Talán nincs is olyan ember, aki ne ismerné szerzeményeit. Negyven éve van a pályán, és közben megannyi sikerdalt és sikeres musicalt alkotott. A végtelenül szerény művésszel telefonon beszélgettem egy szép őszi délelőttön.

Az első kérdésem rögtön az Aréna koncert kapcsán lenne: december 29-én, a Sportaréna színpadán ad egy különleges koncertet, ahol az életműve mellett az új, nemrégiben megjelent szólólemeze is bemutatásra kerül. Mit érdemes tudni erről az eseményről? Mivel készül a koncertre?

–  Például azzal, hogy a most megjelent, új nagylemezem dalait is elő fogom adni, de természetesen a koncertnek ez csak egy része lesz. Bizonyos dalokat, amiket ismer a közönség, kicsit más köntösben adunk elő, így lesznek zenei meglepetések. Egyrészt át lesz hangszerelve sok szám: fellép a koncerten a Dohnányi Zenekarból 25 vonós és három fúvós, amitől reményeim szerint nagyon sok dal, így élőben, ennyi vonóssal nagyon szépen fog megszólalni. Adtam egy koncertet tavaly január 1-én a Budapesti Vonósokkal, és annyira élveztem, hogy elhatároztam, ha lesz egy ilyen nagy koncertem, akkor szeretném így megcsinálni. Természetesen az Arénában lesz zenekar is, nem csak egyedül én, de igazán nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy szépen fognak megszólalni a dalok. Ezen kívül lesznek zenei csemegék is, amik egyes dalok felvezetéseként vagy végén fognak elhangzani. Olyan zenei történések, amelyeket csak ilyen nagy helyen, nagy koncerten érdemes megcsinálni. Lesznek musical dalok is, és remélem, hogy így az egész együtt a világítással, a háttérvetítéssel, és minden más látványelemmel együtt egy nagyon komplex dolgot alkotva úgy sül el, ahogy annak kell. Azzal együtt, hogy valóban a zene a legfontosabb, egy ekkora helyen már illik ezt tálalni és felöltöztetni úgy, hogy látványban is izgalmas és érdekes legyen.

–  Mikor kezdett el készülni erre a koncertre? Mikor kezdték el megtervezni a látványvilágot, a hangzást?

– Ez most már hónapok óta zajlik, mert elég nagy a team. Gárdos Péter filmrendezőt kértem meg, hogy rendezze meg a koncertet. Időnként összejön a csapat, a világosító, a rendező, a különböző alkotótársak, akik a látványban és a technikában kompetensek, állandóan megbeszéljük, hogy hol tartunk, ötletelünk és aztán folytatjuk egyenként a munkát. Tulajdonképpen nyár eleje óta zajlik ez az elég intenzív felkészülés.

– Mennyire jelent mást Önnek egy ekkora színpadra lépni, mint egy kisebb, meghittebb koncertet adni? Ön személy szerint máshogy készül erre?

–  Igen, én is, de mint ahogy az előbb említettem, ez a koncert egy fél-háromnegyed éves előkészítést igényel. Sok dal úgy lesz felöltöztetve, hogy azon dolgozni is kell, magától nem megy. Ezeket meg kell csinálni, meg kell hangszerelni, ki kell találni és aztán majd próbálni kell a zenekarral is. A dalok sorrendjének az összeállítása is egy hosszadalmas feladat, mert ugyan én gyorsan, egy vagy két óra alatt megcsináltam ezt a most éppen 27 dalból álló sort, de aztán még sokat változtatok rajta. Ennél több nem lesz, csak kevesebb, mert nem szeretem a nagyon hosszú koncerteket, ha a közönség már elkezd fészkelődni. Persze ez rajtunk is múlik, hogy mennyire tudjuk jól felépíteni a koncertet és érdekessé, hatásossá tenni, de aztán még ránéz sokszor az ember, hogy jó lesz-e így, ezáltal állandóan cserélgetem a dalokat és különböző szempontok is felmerülnek még. Ez most már egy állandó készülést és foglalkozást igénylő dolog, ami december végéig így fog menni. Ez nem azt jelenti, hogy mást nem csinálok, de ez a fő tevékenységem most.

–  A koncertre való készülés nagy hajrájában megjelent egy új Dés László nagylemez is Az éjféli járat címmel. Azt írta a borítóba, hogy 25 éve tervezte ezt a lemezt elkészíteni. Miben más ez a korong, mint a többi?

