
A kávézás története
Mindennek megvan a saját története, nincs ez máshogy a kávéval sem. Létezik olyan feltevés, hogy kezdetben ették és nem itták. De olyan feljegyzések is napvilágra kerültek, miszerint egy fekete itallal azonosítják, ami erőt ad. Az utóbbival könnyű azonosulni, igaz? Ha szoktad úgy érezni a hétköznapokban, hogy a kávé tart életben, akkor olvass tovább és ismerkedj meg a történetével.
Honnan ered az elnevezés?
Ezek után érdekelhet, miért lett “kávé” a neve, vagy a capuccinonak a „cappuccino”. Utóbbinál a szín az, aminek döntő szerepe volt, ugyanis a kapucinus szerzetesek (nagyméretű, fölhajtható kapucnis) csuhájának tejeskávé-dió színe hasonlít a cappuccino színére. Előbbinél úgy tartják, hogy maga a kávécserje Kaffából, egy etióp tartományból származik és onnan terjedt el egészen Egyiptomig. Ma már Budapesten erős túlzással szinte minden utcasarkon találkozhatsz kávézóval. Gondoltad volna, hogy az első kávézókba kizárólag férfiak tehették be a lábukat?
Férfiaknak épültek az első európai kávéházak
Párizshoz és Londonhoz köthetőek az első olyan kávézók, amelyeket ide lehet sorolni, ekkor még minden kezdetleges volt, csak úgy, mint a kávégépek és a változatos kávé ízek. Ennek ellenére ez nem szabott gátat annak, hogy kísérletezzenek. A 17. század végén az örmény kudarcok után a franciák elkezdtek kisebb helyiségekből hangulatos belső tereket varázsolni, amik kifejezetten alkalmasak voltak akár kávézók kialakítására is. Ami még érdekes, hogy egészen 1789-ig szigorú rendőri ellenőrzésnek vetették őket alá.
London sem maradt ki a sorból
Bár a franciák számtalan téren remekelnek, London az első kávéházukkal megelőzte őket. Az első említés a kávéról 1660-ban történik, ami arról szól, hogy a kávéárusokra adót szabtak ki. 1675-ben az akkori király betiltotta a kávéházakat, de néhány napon belül vissza is vonta.
Hol maradnak a magyarok?
Az első magyar kávéház 1714-ben jön létre. Vízivárosban nyitotta meg “kapuit” a kávé szerelmesei előtt, a pesti oldalon, a mai Molnár és Havas utca sarkán. A tulajdonost akkoriban egyszerűen csak Kávéfőző Balázsként emlegették.
Ezekről is tudnod kell
Ha nem lepődtél meg azon, hogy az első kávéházak célcsoportjai kizárólagosan férfiak voltak, akkor most néhány érdekességgel folytatjuk a kávés történeteket.
Annak dacára, hogy ma már a házasságnak nem tulajdonítanak akkora jelentőséget, az ősi Törökországban válóindok lehetett, ha a férfi nem biztosított a női félnek kávét. Az ősi Törökországban egy nő törvényesen elválhatott férjétől, ha az nem biztosított számára kávét.
Vincent Van Gogh kávérajongó volt?
A művészethez számtalan módon kapcsolódhat az ember, Vincent Van Gogh például híres kávérajongó volt, aki azt vallotta, hogy a kávé szárnyakat adott a kreativitásának.
Mindig azt mondta, hogy “Próbáltam nyomatékosítani azon meglátásomat, miszerint a kávézó egy olyan hely, ahol az ember tönkre teheti magát, megőrülhet, vagy bűnt követhet el.”
Hosszú út áll mögötte
Manapság az emberek a kávét ugyanannyira tartják fontosnak és bármikor elérhető árucikknek, mint más alapvető szükségleteket. Ha mindent, ami a kávé okozta élményekhez kapcsolódik szeretnéd egy helyen megtalálni, akkor látogass el az EspressoShop oldalára!