Új év, régi ösvények – januári gyűjtögetés a Börzsönyben
Az év kapujában állunk. Január nemcsak egy újabb hónap a naptárban, hanem átmenet is: búcsú az óévtől, megérkezés az újba. Nem véletlen, hogy nevét a kapuk és átjárók római istenéről kapta, és a népi hagyományban is különleges jelentőséggel bír. Ez az időszak egyszerre szól a lelassulásról, az összegzésről és az előretekintésről – akkor is, ha a természet látszólag pihen. A Börzsöny ilyenkor is tartogat felfedeznivalót, legyen szó gyűjtögethető kincsekről, tudásról vagy egyszerűen csak arról a csendről, amiben az ember kicsit közelebb kerül önmagához és a környezetéhez.
MIT IS GYŰJTÖGETHETÜNK JANUÁRBAN?
Erről már írtam az előző esztendőben, és mivel azért éghajlatunk és így teleink változása nem oly gyors, hogy nagy változás következne be egy év alatt, javaslom, ezen a linken felfrissíteni az információkat.
Tehát, ahogy akkor is írtam, most is mondom: amikor csak lehet – az időjárás, az egyéb elfoglaltság engedi, vagy a kimozdulás vágya hajt -, menni kell, és még gyűjtögetni való kincsek is akadnak. Ám van az úgy telenként, hogy az időjárás nem támogatja a kirándulós kedvünket és „háziőrizetbe” kényszerít. E „büntetés” elszenvedése helyett fordítsuk hasznunkra az időszakot, bővítsük ismereteinket gyógynövényes, gombás szakirodalom olvasásával, ilyen témájú filmek nézésével.
Nagyon fontos, hogy HITELES forrásokból tájékozódjunk, mert napjainkra a természetből való gyűjtögetés divatirányzattá vált, és ennek kiszolgálására célzottan üzleti céllal sok olyan irodalom és videó keletkezett, amelyek pontatlan és félrevezető (akár egészségkárosodást is okozó) „összeollózott tudást” adnak!


Az esztendő vége közeledtével, az új év első napjaiban emberi szokás mérlegelni az ó évet és fogadalmakat tenni a jövőbe. Az ezeken morfondírozásaink közben – bátorkodom javasolni -, gondolkodjunk el azon az egyszerű kérdésen:
Mit tehetek én a természeti környezetért?
– és fogadalmaink közé talán néhány apróságot bevállalhatunk. Olyan apróságok ezek, amelyek összessége hatalmas eredményt hozhat. Legalább is én hiszek ebben, ezért – remélve, hogy a 2026-os évben sok túratársammal újra, és sok újjal meg végre találkozunk a szervezett kirándulásokon – le merem írni a magam fogadalmait itt az olvasók előtt:
– felszedem a mások által erdőn, mezőn, vízparton széthagyott szemetet és hazahozva a kommunális hulladékba teszem
– nem hagyok magam után természetes biológiai szükségeim nyomát kendőzetlenül jelző papírdarabokat
– nem dobok el semminemű emberi ételmaradékot és nem őshonos gyümölcs maradékot – és erre túratársaim figyelmét is felhívom, MERT hiába gyorsan lebomló biotikus anyaga a vadon élő lények számára ismeretlen „táplálék” méreg lehet
– nem szedek csokorba ismeretlen vadvirágokat, hisz sok védett növényfajunk van
– nem nézem szótlanul nem ehető, illetve mérgező gombák, növények „felrugdosását”, pusztítását sem a magam túráin, sem mások láttán és felhívom a figyelmet, hogy mindennek megvan a maga értékes tevékenysége a természet körforgásában – azaz a „baleseteket” ne a pusztítással, hanem a megismeréssel, a tanulással, tudással előzzük meg

ÁLDOTT ÜNNEPEKET, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT és JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNOK minden kedves Olvasómnak!
A „BÖRZSÖNY KAPUJA GYŰJTÖGETŐS TÚRÁK” szombatonként zajlanak, csütörtöktől lehet jelentkezni a „Gyula bátya háza tája” facebook oldalon üzenetírással. Privát túrák is rendelhetők. A kirándulások gyerek, nyugdíjas és kutyabarát események és tömegközlekedéssel is elérhetők.
(K.Gy.)


