–  Kb. 40 lemezt csináltam eddig életem során, ezeknek a nagy része szerzői lemez, pl. megjelentek a musicaljeim, a filmzenéim, a balett zeném vagy a színészeknek írt dalok is. Ritkán fordult elő, hogy én előadóként is részt vettem ezekben, kivéve a jazz lemezeimet. Amikor a színészekkel a Férfi és Nő produkcióval turnéztunk, élő lemez készült. Az egyik MüPa koncertet vettük fel, ahol már én is előadtam pár számomat, de ezek inkább csak kirándulások voltak. Ez az első olyan lemez, amit valóban saját magamnak írtam, ez azt jelenti, hogy az összes dalt én adom elő. Jazz lemezek sorát is készítettem, ahol előadóként is szerepelek, szaxofonosként, jazz muzsikusként. Nehéz pontosan megfogalmazni ennek az új lemeznek a pontos definícióját, mert annyi mindent csináltam már. Tehát ez egy olyan szerzői-előadói lemez, amin én adom elő a dalaimat, talán így a legpontosabb. Mivel ilyet én még nem csináltam és most már azért benne vagyok a korban – húszéves korban szokták elkezdeni ezt a zenészek és nem 64 évesen -, ez egy nagy kaland volt számomra is. Ugyan nagyon régóta készülök erre, de valami mindig fontosabb volt, éppen valami nagy munkát el kellett megcsinálnom, mert ha a feladatok egy nagy részét nem csinálja meg az ember abban a pillanatban, amikor előtte van, akkor az elmegy mellette. Nagyon bántam volna, ha nem írom meg a Valahol Európában-t vagy A dzsungel könyvét, a Pál utcai fiúkat és a többit. Nem volt kérdés, hogy ezeket meg kell csinálni, mert kedvem is volt hozzá és nagyon vonzóak voltak ezek a nagy munkák. Így tologattam ezt az előadói dallemezt, de kellett egy döntést hoznom, miszerint ha most nem csinálom meg, akkor tudtam, hogy soha nem fogom megcsinálni. Még 10-20 évvel ezelőtt hülyíthettem magam azzal, hogy jó, most még megírom ezt a musicalt vagy filmzenét és aztán majd nekilátok a sajátomnak, de most már ezt nem lehetett halogatni. Adtam magamnak egy végső határidőt, hogy idén nyáron megcsinálom. Ennek megfelelően elkezdtem írni sorban a dalokat. Közben tavaly novembertől lebonyolítottam egy országos, 28 állomásos turnét, amiben én már mint előadó vettem részt. Azt csináltuk, hogy ha megírtam egy dalt, akkor azt menet közben megtanultuk a zenekarral és felvettük a repertoárba, ami ezáltal mindig változott, új és új dalok kerültek be a műsorba. Ez azért is nagyon jó volt, mert amikor stúdióba vonultunk a zenekarral, akkor hihetetlen jól és könnyen ment a munka. Felszabadultan játszottunk, mert a dalok egy jó részét, nagyjából a lemez felét már tudták a muzsikusok, a másik felén pedig teljesen új dalok szerepeltek, amit nem játszottak soha. Az alapokat 3 nap alatt felvettük, ami nagyon szép egy tizenegy dalos lemeznél.

–  Azt szokták mondani, hogy egy lemezt abbahagyni lehet, de befejezni nem… Ennek ellenére mennyire elégedett a lemezzel? Van olyan dal, ami különösen közel áll a szívéhez?

–  Tulajdonképpen az egész lemez közel áll hozzám, mert a saját dalaim és szeretem Őket. Nyilván csak olyan dalt tettem a lemezre, amit fontosnak tartottam. Szerepel rajta 2 régi dalom, egyik gyakorlatilag az első dal, amit megírtam, ez a Hóesés. 1983-ban írtuk Bereményivel. Ezt jelképesnek is éreztem, hogy rá akarom tenni és szeretem is előadni. Csináltunk a fiammal egy bevezetőt is ennek, az inkább a jazz világa, de úgy érzem, hogy jól sikerült. A Hosszú menet című dal is felkerült, amit eredetileg Cserhalmi Gyurinak írtam, de mivel ő befejezte a koncertező, fellépő pályafutását, ezért úgy gondoltam, hogy ennek a dalnak élnie kell tovább. A többi az teljesen új dal. Az éjféli járat nekem egy nagy meglepetés, mert már összeállt a lemez anyag, de azt éreztem, hogy kell még egy dal. Ráadásul egy ilyen zakatoló, építkező, lüktető dal, ami fokozatosan halad előre dinamikailag. Valahogy kiszaladt belőlem, a felvétel előtt 1-2 héttel. Egy este alatt megírtam, aztán odaadtam a Müller Péter Sziáminak, egy pár sor kíséretében, hogy én mit gondolok a dalról, milyen érzések voltak bennem, amikor komponáltam, és Ő zseniálisan és gyönyörűen meg is alkotta hozzá a szöveget szintén egy éjszaka alatt. Valahogy ez egy meglepetés dal lett számomra és annyira jól sikerült, hogy ez is lett a lemez címe. Ez az egész egy nagyon izgalmas dolog, mert attól, hogy én szeretném magam így is kifejezni, nem csak, mint jazz zenész, szaxofonos vagy dalszerző, hanem mint a dalaim előadója is, ez nem biztos, hogy az emberek tetszésével is találkozik majd. Egyáltalán nem evidens. Most is nagyon izgulok, hogy milyen lesz a fogadtatás, nemrég került a boltokba – már amennyi lemez bolt van még a piacon. Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok a véleményekre. Kritikák nem nagyon szoktak megjelenni, erre nem is nagyon számítok, viszont a közönség reakcióját nagyon várom.

