Hazánk legnépszerűbb rockzenekara – a háromtagú Tankcsapda – a hármas szám jegyében, a tavalyi 30 éves jubileuma után idén három részletben (május 1-jén, július 31-én és október 2-án) vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének.

A Tankcsapda története 1989 februárjában indult – a kezdeti punkos hangzást egyre keményebb riffek és súlyosabb szövegek váltották fel, a keményvonalas zene kedvelői közt pedig egyre nagyobb bázist építettek maguknak.

A Tankcsapda pályafutásában talán az a leghihetetlenebb, hogy az őket övező őrület és rajongás a bő három évtizedes fennállás óta egyáltalán nem csillapodott. Hiába nőttek fel azóta már generációk, fiatalok és idősek szíve egyszerre dobban, ha a kedvenceiket a színpadon látják.

A zenekar azóta már körbeturnézta a világot, és összesen tizennégy nagylemezzel örvendeztette meg rajongóit. A több tagcserén átesett formáció repertoárjában számos generációs, korszakalkotó sláger kap helyet. Ezeket dolgozzák fel és gyűjtik egybe most három – időrendben tematikus – koncerten a Budapest Parkban, ahol május 1-jén, július 31-én és október 2-án is egymástól eltérő, teljesen más műsorral készülnek.

➡ A „Legyen Mindig Péntek!” fantázianévre keresztelt sorozat első koncertjén a kezdeti évekbe repítenek vissza minket. Az 1989 és 1999 között megjelent dalokból válogatnak, így bizonyára elhangzanak majd olyan klasszikusok is, mint A legjobb méreg, A Rock & Roll rugója vagy az Egyszerű dal.

Július 31-én a kétezres évek első évtizedét idézik meg, a 2000 és 2009 közötti rockhimnuszaiktól lesz hangos a Park, ahol az Ez az a ház kislemeztől az Agyarország vagy a Mindenki vár valamit lemezeken át a Minden jót című albumig veszik elő tarsolyukból a szerzeményeket.

Október 2-án pedig az elmúlt évtized körül forog majd a show, ahol a Rockmafia Debrecen lemeztől kezdve egészen napjainkig – a Liliput Hollywood album dalaira is nagy hangsúlyt fektetve – hozzák majd a zúzós slágereket.

És ez még nem minden: a zenekar egy különleges ajándékkal szeretné meglepni kitartó rajongóit. Így minden koncerten öt dalt a közönség szavazhat majd be – szigorúan az adott korszakból -, így még rengeteg meglepetést tartogathat mindhárom este. Koncerten régen, vagy talán még soha nem hallott dalok kerülhetnek elő a fiókból, hogy a Tankcsapda aztán újabb lendülettel töltse meg őket.

Tankcsapda Első Évtized: https://www.facebook.com/events/532383940697478/

Tankcsapda Második Évtized: https://www.facebook.com/events/2462582650650608/

Tankcsapda Harmadik Évtized: https://www.facebook.com/events/2412647102381967/

A jegyértékesítés pénteken indul. A három koncertre bérlet is váltható!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Összehasonlítás

Duna-Part programajánló