
Hajóval a Dunakanyarban! – élmény, kikapcsolódás hajóraszállás
Egy felejthetetlen utazás, gyönyörű panoráma és a Duna illata várja azokat, akik úgy döntenek, hogy stílusosan, hajóval kirándulnak a Dunakanyarba. A MAHART PassNave Kft.-nél ráadásul több izgalmas változtatással egészítették ki a tavalyi menetrendet, ennek köszönhetően még több élményben lehet részük a hajózni vágyóknak.
Suhannál vagy nézelődnél?
Aki a szárnyashajójárat mellett dönt, megtapasztalhatja milyen a Duna vizén siklani, miközben a táj elsuhan mellettünk.

Aki pedig a kiránduló hajójáratokat választja, bár az úti céljukat lassan érik el viszont a fedélzeten fotózni, olvasgatni, nézelődni és feltöltődni is van lehetőség.

Mindkét utazást másért szeretik az utasok, de az biztos, hogy a kisebb csemeték, fiatal párok, baráti társaságok és az idősebb korosztály is megtalálja a kedvére való járatot, és ezzel együtt a hajózás élményét.
A Dunakanyari Körjáratok, nagyon népszerűek
A Visegrádi Körjárathoz csatlakozó esztergomi, váci, és szentendrei járatok lehetővé teszik, hogy bejárják az egész Dunakanyart. Azért nem érdemes egyből az egész útnak nekivágni, tervezzük meg alaposan az útvonalat.
A MÁV-val, a HÉV-vel és a VOLÁNBUSSZAL közösen kidolgozott DUNAKANYAR NAPIJEGY lehetővé teszi a Duna két partja közötti átjárhatóságot.

Bár a hajózás már önmagában is nagy élmény, a szárnyashajós programjáratok ennél még összetettebb kínálattal, színes kikapcsolódási lehetőségekkel, szervezett, tematikus programokkal teszik változatossá az utazást.
Így lesz valódi kaland a hajózás!
Kedvelt program a Solt- Révbérpusztai lovascentrum meglátogatása. Akik ellátogatnak ide kisebb időutazásban lehet részük, a tanyán bepillantást nyerhetnek a népi iparművészet világába, és a múltszázad elején élő emberek mindennapi életébe. Az utasok idegenvezetés keretében a parasztudvarban megismerkedhetnek az őshonos magyar állatokkal, majd az ebédet követően, csikós bemutatón vehetnek részt.

A Pozsonyi kétnapos program pedig nagyon kedvelt. A gyalogos városnézés során felfedezhetjük az Óvárost, és az esti hangulatú Pozsonyt. Másnap pedig a Dévényi vár történetével ismerkedhetünk meg egy buszos kirándulás keretein belül.

Hajóra fel! Várnak a fedélzeten!
SÉTAHAJÓZÁS GYEREKNAPON ESZTERGOMBAN
2023.05.28.
11:00 és 14:00 órakor egyórás sétahajózással várjuk!
Árak: 16 éves korig ingyenes, 16 éves kortól 1 500 Ft / fő egységesen
Kutyabarát járat! >>> Kutya jegy 1 000 Ft / kutya
Jegyek elővételben a webshopban és a jegykiadó automatákban már válthatók!
www.mahartwebshop.hu
Idén ismét két járat indul Szentendrére, egészen szeptember 17-ig. Ez a járat nemcsak hétvégén közlekedik, hanem szerdánként is el lehet jutni vele Szentendrére.
2023. április 26-tól:
Szentendrei menetrendi járat >>> Budapest – Szentendre
szerda és péntek-szombat-vasárnap, 10.30
2023. május 26-tól:
Kis-Duna menetrendi járat >>> Budapest – Szentendre – Leányfalu – Tahitótfalu – Visegrád
péntek-szombat-vasárnap, 09.00
2023. április 28-tól
Menetrendi szárnyashajó járat >>> Budapest – Vác – Visegrád -Esztergom
péntek-szombat-vasárnap
2023. április 29-től
Visegrádi Körjárat >>> Visegrád – Nagymaros – Zebegény – Dömös – Nagymaros – Visegrád
szombat-vasárnap, 10.00 és 14.00
2023. május 23-tól indulnak a főszezoni járatok
kedd-szerda-csütörtök, 10.00, 14.00
péntek-szombat-vasárnap, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00
A szárnyashajós programok május 21-én az esztergomi programmal indulnak, majd a legkedveltebb, Solt- Révbérpusztai lovasprogrammal folytatódnak május 27-én.
Idén több újdonsággal is találkozhatnak a szárnyashajós programok kedvelői.
Több év kihagyás után, ismét lesz Kalocsa – Hajós program, valamint a Komáromi erődbe is ellátogathatunk.
És külföldi programok is indulnak Pozsonyba és Bécsbe is.
Részletes programok, további információk: mahartpassnave.hu
