A DreamTheater 14 év után újra ikonikus felállásában érkezik Budapestre

A progresszív metal meghatározó zenekara, a DreamTheater 14 év után újra ikonikus felállásában működik: James LaBrie, John Myung, John Petrucci, Mike Portnoy és Jordan Rudess Budapesten november 1-én játszik a Papp László Budapest Sportarénában.

Sokan 14 éve várják ezt a hírt

A Grammy-díjas, progresszív zenei titánok, vagyis a DreamTheater bejelentette 40. évfordulós, kétéves turnéját, ami az első koncertsorozat Mike Portnoy visszatérése óta. Az európai szakasz 23 városban áll meg, és október 20-án kezdődik. A DreamTheater előadja klasszikusait és a rajongók kedvenceit is katalógusából, felejthetetlen zenei élményt ígérve.

„Ez a turné rendkívül különleges lesz mindannyiunk számára! Minden előadás biztosan tele lesz izgalommal és különféle érzelmekkel. Alig várjuk, hogy újra színpadra állhassunk, és elkezdjük ennek a történelmi, 40 éves évfordulónak az ünneplését. És persze ez csak a kezdet, lesz még sok izgalmas DreamTheater hírünk a következő hónapokban” – tette közzé a zenekar.

A DreamTheater a progresszív metal úttörő zenekara, amihez a világ leghűségesebb rajongótábora kapcsolódik.

Zseniális pályafutásukat igazolja a három jelölésük után, 2022-ben elnyert Grammy-díj, és a 15 millió eladott lemez világszerte. Az 1992-es Images and Words szerepel a Rolling Stone magazin 100 legnagyobb metal albumának listáján, az azt követő Awake pedig az 1994-es év első számú ikonikus nagylemeze volt a Guitar World magazin szerint. Az 1996-os Change of Seasons a 2002-es téli olimpia hivatalos zenéjévé vált, a Metropolis Pt. 2-t pedig 2012-ben “Minden idők legjobb progresszív rock albumának” választották meg a Rolling Stone szavazásán. Az elmúlt évtizedben pedig a meglévő rajongók körét is tovább szélesítették, hiszen 2019-es Distance Over Time és a 2021-es ViewFrom The Top Of The World széleskörű elismerést váltott ki, a tavaly indult Dreamsonic turné pedig igazi látványosságot jelentett a koncertekre látogatóknak.

2024-ben az alapító dobos, Mike Portnoy újra csatlakozott a gitáros John Petrucci, énekes James LaBrie, basszusgitáros John Myung és billentyűs Jordan Rudesstársaságához, és ezzel a zenekar ikonikus felállása ismét együtt zenél, méghozzá hatalmas lelkesedéssel. A DreamTheater jelenleg a stúdióban dolgozik a közelgő 16. nagylemezén, ami az első lesz ebben a felállásban az elmúlt 15 évben.

November 1-én érkezik Budapestrea csapat turnéja, most is a Papp László Budapest Sportarénában játszanak majd.

A jegyértékesítés a nagyközönségnek április 12-én indul, de a Concerto Music earlybird hírlevelére feliratkozók már április 9-én hozzájuthatnak a legjobb helyekhez.

A CONCERTO Music bemutatja: An Evening With DREAM THEATER | 40th Anniversary Tour
Időpont: 2024. november 1., péntek 18 óra
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Belépő: ülőjegyek 17.900 – 28.900 Ft, állójegyek 24.900 Ft, kiemelt álló 28.900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában.

Ha tetszett a cikk oszd meg!