Nagy sikerrel zárult a III. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala

A Kárpát-medence legügyesebb hagyományőrző harcosai 13 versenyszámban mérték össze képességeiket, gyorsaságukat a Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala nevet viselő hagyományőrző programsorozaton. A tavalyi rendezvények nagy érdeklődése és sikere után idén egy jelentősen kibővített eseményt szervezett a Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége az Albertirsa közelében fekvő Rezgő Fészek Lovastanyán. 

III. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala

A hétvégi verseny volt egyben az év eddigi legjelentősebb lovas-hagyományőrző rendezvénye.

A Magyar-Turán Alapítvány célkitűzései között szerepel a lovas hagyományok és kultúra minél tágabb közösségekben való népszerűsítése, ezáltal ösztönözve a fiatal generációt, a sport és hagyományőrzés útjának megismerésére, továbbvitelére. Mivel már a versenykiírás is komoly nemzetközi érdeklődésre tett szert, ezért az elkövetkező években az alapítvány által megrendezett nagyszabású rendezvények keretei közt, a magyar lovasíjászok mellett, a turáni népek és lovasainak részvételével kívánják majd bővíteni az eseményt.

III. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala

A Rónai Attila és Marosvölgyi Katalin által biztosított helyszínen – a Rezgő Fészek Lovastanyán – az őseink tudását felelevenítő harci vetélkedőkön mérték össze képességeiket a legjobb lovasíjászok és gyalogos hagyományőrzői közé tartozó csapatok tagjai. A rendezvény nívóját az is mutatja, hogy illusztris vendégek tisztelték meg jelenlétükkel az eseményt, így például Kirgiz Köztársaság nagykövete Talantbek Kushchubekov és Kazakisztán konzulja Yermek Zhylkaidarov és a konzulátus több vezetőségi tagja. Dr. Batbayar Zeneemyadar és Abdrasov Zsanibek, valamint a hozzájuk csatlakozó küldöttségi tagok is. A hagyományőrző versenyt Albertirsa polgármestere Fazekas László, illetve Bíró András Zsolt, a rendező Magyar-Turán Alapítvány elnöke nyitotta meg szombaton.

Négy különböző elkülönített pályán az első napon gyalogos harci íjászatban – terep pályán – tradicionális íjjal 25 méterről való céllövészetben, Lovas lándzsapárbajban, Turán Lovasharc viadalban, Gyalogos lándzsavívásban, Vértes Harc – hadi párbajvívásban, Lovas birkózásban és íjász távlövő versenyben indult harcosok méretettek meg.

III. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala  - sas

A szervezők által felállított versenypályán, a Turán Lovasharc viadalon több mint harminc lovasíjász mutatta be eleink fegyvereinek használatát, egy olyan egyedileg kiépített, kombinált pályán, amely magyarországi viszonylatban is nagy próbatétel elé állította a versenyzőket és paripáikat. Az indulóknak a futam során, először az íjász tudásukat mutathatták meg, majd a szálfegyverek sikeres használatáról kellett meggyőzniük a közönséget és a bírákat, vágtában, számos terepakadályt leküzdve szablyával és kopjával ledönteniük a kihelyezett célokat. Ezt megelőzően a labirintusban ember nagyságú bábukra, majd az erdei vadász pályán kihelyezett 3D-s állatokra kellett minél több célzott lövést leadniuk. Az erdei vadászatot követően egy csigarendszerrel ellátott mozgó célra és egy közel 100 méterre kihelyezett hadseregre is nyílzáport kellett szórniuk a versenyzőknek. Mindezt teljes vágtában, számos terepakadályok közepette, amelyek a versenyzők technikai tudása mellett a lóval való együttműködés eredményességét is megmutatta. A több órás harc végül Vermes Balázs és Kara lova győzelmével zárult, míg az összesített pontszámok alapján, Fedor Áron és Árnyék állhatott a dobogó második fokára, és Zámbó Csanád, Hóka lovával a harmadik helyet szerezhette meg.

A második napon szintén négy pályán a lovasnomád hagyományokon alapuló sportversenyeken és harci vetélkedőkön küzdöttek a legügyesebb harcosok. Többek között az íjász cél távlövészetben, az eredeti Kassai rendszerű lovasíjász versenyben, a nomád szablyavívásban, a Puszta vágta – lovas gyorsasági versenyben és a Puszták népe – lovas ügyességi vetélkedőben induló leggyorsabbakat díjazták a nap végén. Az eredeti Kassai rendszerű lovasíjász versenyen, egyenes pályán az győzött, aki a vágtázó ló hátáról, a pálya középpontjában elhelyezett, forgó célra a legrövidebb idő alatt, a legtöbb sikeres lövést tudta leadni. A számos induló közül végül Fedor Áronnak sikerült a legjobb eredményt elérnie, Árnyék nevű lovával, Tóth István és Stella a második helyen végzett, míg a dobogó harmadik fokára Lakatos Valentin, Zengő nevű lovával állhatott. A versenyszámok mellett az odalátogatók idén először solymász és sas bemutatót és versenyt is megtekinthettek.

Tompa Balázs különdíjban is részesült, mert a viadalon elszenvedett komolyabb sérülés után is visszatért versenyezni. A sikeres versenyző jól példázza a hagyományőrző sportolók kitartását és állóképességét. A viadal legsikeresebb versenyzője a felvidéki Vermes Balázs volt. A versenyre szép számmal érkeztek hagyományőrző sportolók Felvidékről, Délvidékről és Erdélyből is, illetve törökországi versenyzők is megméretették magukat.

A győzteseknek járó érmeket és a rendezvény értékes díjait, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke, Bíró András Zsolt adta át. A két napos rendezvényre látogatók az őseink harcászatát felelevenítő izgalmas sportversenyeket, lovas lándzsapárbajt és birkózást, lovas gyorsasági futamokat, solymász röptetést, nomád fegyver és páncél bemutatót, illetve tradicionálisan berendezett jurtákat és viseleteket is megtekinthettek.

Fotók: Horváth Tamás

Ha tetszett a cikk oszd meg!