Új élményekkel vár minden borrajongót a Budapest Borfesztivál

Több, mint 30 év tapasztalat, minden évben több tízezer látogató, a legkiválóbb hazai borászatok és prémium fogások a lehető legimpozánsabb környezetben.

Ez a Budapest Borfesztivál

A 32. Budapest Borfesztivál idén szeptember 7. és 10. között kerül megrendezésre a gyönyörű, Budavári Palota teraszain, káprázatos dunai panorámával a háttérben. Szem előtt tartva a vendégek igényeit, idén exkluzív újdonságokkal készül az esemény, hogy évről évre új élményeket adhasson.

Borfesztivál 2023 Budapest

2023-ban is kiemelt figyelmet kap a borfogyasztók borkulturális ismereteinek bővítése, amely különböző, új interaktív programok keretében valósul meg a VinAgora& Kóstolom Interaktív Bortér sátorban, emellett a Borfesztivál közösségi média felületein is egyre több alkalommal oszt meg tartalmakat ebben a szellemben.

Kétségtelen, hogy az egyik legnagyobb újdonság a VIP terasz lesz,

mely idén megnyílik a nagyközönség számára is, valamint a vasárnap debütáló Sunday Brunch a legelegánsabb programok részét fogja képezni.Tavaly Észak-Amerika borai mutatkoztak be, idén pedig Dél-Amerika borkultúráját ízlelhetik meg a külföldi borok szerelmesei Uruguay, Argentína, Chile és Brazília képviseletében.

Borfesztivál BUdapest

Már csak néhány hét, és ismét kitárják a Budavári Palota legszebb kapuit a borkedvelők nagy örömére. Ugye találkozunk a Borfesztiválon?

Bővebb információ: www.aborfesztival.hu

budapest borfesztivál 2023
Ha tetszett a cikk oszd meg!