
A fáraó sírjának felfedezése – II. Amenhotep és kora
II. Amenhotep ókori egyiptomi uralkodó korát és sírjának szenzációs felfedezését mutatja be a Szépművészeti Múzeum 2021 őszén nyíló kiállítása. A tárlat központjában a fáraó Királyok völgyében megtalált sírkamrájának méretarányos rekonstrukciója áll, a látogatók e mellett az eredeti ásatási dokumentáció segítségével ismerkedhetnek meg a nagy régészeti felfedezés történetével.

II. Amenhotep az egyiptomi Újbirodalom idején, a 18. dinasztia egyik fáraójaként uralkodott kb. 3400 évvel ezelőtt, a Kr. e. 15. század utolsó évtizedeiben. Apja a legendás hadvezér, III. Thotmesz fáraó volt, akinek uralkodására az egyiptomiak később egy letűnt aranykorként emlékeztek. Sikeres hódításai révén Egyiptom politikai befolyása és kereskedelmi fennhatósága Afrikában, a Nílus mentén (Núbia, a mai Szudán területén) messze délre, északkeleten pedig Szíria-Palesztina területén egészen az Eufráteszig terjedt. A kor mércéjével mérve hihetetlen hatalom összpontosult a kezében. II. Amenhotep ezt a hatalmas birodalmat örökölte. Kezdetben maga is jelentős hadjáratokat vezetett, idővel azonban rájött, hogy atyja hatalmas győzelmeit nem fogja tudni túlszárnyalni, ezért attól kezdve a belpolitikának szentelte figyelmét, stabil és hosszú távon békés időszakot teremtve Egyiptomban.

Mint a 18. dinasztia számos fáraóját, II. Amenhotepet is a Thébában, a Nílus nyugati partján fekvő királyi temető, a Királyok völgye egyik sziklába vájt sírjába temették el. A sírt Victor Loret francia egyiptológus találta meg és tárta fel 1898-ban. A sír felfedezésének története jól rekonstruálható a Loret által készített ásatási naplókból, fotókból és rajzokból, amelyet a Milánói Egyetem Egyiptológiai Tanszékének tudományos archívumában őriznek. A sír felfedezése önmagában is szenzációt jelentett, mivel az uralkodó mumifikált testére – a többi thébai királysírtól eltérő módon – a sírkamrában, a neki készített szarkofágban bukkantak rá. (Újabb hasonló felfedezésre huszonöt évet kellett várni: a Tutanhamon-sír volt a következő, ahol a koporsóban szintén ott feküdt a királyi múmia.) Megtalálták ezen kívül az eredeti királyi sírmelléklet (pl. istenszobrok, feliratos edények, amulettek) több darabját is.
Még ennél is nagyobb szenzáció volt azonban, amikor a sírkamrához csatlakozó egyik mellékkamrában még további kilenc újbirodalmi fáraó – II. Amenhotep elődei és utódai – koporsókba helyezett múmiáira bukkantak. Ezzel bebizonyosodott, hogy II. Amenhotep sírját – egy nem sokkal azelőtt, 1881-ben talált másik rejteksírral együtt – a Kr. e. 1. évezred elején királyi rejteksírként használták a thébai temetőben, hogy a haláluk után istenként tisztelt uralkodók testét megvédjék a sírrablóktól. Fény derült tehát végre arra, hogy hová tűntek a Királyok völgye királysírjainak üresen álló szarkofágjaiból az oda eltemetett uralkodók földi maradványai.
A kiállítás fókuszában II. Amenhotep Királyok völgyében megtalált sírkamrájának méretarányos rekonstrukciója áll. A sírkamra falait borító színpompás jelenetek a napisten és a túlvilágon újjászülető elhunyt uralkodó utazását elevenítik meg.

A sírkamra körül a látogató az eredeti ásatási dokumentáció segítségével ismerkedhet meg a nagy régészeti felfedezés történetével, átélheti egy szenzációs régészeti felfedezés legizgalmasabb pillanatait, és végül beléphet II. Amenhotep lenyűgöző, Királyok völgye-beli sírkamrájának életnagyságú másába.
2021. szeptember 17. – 2022. január 9.
Szépművészeti Múzeum