– Rengeteg musicalt írt eddigi pálya futása során, melyek közül az utolsó A Pál utcai fiúk, aminek az egyik emblematikus dala a Mi vagyunk a Grund, ami a koncert címadó dala is. Elképesztően sikeres volt a Pál utcai fiúk. Meglepetés volt ez vagy számított rá, hogy így lesz?

– Ezt remélni lehet csak, számítani rá nem nagyon, mivel minden ilyen munka a nulláról indul. Az nem úgy van, hogy sütkérezünk az előző munkáink sikerében és akkor egyértelmű, hogy ez is az lesz. Sőt, a sütkérezés csak árt és eltájolja az embert. A siker egy elég veszélyes terep, nagyon el lehet csúszni rajta. Úgyhogy ez egy ugyanolyan izgalom volt, mint a többi művemnél. Le is fagytam egy darabig, mivel ez egy nagyon legendás, népszerű regény, nem csak Magyarországon, hanem az egész világon és egy ilyen dolgot életre kelteni az felelősség. Nem lehet csak úgy hozzányúlni. Nem tudtam eldönteni, hogy zenei világát tekintve merre induljak el, mert zeneileg sokféleképpen meg lehet közelíteni egy történtet. Valójában a 19. század végén játszódik, az író Molnár Ferenc 14 éves iskolás kori világát jeleníti meg ez a regény. Nagyon vonzó lehet ilyenkor úgy hozzányúlni, hogy megidézzük az akkori századfordulós, nosztalgikus vurstli hangulatot, a tekerős zenegépet, a verklit, amivel akkoriban az utcákat járták. Viszont azt gondoltam, hogy ez tévút lenne. Nem részletezem, de én hónapokig nem tudtam dolgozni, le voltam bénulva, már-már pánikba voltam esve, hogy mi a fenét kezdek ezzel az egésszel. Úgyhogy egyáltalán nem volt evidens, nemhogy a siker, de hogy egyáltalán megvalósul-e. Aztán amikor rájöttem, mit akarok, akkor beindult végre és egyik dal született a másik után. Úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam, amikor ezt a nagyon egyszerű zenei világot, mondhatni a 60-as évek beat zenekarainak az eszköztárát használtam fel: dob, gitár, basszus, zongora. Néha- néha valamivel színesítem – fúvóssal, vonóssal -, de alapvetően egy puritán, egyszerű zenei világ, hiszen abból indultam ki, hogy a srácok története is az, egy Grund történet. Ezt nem szabad nagyon felöltöztetni, gigantikussá tenni és túlhangszerelni, mert leesik a színpadról és a történetről a zene. Aztán amikor megírtam a Mi vagyunk a Grundot és a Geszti Péter ráírta a dalszöveget, már tudtuk és éreztük, hogy ez nagy siker lesz. Amikor elküldtem a dalt feldúdolva a Péternek, akkor nagyon lelkes lett és mondta rögtön, hogy érzi, megvan a nagy DAL és egy nagyon jó, erős szöveget írt rá. A kritikusokkal ellentétben azt gondolom, hogy mindenféle sláger nélkül is lehet remek és nagyon sikeres egy musical. Bármilyen zenés darabnál a legfontosabb dolog az, hogy ott a színpadon működjön. Nem kell sláger bele, ez egy hülyeség. A kritikusok fanyalogtak és húzták a szájukat – miközben azért elismerték, hogy jól megy a darab, a zene se rossz -, de hát csak egy slágeres musical. Csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy A dzsungel könyvében egyetlen egy sláger sincs, viszont 22 éve megy, és az 1300. előadásnál tartunk. Ez egy marhaság… Egy zenés darabnál a zenének mindig ott kell működnie jól a színpadon, nagyon sokan félre értik és azt hiszik, hogy az a musical vagy egy zenés darab, ha csak dalokat írunk mai, rádióbarát hangszereléssel és kész. Ilyen például a József Attila musical, amiben mai divatos dalocskákat írtak a magyar irodalom legcsodálatosabb verseihez, ami méltatlan ehhez a zseniális költőhöz. Nem ez a színpadi zene, a dramaturgiai gondolkodás, az egy más dolog. Nekünk ez egy plusz ajándék, ha egy musicalnél kitör egy dal a közegéből és önálló életet kezd élni. Ugyanez vonatkozik a filmzenére is, ha elkezdik játszani a rádiók, de a legfontosabb, hogy a filmmel együtt jól működjön, ahova írták. Nekem ez a véleményem, de nagyon örömteli dolog, hogy ennyire sikeres lett a dal. Kicsit hosszú lett a válasz, de régóta bosszant engem ez a dilettáns gondolkodásmód.

– Amikor nem tud dolgozni, akkor mihez fordul, hogy inspirációt szerezzen? Miből merít ihletet?

–  Az ember próbálja állapotba hozni magát, és hogy beinduljon a munka, ahhoz dolgozni kell. Tehát a munka hozza meg a jó munkát. Az tudja igazán beindítani az embert, hogy naponta odaül és csinálja, próbálkozik. Meg hát érdemes sok zenét hallgatni, mert nagyon érdekes, de a témától legtávolabb eső zenék is képesek ötletet adni és inspirálni. Ez nem azt jelenti, hogy az ember ellop valamit, hanem megmozgatja a fantáziát, és elindul benne valami folyamat, ami aztán persze egy teljesen más zenei ötletet adhat, mint amit hallgatott. Nagyon szeretek olvasni, ami szintén merengésre, gondolkodásra, agymozgásra késztet, és ebből is születhetnek mindenféle új ötletek. Itt tulajdonképpen egy hosszú vívódás volt, addig emésztettem magam és vertem a fejem, hogy mi az Isten legyen, hogy aztán egyszer csak jött ez a nagyon egyszerű ötlet, de végül is minden ötlet akkor egyszerű, amikor már megszületett. Valahogy ezeknek az egyszerű dolgoknak is eszébe kell jutnia az embernek. Volt egy furcsa történet, éppen lent voltam Szigligeten – amikor nem megy itthon a munka, akkor lemegyek az ottani Alkotóházba, és mint a pavlovi reflexű kutyánál, beindulnak a dolgok, mert ugyebár ott dolgozni szoktam, és ha ott vagyok, akkor dolgozni kell -, de ott sem ment a munka. Gyönyörű őszi nap volt, pont, mint most, szeptember és 30 fok. Kassák Lajos, Egy ember élete című önéletrajzi írását olvastam kint a teraszon, és eszem ágában nem volt dolgozni. Már egy hét telt el így, és persze ettem magam közben, hogy ebből nagyon nagy baj lesz, mert fogy az idő és egyszerűen nem leszek kész, ha ez így megy tovább. Megjött a Török Feri, aki soha nem volt még Szigligeti Alkotóházban, éppen befejezte az 1945 című filmjének a forgatását és úgy döntött, hogy oda jön le egy hetet pihenni. Nagyon örültünk egymásnak, elkezdtünk dumálni, megkérdezte, hogy min dolgozom és nagyon lelkes lett, amikor megtudta, hogy a Pál utcai fiúkon, mert Ő ezzel foglalkozott már, annak idején a tévében, a Nagy Könyv kapcsán. Megbeszéltük, hogy este elmegyünk inni egyet. Egy kocsma volt nyitva egész Szigligeten, ahol jól bevörösboroztunk és vitatkozunk a Pál utcai fiúkról. Bizonyos dolgokban nem értettünk egyet, de nagyon jót dumáltunk a regényről és a dramatizálást illetően. Másnap fölkeltem, odaültem a zongorához és aznap délelőtt, egy huzatra megírtam a nyitányt. Így elindult az egész. Az kellett hozzá, hogy leüljek egy emberrel, akit ugyanúgy izgat a dolog, mint engem, és mint egy katalizátor, az az esti beszélgetés elindított engem is, attól fogva tudtam dolgozni. Ez persze csak egy véletlen, nem tudom mi lett volna, ha Török Feri nincs, erre nem tudok válaszolni, de ott volt és elindult a dolog.

–  Üzen esetleg valamit az olvasóknak?

–  Szeressék a zenét, mert aki a zenét szereti, az rossz ember nem lehet. Vagy ha mégis, talán kisebb az esély rá. És van kedvük, akkor vegyék meg a lemezem, Az éjféli járatot, mert nagy szeretettel és lelkesedéssel készültem rá.

 

Az interjút készítette: Szénégető Richárd – Ric$

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Duna-Part programajánló