20 éves jubileumi Il Divo konert Budapesten

Két évtizedes életművét foglalja össze, és egy friss jubileumi dalcsokrot is bemutat szeptember 24-én Budapesten az IlDivo. A többnemzetiségű, klasszikus zenei alapokon alkotó énekegyüttes a Papp László Budapest Sportarénába várja az ünnepelni vágyó hazai rajongókat.

2004-ben négy markánsan különböző személyiséggel és orgánummal bíró férfiú állt össze azzal a céllal, hogy beírja az Il Divo nevet a zene és a kultúra történetébe.

Erőfeszítéseiket siker koronázta, hiszen addig nem látott elismerést értek el műfajokon átívelő stílusú dalaikkal, sok milliós követőtáboruk pedig többszörös platinalemezt érő mennyiségben vásárolta meg kiadványaikat.

Lehetőségük volt már fellépni nyári olimpián, Toni Braxton mellett ők írták a 2006-os foci-vb hivatalos dalát, de szerepeltek II. Erzsébet királynő gyémánt jubileumi ünnepségén is. Ismertségüket olyan slágereknek köszönhetik, mint az első lemezükön megjelent Regresa a Mí, ami Tony Braxton Unbreak My Heart című dalának átdolgozott változata, és több mint 180 millió megtekintésnél jár a Youtube-on.

A spanyol, olasz, francia, portugál, angol, japán vagy éppen latin nyelven előadott dalok világszerte több mint 30 millió eladott lemezt értek 35 különböző országban, valamint 50 slágerlista első helyezést, 160 arany és platinalemezes minősítést.

Idén az IlDivo fennállásának 20 évfordulóját ünnepli

Az amerikai David Miller (tenor), a svájci UrsBühler (tenor), a francia Sébastien Izambard (tenor) és – a Carlos Marín Covid-19 fertőzés miatti halálát követően csatlakozott –amerikai Steven LaBrie (bariton) XX címen jubileumi albumot adott ki. Turnéra is indultak: Budapesten szeptember 24-én, a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel.

A friss dalok közül a Despacito felvételét itt hallgathatod meg:

A Livesounds bemutatja:
IlDivo – 20th Anniversary Tour

Időpont: 2024. szeptember 24., kedd
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna

Jegyek (15.900 – 43.900 Ft) kaphatók a Ticketportal hálózatában, a jegyértékesítés április 24-én, 18 órakor indul.

Facebook esemény

Ha tetszett a cikk oszd meg!