A koronavírus kapcsán kialakult nemzetközi helyzet miatt, hosszas gondolkodás, és az illetékes hatóságokkal, valamint kiállítókkal történt egyeztetést követően fájó szívvel, de azt a döntést hozták a szervezők, hogy az idei Automobil és Tuning Show-t idén egy őszi időpontra (szeptember 25-27) halasztják.

“A vírust és a terjedését illetően jelenleg napról-napra változó helyzetben nem tehetjük ki sem kiállítóinkat, sem látogatóinkat egy esetleges fertőzésveszélynek, melyet nemzetközi tömegrendezvényként – ahová több mint 16 országból érkeznek mind látogatók, mind kiállítók – nem tudunk kontrollálni. Szervezőként, az AMTS-en résztvevő több tízezer látogatónk, valamint minden egyes kiállítónk egészségéért felelőséggel tartozunk, ami minden más szempontot felülír.
Az AMTS-t az elmúlt 15 évben tőlünk megszokott minőségben és színvonalban az őszi időpontban tudjuk biztonságosan megrendezni.”

<<<<<<<<<>>>>>>>>>

Idén ősszel is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt sportautót sorsolnak ki a belépőjeggyel regisztrált, nyereményjátékban résztvevő látogatók között az AMTS zárónapján, szeptember 27-én. A hagyomány és a feltételek változatlanok, az idei fődíj azonban vitathatatlanul a legkomolyabb az idén 15 éves rendezvény történetében!

A nemzetközi Automobil és Tuning Show (AMTS) szervezői ezúttal sem tértek el a hagyományoktól. Repertoárjukban évek óta állandó program már a nyilvános autóépítés, melynek immár negyedik alkalommal ad otthont a Westend Bevásárlóközpont. Az sem újdonság, hogy a szeptember 25-27. között zajló show belépőjegye összesen tíz egyidejű rendezvényre érvényes, továbbá esélyt jelent egy vérbeli roadster megnyerésére!

Az AMTS Autó Show szakemberei számos exkluzív járművel birkóztak már meg pályafutásuk során. Az elmúlt évben egy Ford Mustang, ezt megelőzően két Audi TT és egy BMW Z4 Roadster, korábban pedig többek között egy Volkswagen Scirocco és a Volkswagen EOS került átalakításra, majd kisorsolásra. Az idei alany pedig 3,2 literes boxermotorral ellátott Porsche Boxster S volt, melyet hatalmas érdeklődés mellett, mindössze négy nap leforgása alatt varázsoltak teljesen újjá – mindenki szeme láttára, élőben!

Az autó számos típusazonos alkatrésszel, sportosabb kasztni-elemekkel, ültetett futóművel és nagyobb felnikkel, valamint design és multimédia terén is teljesen megújult utastérrel lett gazdagabb. A pontot az i-re az egyedi, kétárnyalatú fóliázás teszi fel, de szerencsés új tulajdonosa első kilométereit is a szervezők állják, hiszen az autó mellé egy 50.000 Ft értékű üzemanyagutalvány is dukál.

Az egyedi Porsche Boxster S kisorsolására a nagyszabású show harmadik napján, közjegyző jelenlétében kerül majd sor. Maga a rendezvény is rengeteg újdonságot tartogat a látogatók számára: a 2006-os start óta ez már nemcsak Magyarország, de a kelet-közép európai régió legjelentősebb szezonnyitó autókiállítása és vására is a Hungexpón.

Az idén 15. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi Automobil és Tuning Show négy pavilont, egy sátort és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt, jelen és jövő autócsodái kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

  • Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja
  • Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
  • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Classic Automobil Show – restaurált klasszikus autók, veteránok, oldtimerek
  • Magyarok a világ járműgyártásában – hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
  • DRIFT és GYMKHANA Bajnokság – A látványos autósportok exkluzív versenye
  • OFF-ROAD Show – Minden, ami terep, épített, látványos pályán
  • Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása
  • Tuning találkozó és kiállítás – több száz magánépítő és klub bemutatkozása
  • Gyári Csúcsmodellek – exkluzív tárlat a márkák sportmodelljeiből
  • SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Egész napos programok kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak

Helyszín: HUNGEXPO

Időpont: 2020. szeptember 25-27.

További információk:
www.amts.hu
www.facebook.com/amtsofficial /
www.instagram.com/amtsofficial

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló