Szentendrén 2021. július 16., 17., 18-án kerül újra megrendezésre a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Ister Napok, azaz a Duna ünnepe. A város helyi hagyományaira, nép- és világzenei koncertekre épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő gyermek- és vízisport-program, táncház, koncert – Pál István „Szalonna” és Bandája, Petruska, Talamba, Szabó Enikő, Góbé – várja a Szentendrére látogatókat.

A járványhelyzet miatt a tavalyi évben a Szentendrei Kulturális Központ sajnos nem tudta megtartani a hosszú évek hagyományára visszanyúló Szentendrei Ister Napokat. Még idén sem a szokásos keretek között rendezik meg a Duna ünnepét: a hagyományos programelemek megmaradnak (nép- és világzenei koncertek, táncház és gyertyaúsztatás, gyerek- és vízisport-programok), de a fesztivál kisebb méretű, kevesebb embert befogadó helyszíneken zajlik majd. Gasztronómiai kiállítók helyett a városi éttermek várják szeretettel a vendégeket.

Szentendre gyöngyszeme, a Duna – ókori nevén Ister – számos vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az ide látogatóknak a közkedvelt Postás strandon. A folyón vízisport-programok, a parton jóga és kézműves foglalkozások fogadják a látogatókat.

Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet a közönség a Dunakorzón.

Fotó: Deim Balázs

A hétvégi koncertek idén a Dunaparti Művelődési Ház udvarán hallhatók:

szombaton délután Petruska András és Zenekara, este Pál István „Szalonna” és Bandája húzza a talpalávalót. A koncertet 22 órától táncház követi, „Szalonna” és Bandája élő zenei kíséretével. Vasárnap délután Szabó Enikő és Zenekara, koraeste a Góbé zenekar játszik. 20 órakor a Talamba lép fel.

Mint ahogy a szentendrei fesztiválokon már megszokott, a Szentendrei TDM most is városismereti sétával készül. Ezúttal egy hajózással egybekötött séta során szeretnék megismertetni az érdeklődőkkel Szentendre és a Szentendrei-sziget páratlan vízi adottságait, a Dunához kötődő helyi hagyományokat, népszokásokat.

A rendezvény ingyenes
(
Pál István „Szalonna” és Bandája és a Talamba koncertje belépőjegyes)

WEB: szentendreprogram.hu/fesztivalok/szentendrei-ister-napok/

FB: Szentendrei Ister Napok

A koncertjek szabadtéren, körbe kerített helyszínen zajlanak. A koncerten való részvételhez előzetesen kell online regisztrálni a szentendre.jegy.hu oldalon.
(A belépéshez védettségi igazolvány nem szükséges.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Duna-Part programajánló