Alig két hét, és zenétől lesz hangos a Gödöllői Királyi Kastély
Oszvald Marika naptárjába idén nyáron egy igazán különleges program is bekerült – júliusban ugyanis nem csak, hogy saját városában, hanem egyben a kedvenc helyszínén, a gödöllői kastély udvarán állhat majd színpadra. Hiszen pár hét, és megtelik zenével a Sissi kedvenc rezidenciájaként is ismert, közel 300 éves palota parkja: operett-gála, akusztikus rock, és szimfonikus metal koncert is szerepel majd a programok között.
Július végén a rockzenéé lesz a főszerep
Alig két hét, és zenétől lesz hangos az impozáns Gödöllői Királyi Kastély: míg július végén a rockzenéé lesz a főszerep a mesebeli kastélyudvaron, az Edda Művek akusztikus koncertjét és a Leander Oktett szimfonikus metalprodukcióját július 8-án egy egyedülálló operettgála, a Zenére fel előzi meg. A 100 Tagú Cigányzenekar szólistái vezetésével felcsendülő megunhatatlan kisopera slágereket többek között az éppen gödöllői illetékességű Oszvald Marika, valamint a Budapesti Operettszínház két másik kiváló művésze, Fischl Mónika és Homonnay Zsolt hozza el, a Budapest Folk Dance táncosaival kiegészülve.
JEGYET VESZEK!
„Gödöllőnek rendkívül színes kulturális élete van, nagyon szeretek itt élni, de maga a kastély talán a legcsodálatosabb hely, ahol valaha jártam, nem árulok el nagy titkot, ha bevallom, rendszeres vendég vagyok itt, legyen szó akár koncertekről, vagy fantasztikus színházi előadásokról. Na meg persze magát a színpadot is jól ismertem, legutóbb egy Sissi darabban álltam ezeken a deszkákon.” – mesélte Marika. Arra a kérdésre viszont, hogy nem izgul-e jobban a közelgő előadás miatt, hogy most „hazai pályán” játszik, csak annyit válaszolt, hogy nem éppen egy izgulós fajta.
„Csak ha a szüleim néztek, akkor voltam lámpalázas”
„Egyedül akkor voltam egy-egy előadás előtt lámpalázas, amikor anno a szüleim néztek meg – akkor azért volt bennem egy kis drukk. Azóta viszont egyáltalán nem izgulok, sokkal inkább olyan vagyok, mielőtt elhúzzák a függönyt, mint egy kiéhezett oroszlán, akiről éppen levették a láncot. Nekem maga a szabadság, az élet, ha játszhatok. Akár itthon, akár máshol a világban. Az pedig csak egy extra boldogság, ha mindezt az otthonom közelében tehetem.”
Dallamokban, érzelmekben, és műfajokban nem lesz hiány idén sem a gödöllői nyárban – hiszen a kacagós operett, az érzelmekkel teli klasszik’ rock, és az egyedülálló zenei kozmoszba szippantó, szimfonikus metalkoncert között egészen biztosan mindenki talál majd jó pár nótát, amit szívesen dúdol egy hangulatos nyári éjszakán.
További koncertek:
2023. július 21. Edda Művek akusztikus koncert >>>> JEGYET VESZEK!
2023. július 22. Leander Oktett >>>> JEGYET VESZEK!
További információ: