Egész napos élménykavalkáddal vár a megújult PONT Fesztivál

Október 9-én, szombaton különleges koncertek, családi programok, zenei workshopok és filmek hozzák közel a Kaukázus világát, valamint a magyar táncházmozgalom múltját és jelenét.

A fesztivál 2017 óta hozza el Budapestre a világ csodáit,

vagyis az UNESCO által szellemi kulturális örökségként jegyzett kincseket. Idén a magyar hagyományok megjelenítése mellett Grúzia és Örményország kultúrájából merítenek a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretein belül megvalósuló programok. 

A tavalyi PONT Fesztivál ugyan elmaradt, de az akkorra tervezett programok egy részét most itt, ezen a különleges helyen tudjuk bemutatni. A Múzeumkert nem mindennapi helyszín, még fényfestést is tervezünk a Nemzeti Múzeumra, amiben szintén feltűnnek majd a Kaukázus motívumai” – mondta el Weyer Balázs, a fesztivált szervező Hangvető programigazgatója.

A régió egyedi hagyománya izgalmas koncerteken elevenedik meg.

Egyenesen Grúziából érkezik a Quintet Urmuli: a szellemi örökségek listáján is szerepelő, igéző szépségű grúz polifonikus éneklés mellett olyan hangszerkülönlegességeket is bemutatnak, mint a duduk, szalamuri vagy a csonguri. Az örmény tradíció mélységeibe David Yengibarian játékával merülhetünk el, aki egyedi módon vegyíti a hagyományos örmény zenét a jazzel és az Astor Piazzolla-féle tangó elemeivel.
A magyar táncházmozgalom – mint a magyar tánchagyomány legeredményesebb megőrzési gyakorlata – éppen tíz éve került az UNESCO szellemi kulturális örökségeket listázó jegyzékébe, sikerességét az előadók és résztvevők száma mellett azok kvalitása is jól példázza. A PONT Fesztiválon mutatja be új albumát a Kalász Banda, de a Klárisokmesekoncertje, a Tázló moldvai táncháza vagy a Taraf De Akácfa felszabadult koncertje is vár kicsiket és nagyokat. 

A fesztivál egyik küldetése, hogy testközelbe hozza távoli népek kulturális kincseit, csakúgy, mint a magyar hagyományokat. Ezért olyan különlegességeket is kipróbálhatnak az érdeklődők, mint a duduk, de lesz kaukázusi dobworkshop, szőnyegszövés és kékfestés is, amibe az egész család bekapcsolódhat.

Múzeumkert tökéletes helyszín a legkisebbeknek is:

a játszótéren kívül a Kenderkóc Népi Játszóház is várja a gyerekeket kreatív és természetes anyagokból készült játékokkal.

A Kaukázus tájai vizuálisan is megelevenednek a Balogh Ádám fotóiból rendezett kiállításon keresztül, valamint az Adila című dokumentumfilmen, mely Grúziába kalauzol egyszerűségében is magával ragadó képsoraival. Fotókiállítás mutatja be Kása Béla portréit is, melyek a táncházmozgalom zenészeit örökítik meg: muzsikusokat, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a ma százezreket megmozgató zenei újjászületés. A mozgalom történetét a Songlines újságírója, a brit dokumentumfilmes, Simon Broughton meséli el alkotótársa, Weyer Balázs segítségével a tavaly debütált Repülj, madár, repülj… című filmben. 

Október 9-én az egész család számára izgalmas és színvonalas programokkal telik meg a Múzeumkert, ahol a tánctól a körlégzésig, a máshol nem hallható zenéktől a kreatív játékokig minden megtalálható lesz. Éljétek át a világ csodáit a Hangvető és a Liszt Ünnep programján, a PONT Fesztiválon! 

Facebook esemény: facebook.com/events/1897010077138165
Honlap: pontfesztival.hu/

Ha tetszett a cikk oszd meg!