Nyárinditó nagykoncert előtt az Alvin és a Mókusok – INTERJÚ

Valahol hihetetlen, hogy tavaly már a három évtizedes jubileumot ünnepelte a banda, ami meghatározta a tinikoromat. Május 11-én, a Barba Negraban elindítja a nyarat egy monstre bulival, ráadásul gőzerővel dolgoznak az új lemezen is, így bőven volt miről beszéljek Dul Sándorral, a zenekar gitárosával.

– A zenekar tavaly ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Végeztetek ennek kapcsán valamiféle számvetést?

– Természetesen egy ilyen jubileumnál szerintem ez nem is történhet másként. Ahogyan terveztük az évet, a koncerteket, a műsort folyamatosan jöttek az emlékek a lemezekről, a turnékról, a rengeteg élményről, amit a Zenekar együtt élt át. A jubileumi nagy koncerteken régi tagok is részt vettek, nagy élmény volt újra eljátszani velük egy-egy dalt és összekacsintani a dalok bizonyos részeinél, ahol egyszerre jutott eszünkbe egy közös történet ki tudja hány évvel azelőttről. És persze a legjobb, hogy újra találkozhattunk olyan emberekkel, akik régen jártak koncerten, mondjuk mert gyermekük született, de a jubileum miatt leporolták a buli szettet és újra bevetették magukat.

– Három évtized nem csak egy zenekar életében fontos mérföldkő, hanem akár még egy emberében is. Szerintetek egy ilyen markáns mondanivalóval rendelkező zenekar ennyi év után is képes releváns maradni?

– Ezt a Zenekart elsősorban a szövege miatt szeretik az emberek, az fogja meg őket a legjobban. Alvin az elmúlt 30 évben nyilván változott, mint ember hiszen három évtized alatt ki ne változna, azonban a világlátása és az attitűdje szerintem nem más. Lehet, hogy nem olyan nyers már a stílusa, mint tizenévesen, amikor elindult a Zenekar, de a mondanivaló, a tartalom ugyanúgy megtalálható, mint korábban. Vannak páran, akik felróják, hogy miért nem ír ugyanolyan dalokat, mint a kilencvenes években, de most őszintén ki az, aki ugyanúgy vélekedik a világ minden dolgáról, mint 30 évvel korábban. Szerintem senkinek nem lenne jó, ha ugyanolyan dalok születnének, mint 20-30 évvel ezelőtt, hiszen minden változik. Az viszont nem, hogy Alvin sajátos stílusában gyakorol kritikát azon dolgok felett, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak.

– A tavalyi jubileum jegyében készült egy speciális kiadványotok. Mesélnétek nekünk a lemezről és annak elkészítéséről?

– A 30 éves jubileumról mindenképpen szerettünk volna megemlékezni egy lemez formájában is és régóta foglalkoztatott minket az is, hogy bizonyos nagyon régi dalokat milyen lenne meghallgatni a mostani modern körülmények mellett újrafelvéve. Annak idején sem a stúdiók, sem a zenekar nem volt olyan felkészült technikailag, mint most, így mi magunk is kíváncsiak voltunk, hogy a régi dalok tudnak-e új élményt adni modern köntösben. Véleményünk szerint igen és szerencsére a visszajelzések is ezt mutatják. A stúdió munka nagyon jó hangulatban telt, a munkálatok közben kis grillezés, kis pálinkázás meg persze hatalmas röhögések az időközben előkerülő rengeteg régi sztorikon, emlékeken.    

– A jubileumi turné után sem sokat pihentetek, gőzerővel koncerteztetek tovább. Új dalok is készülnek esetleg? Várható új nagylemez?

– Egyrészt a legutóbbi sorlemez az „Akinek itt kell most lennie” 2020-ban jelent meg, az eltelt időben sem tétlenkedtünk, hiszen készültek dalok, ebből az egyik meg is jelent a jubileumi lemezen (Egy nap nevetni fogunk), illetve pont a 30 éves lemez készítése során is pattantak ki ötletek és izgalmas volt újra stúdiózni. Az idei évben is sok tervünk van, ebből az egyik, hogy legkésőbb év végén új ALVIN nagylemez érkezik, addig pedig az ősz folyamán ebből meg is fogunk mutatni párat.

