Izgalmas és szokatlan programok a Dunakanyar környékén

A Dunakanyar az egyik legszebb része Magyarországnak, ahol egymást érik a látnivalók, nevezetességek, túraútvonalak. Szinte nem létezik olyan ember hazánkban, aki ne járt volna legalább egyszer ebben az elragadó térségben. Ha pedig valaki egyszer itt járt, egészen biztosan magával ragadta a csodás táj, a Duna feledhetetlen látványa, vagy éppen a Fellegvár kimagasló alakja.

Ha azonban a Dunakanyart említjük, sokan hajlamosak arra, hogy megmaradjanak a jól ismert látnivalóknál, helyszíneknél, útvonalaknál. Ez a gyönyörű turisztikai központ azonban ennél sokkal többet tartogat. Érdemes tehát időről időre visszalátogatni ide, hiszen számtalan rejtett kincs várja a turistákat.

Az alábbiakban nem szokványos megközelítésből próbálunk néhány izgalmas ötletet adni arra, hogy hogyan is lehet eltölteni itt néhány kellemes órát, vagy napot. Megnézzük, milyen sportos kirándulási lehetőségek vannak. Utánajárunk a túrázási lehetőségeknek. Sőt, a kerékpározás kedvelőinek is mutatunk néhány lehetőséget.

Nem mindennapi sportok

Ha a Dunakanyart említjük, a legtöbbeknek az első gondolata a kulturális programok sokasága. És ebben nem is tévednek. Azonban számtalan aktív lehetőség is várja az ide látogatókat télen és nyáron egyaránt.

A téli sportok rajongói meglátogathatják a Nagyvillám sípályát, amely az egyik legszebb ilyen terep Magyarországon, és igazán különleges élményt nyújt.

A technikai sportok szerelmesei kipróbálhatják a visegrádi gokart pályát, ahol izgalmas körökben és előzésekben lehet része bárkinek. Ha pedig két kör között egy-két percet pihenni szeretne valaki, akkor akár kedvenc autósportjára is tehet egy gyors tétet egy sportfogadás online oldalon.

A nagyobb izgalom kedvelői kipróbálhatják a téli-nyári bobpályát, vagy éppen a Canopy pályát. Nyáron pedig hajóra szállhatunk, és részt vehetünk egy izgalmas SUP vagy kenu túrán.

Túrázás

Számos ide látogató talán nem is tudja, de a Dunakanyar környéke az Országos Kéktúra része. Noha sokan nem vállalkoznak ennek a teljesítésére, ettől függetlenül számos rövidebb-hosszabb útvonal várja azokat, akik inkább a természetben töltenének el egy napot.

A Rám-szakadék minden bizonnyal a legismertebb célpont itt. Érdemes azonban más útvonalakat is kipróbálni. Izgalmas lehet meglátogatni példáué a Julianus kilátót, ahonnan derült időben az egész Dunkanyar és a vár is belátható.

Ha pedig inkább egy romantikus sétára vágyunk, akkor Zebegény és környéke lehet a jó választás a maga meghitt kis faluival és bájos környezetével.

Kerékpárral a Dunakanyarban

Kevesen gondolnak arra, hogy kerékpárral vágjanak bele egy kirándulásba a Dunakanyarban. Pedig felejthetetlen kalandot ígér, ha valaki megpróbálja. Annál is inkább, mert számos lehetőség van arra, hogy egy izgalmas biciklis napot töltsünk el a Duna mentén.

Azok, akik egy laza tekerésre vágynak mindenféle akadály nélkül, használhatják a folyó mentén kiépített kerékpárutat. Ez Budapestről indul, és a Duna mentén visz végig, nem mindennapi látványt nyújtva.

Azt persze nem állítjuk, hogy könnyű lesz végig tekerni az úton. A távot azonban magunk választhatjuk ki, hiszen a mintegy 75 km hosszú kerékpárút segít bejárni a kisebb és nagyobb településeket is.

Akik pedig ennél is több kihívásra vágynak, számos izgalmas kerékpár túra közül választhatnak a környező hegyekben és településeken. Megpróbálhatunk végig tekerni egy teljesítménytúrát a hegyekben, vagy akár bejárhatjuk Vác nevezetességeit is két keréken.

Összegzés

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a Dunakanyar számos izgalmas programmal várja azokat, akik szeretik az aktív kikapcsolódást. Ha pedig elfáradtunk, akkor akár a parton ülve gyönyörködhetünk a látványban, de akár valamelyik nevezetességet is megnézhetjük.