A Budapest Park új dimenziókat nyit: saját fesztivállal jelentkezik decemberben!
Budapest egyik legismertebb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park, most már nem csak a nyári szezonban nyújt emlékezetes programokat. December 20-án és 21-én debütál a Budapest Park WINTERFEST nevű fesztivál az MVM Dome-ban, ahol két nap alatt számos izgalmas koncert várja a látogatókat. A zenei kínálat annyira sokszínű lesz, hogy mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebb előadást.
A Park szervezőcsapata már évek óta dédelgette az ötletet, hogy a téli időszakban is koncerteket szervezzen, így született meg a WINTERFEST koncepciója. Az eseményen nyolc nagy népszerűségnek örvendő produkció kap helyet a színpadon, amelyek nyáron rendre sok ezer embert vonzanak a Budapest Parkba. A fesztivál ötletéről Pálffy András, a Park alapítója és vezérigazgatója így nyilatkozott:
„Kezdetektől fogva fontos számunkra az innováció, minden évben számos fejlesztéssel készülünk a következő szezonra. Mindig szem előtt tartjuk a közönségünk visszajelzéseit, de az újítások mögött elsősorban belső motiváció áll. A WINTERFEST tökéletesen illeszkedik abba a küldetésbe, hogy télen is élményt nyújtsunk az általunk képviselt zenekaroknak és a közönségnek. Ez az esemény egyesíti a klubkoncertek intimitását, a fesztiválok sokszínűségét és az arénakoncertek monumentális hangulatát, mindezt egy téli kontextusban.”
A WINTERFEST egy igazán különleges kezdeményezés, hiszen eddig nem igazán volt példa arra, hogy egy nyári fesztiválhelyszín télen, egy teljesen új helyszínen, kétnapos fesztivállal hozza vissza a forró nyári esték hangulatát.
December 20-án és 21-én tehát igazi „parkos” hangulatot varázsolnak az MVM Dome-ba, ahol naponta négy nagykoncertet élvezhetnek a látogatók.
Az eseményt afterparty és számos meglepetésprogram egészíti ki, a látványos színpadi megoldások pedig a Budapest Park hangulatát idézik. A fesztivál fő támogatója a Mastercard.