Idén is indul a korcsolyaszezon!

A tél beköszöntével nem csak a fagyos reggeleknek jött el az ideje.

Ugyan az első hóra még várni kell, a téli sportok szerelmesei már kezdhetik a bemelegítést, hiszen már nem kell sokat aludni addig, míg a jégkorcsolya ezen a télen is mintásra karcolja a jeget. A szezon kezdetével nem csak a pengéket érdemes éleztetni, hanem a térképünket is frissíteni, hogy merre induljunk, ha korcsolyázni támad kedvünk. Akárhogy is döntünk, arról nem szabad megfeledkezni, hogy az első fagyok még nem teszik lehetővé a tavakon való korcsolyázást, és a nagy hidegben is csak akkor szabad szabadtéri siklásra adni a fejünket, ha találunk erre kijelölt helyet. Jobb megelőzni a bajt, és nem olyan fagyott vízfelületre merészkedni, ami nem bírja el a súlyunkat.

Szerencsére rengeteg lehetőségünk van kipróbálni magunkat műjégpályákon is, akár fedett, akár szabadtéri verzióban is. Utóbbi esetében persze lehet, hogy elkél majd a fűthető ruha, de ebben garantáltan egész nap koptathatjuk majd a jeget. És hogy hol van minderre lehetőségünk?

A Balatont télen kerüljük el

A magyar tenger ugyan nyáron a turisták kedvenc célpontja, télen csak ritkán vastagszik meg rajta annyira a jégpáncél, hogy biztonságosan lehessen rajta korizni. Ezzel szemben szinte minden nagyvárosban találunk olyan műjégpályát, ahol szabadon élvezhetjük a korizást. A Pécsi Műjégpálya éppúgy várja a sportolni vágyókat, ahogy a fővárosi Műjégpálya is, de a győri jégpálya is remek lehetőséget biztosít a kikapcsolódáshoz. De Budapesten van lehetőség arra is, hogy a hagyományos pályák mellett a Csepelen kialakított jégfolyosókkal bővített változaton csúszkáljunk egy keveset. A fővárosban a Bazilika előtt is minden évben ingyenes jégen korizhatunk, de Óbudán és Újpesten és Zuglóban is csúszkálhatunk. Ha szeretnénk rendszeresen hódolni ennek a roppant szórakoztató hobbinak, akkor a bérlés helyett érdemes beruházni egy saját korcsolyába, amit rendszeresen nyűhetünk. A legfontosabb szempontunk az legyen a választáskor, hogy kellően stabil, és a bokánkat jól rögzítő darabot vásároljunk

Ha tetszett a cikk oszd meg!