Új magyar nyelvű albumot jelentett be a Mandoki Soulmates

Örömmel jelentjük be a Mandoki Soulmates, „Magyar Képek” című magyar nyelvű albumának a megjelenését 2022 december 2-án, a Magneoton kiadó gondozásában.

Korábban, 2019 őszén jelent meg kimagasló sikerrel angol nyelven a Hungarian Pictures, mely Németországban illetve Magyarországon is hatalmas aranylemezes elismerést aratott, első helyezett lett a MAHASZ listáján, majd ezt követte 2021-ben a világszerte megjelent szélesebb változata UTOPIA FOR REALISTS címmel mint Visual Album. A Bartók Béla munkásságára épülő „Magyar képek” inspirálta progresszív rock muzsikát a Mandoki Soulmates ikonikus prog rock-jazz rock együttesek zenekarvezetőiből álló világhírű művészek biztosítják. 

A rock album izgalmas örömzene, és kiforrott, határozott állásfoglalás az emberi értékek mellett… holisztikus élményt biztosítva a hallgatóknak.

Az albumon 19 különleges dal található mely igen komoly témákat dolgoz fel, a szövegei aktuálisabbak mint valaha, társadalmi mondanivalója, az aktuális globális helyzeten gondolkodtat el, kiemelve az emberi értékeket. A dalok közül csak párat kiemelve: a reményteli „Új szél” a dinamikus „Gyermektánc” ami egy szenvedélyes rapszódia, az érzelmileg felkavaró „Ide tartozunk”, a realista „Ez már az élet”, a reménységben erős hitű „Fáklya”….

25 évvel ezelőtt jelent meg előszőr magyar nyelven Mandoki Soulmates album legendás magyar énekesekkel: Zorán, Charlie, Demjén Ferenc, Somló Tamás, Cserháti Zsuzsaés természetesen az angol-amerikai lélektársak részvételével.

Fotó: Red Rock Production

A világhírű Mandoki Soulmates idén 30 éves jubileumot ünnepel, alapítója a Németországban és tengeren túl is népszerű Leslie Mandoki. Budapesten született, jelenleg Németországban és Kaliforniában él.

1975-ben, a Simpson család későbbi Hollywood-i alkotójával Csupó Gáborral és Bencker Szücs László barátaival egy alagúton keresztül menekültek el a kommunista diktatúra elől amiután se lehetőséget se útlevelet nem kaptak. 
A külföldön megélt kezdeti kihívások és megmérettetések után, Leslie komoly nemzetközi karriert futott be, művészileg és a társadalmi életben is egyaránt. A Starnberg-i tó partján fekvő stúdióját 40 éve alapította, ahol azóta is zenei legendákkal dolgozik mint például  Phil Collins, Lionel Richie, Jennifer Rush, csak pár nevet említsünk a világsztárok listájából akik itt készítenek felvételeket Mándoki művészi vezetésével.  Leslie ebben a rangos stúdióban itt alkotta meg az Fc Bayern himnuszait, és már több mint húsz éve az Audi-VW-Porsche zenéit, aktuálisan az elektromos mobilitás hangzási esztétikáját. Itt zenésítette meg a bibliát ami  24 CD  formájában jelent meg a leghíresebb német színészekkel, itt születtek Disney filmek és sok német és amerikai tv és játékfilmzenéje is, sőt annak idején Angela Merkel kampány zenéje is. 

Mindig és mindenhol a szabadelvű de állást foglaló hídépítő művészként ismerik. Töretlenül büszke a magyarságára, szülőhazája iránti szeretete és tisztelete, a művészet és a közönséggel szemben iránti alázata, a szabadon alkotás vágya egész életében kíséri.

A „Magyar Képek” album, nemcsak a legkiválóbb zenészekkel és énekesekkel elkészített felvétel, hanem egy „ÜGY” egy „ÜZENET” az egész társadalom számára ebben a vészterhes időkben.

A magyar szövegeket Kovács Ákos, Horváth Attila és Leslie Mandoki írta, Mandoki eredeti angol szövegeit követve.

„ Az élet úgy hozta, hogy eddig csak angolul és néha németül írtam a dalszövegeimet a zenémhez, kivéve az Ahol születtem című dalt 25 éve, de most a szikra tüzet gyújtott bennem és ezúttal neki mertem rugaszkodni és magyar szövegeket írni, abból ami bennem eredetileg angolul született meg. Az itthoni művészek közül CHARLIE barátom mellett ÁKOS, CARAMEL, MEZŐ MISI, PÁPAI JOCI, SZAKCSI LAKATOS BÉLA mesterem, tanárom, barátom, aki sajnos már az égi Soulmatesbe muzsikál, TAKÁTS TAMÁS és nem utolsó sorban a csodálatos ZSÉDA, a Mandoki Soulmates világhírű zenészei közül  akik összesen több mint 35 Grammy díjjal rendelkeznek: IAN ANDERSON, AL DI MEOLA, BOBBY KIMBALL, RICHARD BONA ,MIKE STERN, RANDY BRECKER, TILL BRÖNNER, JOHN HELLIWELL, BILL EVANS, CORY HENRY, NICK VAN EEDETONY CAREY, JESSE SIEBENBERG, STEVE BAILEY, jómagam és JULIA lányommal működtünk közre” – mondta Leslie.

A lemezek december 2-tól megvásárolhatóak az ország összes, releváns cd-ket árusító boltjában és üzlethálózatán keresztül, illetve elérhető lesz az összes digitális platformon.