánból és a Magyar táncot. Liszt, Kodály és Berlioz darabok is műsorra kerülnek, de Johann Strauss Cigánybárója is megelevenedeik a téren.

A „GRAND OPENING – Összefogás” koncert az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával valósul meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló