Izgalmas zenei kísérletnek ad helyet az idei PirosLábos Kulturális Portékák Vására a magával ragadó hangulatú Szentendrei-szigeten. Október 2-án a látogatók egy napra Szigetmonostor vendégei lehetnek. A rendezvény kulturális portékák sokaságával, zenei, kézműves és kulináris ínyencségekkel tölti meg a falu macskaköves főutcáját, gyönyörű terecskéit, madárbarát parkját.

„Kifőztük, hogyan is legyen az idén PirosLábos! Többnyire helyi összetevőkből, de másképp tálalva.” – olvashatjuk a Duna-kanyar egyik kedvenc őszi programja, a PirosLábos honlapján.

piroslábos fesztivál

Idén először egy különleges ősbemutatóval

A helyi közösségeket középpontba állító, családias hangulatú program koncertek, kézműves vásár, vásári komédia, gyermek és felnőtt programok mellett idén először egy különleges ősbemutatóval is várja látogatóit.

Az Ötödik évszakzenekar által kezdeményezett Sziget-Világ-Zene nevű programban az ötletgazda, ifj. Csoóri Sándor, hat neves nép- és világzenei zenekart hívott meg arra, hogy az összesen 25 zenészből négy zenei vezető segítségével egy-egy új, alkalmi formációt hozzanak létre, és a népzenéből kiindulva, közös alkotómunkával új produkciókat mutassanak be.

A zenekarok kiválasztásánál fontos szerepet játszott, hogy más-más zenei hangzást, különböző kvalitást tudjanak hozzáadni a közös munkához, és így a megszülető új művek minél szélesebb közönséget tudjanak megszólítani.

ötödik évszak zenekar
Ötödik évszak

Az Ötödik évszak a sanzonok, a Dresch Vonós Quartett a jazz, a Hurdy Gang a bourdon hangszerek sajátos hangzásvilágával színesíti a palettát, Szilágyi Marci és zenekara az autentikus népzenét képviseli, a vásári komédiák hangulatát idéző Bahorka Társulat és a Kerek zenekar pedig a gyermekeknek szóló népzenei feldolgozásokban kimagasló.

Szintén fontos szempont volt, hogy a résztvevők valamilyen módon kötődjenek a Szentendrei-szigethez. A zenekarok mindegyikében játszik szigeti lakos.

A zenei koncepciók kidolgozására és a közös alkotómunka vezetésére olyan neves mentorok vállalkoztak, mint Csoóri Sándor, Dresch Mihály, Kovács Ferenc Öcsi és Szabó Csobán Gergő, akik maguk is különböző zenei világokat képviselnek, így a bemutatón fültanúi lehetünk a népzenéből megszülető jazzes, világzenei, pop- és elektronikus zenei műveknek.

A meghívott zenekarok a nap során önálló koncertet is adnak,  így a megszokott formációk rajongói is kedvükre válogathatnak a minőségi zenei kínálatból.

A vásárban a kulturális programok sokasága mellett a régió kézműveseinek termékei és a helyi termelők finomságai is megtalálhatók.

A helyi vendéglátók lábosaiból, házasszonyok fazekaiból pedig idén is remek finomságokat kóstolhatunk.

A Sziget-Világ-Zene program létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Duna-Part programajánló