Csinibaba – Táncdalfesztivál a Budapest Parkban

Különleges táncdalfesztivállal ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Katona József Színház társulata a Budapest Parkban. A különleges, kísérleti előadás ugyanis a koncert és a színház fúziójából jön létre, amelynek gerincét a Csinibaba című film betétdalai, illetve a hatvanas évek táncdalfesztiváljainak örökzöld slágerei adják. A rendhagyó esemény a Mastercard támogatásával valósul meg.

A Vajdai Vilmos rendezésében, Schnabel Zita látványtervei alapján megvalósuló élőzenei műsor lényege, hogy a Katona társulata olyan, a Parkban is gyakran megforduló vendégénekesekkel, mint Bagossy Norbert (Bagossy Brothers Company), Beck Zoli (30Y), Fekete Giorgio (Carson Coma), Járai Márk (Halott Pénz), Lábas Viki (Margaret Island), Németh Juci (Budapest Bár), Péterfy Bori (Péterfy Bori & Love Band), Sena Dagadu (Irie Maffia) és Vitáris Iván + Balla Máté (Ivan & The Parazol) kiegészülve hívja életre a hatvanas évek táncdalfesztiváljait – különös tekintettel az 1967-es ikonikus eseményre – egy játékos koncert-show keretein belül.

A Budapest Park igazgatója, Pálffy András így mesél az eseményről:

“Régi álmunk, hogy a színházat mint műfajt behozzuk a Budapest Parkba, és a zenerajongó, de a színház világát kevésbé ismerő közönséggel is megszerettessük ezt a művészeti ágat, a mindkét műfajt egyaránt kedvelő vendégeinknek pedig újfajta megközelítést mutassunk be. Úgy gondoljuk, a Park egyfajta hidat tud képezni az  élőzenei és a színházi világ között. A zenészekkel ápolt jó kapcsolatainkat is bevetettük, akik felkérésünkre lelkesen csatlakoztak a projekthez. Nagyon boldogok vagyunk, hogy részt vehetünk a koncert létrejöttében, és ilyen módon is gratulálhatunk a katonások munkájához, elmúlt negyven évükhöz!” 

A színház és a koncertek fúziójában létrejövő műsor célja, hogy az egymással színpadon ritkán találkozó művészek közös erővel létrehozzanak valamit, ami még nem volt, és a különböző területeken alkotó előadók kimozdítsák egymást és saját magukat is a komfortzónájukból. 

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója elmondta:

“Az ötlet, hogy a Katona társulata, kedvenc hazai zenészeikkel kiegészülve, a legkedveltebb fővárosi koncerthelyszín színpadára lépjen, 2022 tavaszán, kommunikációs kolléganőnk, Kazimir Annamari felvetésére született. Szerettük volna, hogy  a színház 40. évfordulóján művészeink tehetségét és sokoldalúságát minél szélesebb körben, egy eddig ismeretlen terepen is megismerhesse a közönség. Erre a Budapest Parknál alkalmasabb helyszínt nem is találhattunk volna.

Mindig is fontosnak tartottam, hogy a társulatot folyamatosan érjék új, inspiráló impulzusok, friss energiák, így természetes volt, hogy örömmel fogadtam, a javaslatot, ahogy a színészek is. Hálásak vagyunk, hogy a Budapest Park az első perctől nyitottan és lelkesen állt a közös produkció gondolatához és nagyban segíti annak megvalósulását.”

Az este gerincét a Csinibaba egyes dalai és a 60-as évek kultikus táncdalai adják, meglepő formákban, sajátos feldolgozásokban. Ebben segítségünkre lesz a Meggyes Ádám vezette, különleges felállású, több mint húsz fős kísérőzenekar. Ádámot legtöbben az Irie Maffia trombitásaként vagy a Fővárosi Rapcirkusz alappilléreként ismerhetik, de számtalan szimfonikus és kortárs előadás zenéje fűződik a nevéhez. A fúvósokkal, vonósokkal, vokalistákkal és ütősökkel kiegészített zenekar magja: Dési Tamás “Guba” – dob, Szekér Ádám – gitár, Matus Péter – basszusgitár (mindhárman Irie Maffia) és Premecz Mátyás – billentyűk (Kéknyúl).

A táncdalfesztiválok miliőjét idéző díszletben valóban verseny zajlik majd:

színészek és zenészek küzdenek, hogy elnyerjék a zsűri kegyeit. Ez a laza versenydramaturgia a koncert színháziasságát erősíti. A különböző produkciók megmérkőznek egymással, hogy kiderüljön: ki mit tud? A szőrösszívű és gézengúz zsűri rövid, várhatóan szarkasztikus  megjegyzésekkel értékeli a produkciókat és természetesen a közönségnek is nagy szerep jut: a küzdőtéren összegyűlt tömeg is támogathatja az előadókat, szurkolhat kedvenceinek, adott esetben szembe szállhat a zsűrivel.

Vajdai Vilmos rendező, Bíró Bence dramaturggal közösen a táncdalfesztiválok szerkezete alapján építi fel  a koncertet, sok humorral, magukat éppen csak annyira komolyan véve, amennyire a helyzet engedi. Május 21-én tehát a Park színpadán igazi susu bolondság várható!

A koncertműsorra kizárólag állóhelyek válthatóak.

A teraszokon korlátozott számban székek találhatóak, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. A jegyértékesítés február 24-én 11 órakor indul a Budapest Park felületein, azonban a Katona József Színház Pártolói körének tagjai és hírlevél feliratkozói illetve a Park leghűségesebb jegyvásárlói már február 22-én, 11 órától biztosíthatják a helyüket ezen az egyedülálló, tényleg megismételhetetlen estén. 

Facebook esemény 

Ha tetszett a cikk oszd meg!