– Május 11-én a Barba Negra színpadán koncerteztetek, méghozzá vendégzenekar nélkül. Miért éppen így? Honnan jött az ötlet?

– A 30 éves turnén az volt a koncepció, hogy egy hosszú és monumentális műsorral érkeztünk az állomásokra, így a vendégzenekar idejét is mi töltöttük ki. Illetve voltak olyan látványelemek is, amelyek miatt szerencsésebb volt, ha nincs előttünk senki a színpadon, igyekeztünk méltó módon megünnepelni ezt a kerek évfordulót. A májusi Barbás koncertre is komoly látvánnyal és hosszú műsorral. készülünk, így erre a bulira még megtartjuk ezt az elképzelést. Azt viszont már most elárulhatom, hogy a következő budapesti koncertre egészen máshogy készülünk. Fontos megjegyezni, hogy legközelebb decemberben lesz látható a Zenekar Budapesten pont az új lemez készítése miatt, így a következő buli egyben lemezbemutató koncert is lesz.

– A nyár a fesztiváloké, de mi a tervetek az őszre?

– Ahogyan említettem ősszel/télen új nagylemez érkezik, amelyhez természetesen turné is párosul. Októbertől december végéig úton leszünk és végig járjuk a magyarországi klubokat, 2025 tavaszán pedig külföldön folytatjuk. A turné állandó vendégzenekara a Down for Whatever lesz, de pár nagyobb állomáson ehhez csatlakozik még az idén 30 éves Junkies is.

– Mennyivel másabb érzés beülni a turnébuszba most, mint akár 10-20 évvel ezelőtt?

– Bizonyos szempontból nagyon más, bizonyos szempontból meg egyáltalán nem. Nyilvánvalóan a körülmények sokat változtak pozitív irányba, jóval kényelmesebb 2 busszal, meg egy komoly stábbal járni, aki ráadásul még értenek is ahhoz, amit csinálnak. Régen ez persze nem így volt, azzal mentünk, amit éppen találtunk, sokszor összezsúfolódva kis helyre egy autóban, a stáb meg inkább lelkes haverok, meg ismerősök voltak, akik sokszor nem álltak a helyzet magaslatán, ha meg kellett oldani egy technikai problémát. Ugyanakkor a hozzáállásunk olyan szempontból nem változott, hogy imádunk koncertezni, az embereknek játszani. Személy szerint én ennek az egésznek minden pillanatát nagyon szeretem attól a perctől kezdve, hogy bepakoljuk a buszokat, mindaddig, amíg kellemesen elfáradva haza nem érek hajnalban és elégedetten mosolygok a bajuszom alatt visszagondolva az estére.

– Meddig lehet őszinte és releváns a zenekar szerintetek?

– Alvin szövegei mindig is hitelesek voltak, sem ő, sem a Zenekar többi tagja sem ment bele olyan dologba, amellyel nem tudott azonosulni még akkor sem, ha abból valamiféle előnyt, vagy nyereséget tudtunk volna kovácsolni. Mindannyian egyenes emberek vagyunk, akik felvállalják, amit tesznek, vagy mondanak. Ez a hozzáállás szerintem nem fog változni. Lehet, hogy a hangvétel némileg finomodik az idő előrehaladtával, de az őszinteség és a hitelesség biztosan nem, mert Alvin és az Zenekar is ilyen emberekből áll. Mi ezt fogjuk képviselni a dalokban a jövőben is és bízunk benne, hogy mindig meg fogjuk tudni találni azokat ez embereket, akiknek ezek az értékek fontosak.   

Szénégető Richárd – Ric$Cast, Adj egy ötöst! podcast

Ha tetszett a cikk oszd meg!