A fúziós rockzene több mint négy évtizede létező élő legendája 2019. június 27-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. A zenekar legutóbbi válogatáslemeze, a 40 Trips Around the Sun tucatnyi országban debütált a slágerlisták élvonalában.

Az amerikai zenekar 40 Trips Around the Sun című turnéja keretében érkezik a magyar fővárosba. A már zajló koncertsorozat Európában és Észak-Amerikában telt házzal ment például az amszterdami Ziggo Dome-ban, a londoni Royal Albert Hallban vagy Nashville-ben a Ryman Auditoriumban – közölte a szervező Live Nation az MTI-vel. A Totóban jelenleg is zenél három alapító tag, a gitáros Steve Lukather, valamint két billentyűs, David Paich és Steve Porcaro. Mellettük az énekes Joseph Williams is 1986 óta stabil szereplő. A zenekar először 2000-ben, majd 2006-ban, 2012-ben és 2015-ben játszott Magyarországon, mind a négy alkalommal a ma már nem létező Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A Los Angelesben alakult Toto lemezeiből eddig több mint 40 millió példányt adtak el világszerte, a Spotify-on mintegy 422 milliós lejátszásnál tartanak. Az Africa című dalt tartalmazó Toto IV című album (1982) a rockzene történetében először kapott hat Grammy-díjat.

David Paich egy MTI-nek adott korábbi interjúban arról beszélt, milyen érzés előadni az évtizedekkel ezelőtti slágereket. „Ma sem unalmas az olyan számokat játszani, mint amilyen az Africa, a Hold the Line vagy az I’ll Be Over You. Persze időnként fárasztó a próbákon a régi slágerek eljátszása, de amikor a rajongóink előtt tesszük ezt a turnén, mi is élvezzük. Nincs annál felemelőbb, amikor azt hallod, hogy a közönség énekli a dalaidat.” Miután a Toto lelke, Steve Lukather gitáros 2008-ban bejelentette, hogy kiszáll a zenekarból, úgy tűnt, vége a hosszú és sikeres történetnek, ám két évvel később a csapat újra összeállt – már Bobby Kimball énekes nélkül – egy európai turnéra, amelynek bevételét a súlyos betegségben szenvedő Mike Porcaro basszusgitáros gyógyítására ajánlották fel. Mike Porcaro azonban 2015 márciusában elhunyt.

A tragédiák, illetve az ezt követő újrakezdések korábban is jelen voltak a Toto történetében: Mike egyik testvére, az alapító tag Jeff Porcaro dobos 1992-ben szívrohamban veszítette életét, Fergie Fredriksen, aki a nyolcvanas években volt a csapatban vokalista, 2014-ben hunyt el. A Toto talán legnagyobb sikere, az Africa című 1982-ben született dal David Paich és Jeff Porcaro közös szerzeménye, amelyet Paich énekel. Az együttes eddig tizennégy stúdióalbumot készített; a legutóbbi, a Toto XIV 2015-ben jelent meg.

Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna

Időpont: 2019. június 27.

JEGYET VESZEK a koncertre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló