
Érkezik a legvidámabb hétvége! – Ismét itt a Vöröstói Játékfesztivál
A tavalyi közös játék után idén is összegyűlünk az ingyenes Vöröstói Játékfesztiválon, a gyereknapot is magába foglaló pünkösdi hosszú hétvégén, május 27-e és 29-e között, hogy Vöröstó, Barnag és most már Tótvázsony vendégszerető lakóinak álomszép kertjeiben és pajtáiban önfeledten mókázzunk, vigadjunk, versengjünk, alkossunk, mulassunk – és persze játsszunk.

Az év legkedvesebb fesztiválja, ami Veszprémtől és a Balatontól is alig 20 perc, különleges hangulattal vár kicsiket és nagyokat, családokat, játékos kedvű fiúkat, lányokat.
Három napig árnyas, kedves kertek alatt halkan puffan a petanque, repül a babzsák, surran a csúzli. Falusi triatlonon ódon bringák csilingelnek, talicskák csikorognak, szalmaszálak zizegnek. A kézműves asztaloknál apró kezek matatnak, játékasztaloknál kockák peregnek, bábuk léptei kopognak, matchboxok és emberek versenyeznek.

De játszanak velünk és nekünk nagyszerű színészek is,
érkezik a Loveshake, Rezes Judit és Szabó Győző kapcsolatának igaz története, megnézhetjük Balsai Móni produkcióját, egy igazi pikáns, szórakoztató verses előadást. Akiket pedig elméleti szinten is érdekel a játék, elmerülhetnek Jolsvai András időutazásában vagy épp a Hintalovon Alapítvánnyal közösen gondolkodhatnak azon, hogyan tudnának jobb játékpartnerek lenni a gyerekek számára.
A Játékfesztivál ötlete a vöröstói családok hagyományaihoz nyúlik vissza, akik a jó idő beköszöntével rendszeresen összegyűltek, hogy az egymást érő kertekben, hűvös pincékben és békés nyaralókban együtt hódoljanak kedvenc játékaiknak. A szervezők érezték, hogy valami igazán különlegessel van dolguk, így született meg 2022-ben a Játékfesztivál Tóth Benedek programigazgató kezdeményezésével. És így született meg egy újabb hagyomány.
A Játékfesztivált a helyi lakók kezdeményezésére a Hangvető szervezi, a Veszprém–Balaton EKF támogatásával.
Hangolódj, készülj!
Nehéz elképzelni, hogy egy fesztivál lehet ennyire idilli, úgyhogy beszéljen magáért a tavalyi eseményen forgatott hangulatvideó. És beszéljen Szabó Győző, aki mindig izgatottan készül a játékos napokra. No és persze beszéljenek a programok – a teljesség igénye nélkül:
- Kvízek
- Petanque
- Terepasztal
- Lavosball
- Papírrepülő-bajnokság
- Célbadobás, célbalövés
- Sárkányeregetés
- Matchbox-verseny
- Játékos oktatás vízimentőktől
- Zenés gyerekelőadások
- Bábelőadások
- Pedálos kisautók versenye
- Társasjáték
- Footgolf
- És sok más!
Találkozzunk Vöröstón, Barnagon és Tótvázsonyban!
Bővebb információ: Játékfesztivál weboldal, Facebook esemény
Vöröstói Játékfesztivál
Helyszín: Vöröstó, Barnag, Tótvázsony
Időpont: 2023. május 27-29.